Startlaphoz Csatlakozz!

A  Dél-Dunántúlon továbbra sincsenek jó lehetőségeik az álláskeresőknek

Manpower: Magyarország Európa legoptimistább országai között van

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 09. kedd, 15:18

Javulnak a munkakeresők lehetőségei 2015 első negyedévében a Manpower felmérése szerint: a munkaadók 13 százaléka tervez létszámbővítést a következő három hónapban, 8 százalékuk elbocsátással számol, míg 73 százalék nem tervez változást - derül ki a Manpower keddi, MTI-hez eljuttatott közleményéből.

    A Manpower munkaerő-piaci szolgáltató 751 magyarországi munkaadó megkérdezésével készített felmérést arról, hogyan látják a munkaerő létszámának alakulását március végéig. 

    A munkaerő-felvételt és elbocsátást tervezők arányának különbségéből számított Manpower munkaerő-piaci mutató így 5 százalékon áll, a szezonálisan kiigazított érték pedig 8 százalék, megegyezik az eddigi legoptimistább előrejelzéssel, amit a felmérés ötéves története óta jelentettek. A mutató értéke az előző negyedévhez viszonyítva 4 százalékponttal nőtt, a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva pedig 12 százalékpontos a növekedés.

    A gyártás területén immár a hatodik egymást követő negyedévben erősödik a mutató, és a köz- valamint a szociális szféra az egyetlen olyan ágazat, ahol a munkaadók a létszám csökkenésével számolnak.

    Magyarország Európa legoptimistább országai között van, Romániával, Bulgáriával és Görögországgal együtt - mondta a közlemény szerint Kiss Judit, a Manpower Group Magyarország ügyvezető igazgatója.

    A vizsgált kilencből 8 ágazatban a munkaadók a dolgozói létszám bővítését tervezik a következő három hónapban. A legerősebb felvételi kedvet a gyártás területéről jelezték, ahol a mutató értéke 21 százalék. A pénzügyi, biztosítási, ingatlan és üzleti szolgáltatások területén 13 százalékon áll a mutató, míg az építőiparban 9 százalékon. Ugyancsak bővülés várható a közüzemi szolgáltató ágazatban valamint a nagy és kiskereskedelemben. A mutató értéke mindkét esetben 5 százalék. Ugyanakkor csökkenő létszámmal számolnak a köz- és szociális szféra munkaadói, itt a mutató értéke mínusz 2 százalék.

    Az előző negyedévhez viszonyítva kilenc ágazatból öt munkaadói erősödő felvételi szándékról számoltak be. A pénzügyi, biztosítási, ingatlan és üzleti szolgáltatások területén ez az erősödés 10 százalékpontos, míg a mezőgazdaság, vadászat, erdőgazdálkodás és halászat területén 8 százalékpontos. Gyengült azonban a felvételi kedv három ágazatban, a legjelentősebb mértékben, 6 százalékponttal a köz- és szociális szférában.  

    Az előző év azonos időszakához képest erősödött a mutató kilencből négy ágazatban. A legnagyobb mértékben a gyártás illetve a mezőgazdaság, vadászat, erdészet és halászat területén. Az előbbiben 12 százalékpontos, míg az utóbbiban 7 százalékpontos mértékben. Két szektorból jelentettek csökkenést: 9 százalékponttal gyengült a köz- és szociális szféra, 6 százalékponttal a vendéglátóipar mutatója.

    A következő negyedévben nyolc régióból hét munkaadói növekvő felvételi kedvvel számolnak. A legnagyobb mértékű bővülést az észak-magyarországi munkaadók várják: itt a mutató 19 százalékon áll. Komoly felvételi kedvről számoltak be a közép-magyarországi, illetve a nyugat-dunántúli munkaadók: előbbi mutatója 13, míg utóbbié 11 százalék. 

    A kilátások egyértelműen jobbak azokban a régiókban, ahol az utóbbi időben beruházások történtek a gyártás területén. A fejlesztések többnyire nagy, multinacionális cégeknek köszönhetőek - jelezte a közleményben Kiss Judit. Hozzátette: a Dél-Dunántúlon - ahol ezek a cégek csak kis mértékben vannak jelen, és a fejlesztés sem jelentős - az álláskeresőknek továbbra sincsenek jó lehetőségeik.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Manpower: Magyarország Európa legoptimistább országai között van.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector