Startlaphoz Csatlakozz!

Új rendszerváltást követeltek tüntetők Budapesten

Mendrey László elkerülhetetlennek látja a sztrájkot a közoktatásban

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 17. szerda, 08:50

Új rendszerváltást és új magyar köztársaságot követeltek kedden a József nádor téren kezdődött civil szervezetek által rendezett tüntetésen. A rendezvény elején közölték: a megmozdulás fő célja, hogy összefogja az utóbbi időben a kormány politikája ellen tüntető különböző csoportokat.

    Gács Anna, az oktatási hálózatok közös szónoka a teret megtöltő tömeg előtt a kormány oktatási politikáját bírálva úgy fogalmazott: új magyar köztársaság megteremtése a cél, amelyben mindenkinek egyenlőek az esélyei.    

    A beszédeket követően a tüntetők a Széchenyi utcán át - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) székházának érintésével - a Kossuth Lajos térre, pontosabban az Alkotmány utca és a tér találkozásához vonultak. A résztvevők teljesen megtöltötték a Kossuth Lajos tér Parlament és Alkotmány utca közötti részét

    A helyszínen felállított színpadról mások mellett Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke elmondta: a „köznevelés hajója nagy sebességgel” távolodik attól a céltól, ami felé indították.

    Az elnök összefogásra buzdított, annak érdekében, hogy sikerüljön megálljt parancsolni „ennek az eszetlen rombolásnak”. Szólt arról is, hogy elkerülhetetlennek látja a sztrájkot a közoktatásban. Megjegyezte, hogy a pedagógusoknak is van felelőssége abban, hogy elhitték a kormány ígéreteit.

    Krasznahorkai Emma, a Nem Némulunk el! csoport képviseletében arról beszélt, hogy nem csak a kormány, de az ellenzék is felelős a jelenlegi helyzetért, ezért a „korrupt” pártok helyett önszerveződő civil csoportokra van szükség országszerte.

    Szavai szerint nem új pártra, hanem új választási rendszerre van szükség és fel kell állítani egy alternatív parlamentet és kormányt, amelyről a jelenlegi is példát vehet. „Lesz itt még forradalom” - hangoztatta Krasznahorkai Emma.

    Iványi Gábor metodista lelkész beszédben szólt arról, hogy hisz abban, van esély az igazság helyreállítására, a méltányosság győzelmére. 

    „Hiszem, hogy az utánunk következők nemzedéke ismét széleskörű párbeszédbe kezd, és új társadalmi közmegegyezés, valódi alkotmányt teremt” - fogalmazott.

    A felszólalók egyebek mellett bírálták a kormány oktatás-, szociális és egészségpolitikáját, valamint azt hangsúlyozták, hogy a jelenlegi rendszer leváltáshoz összefogás szükséges.

    A tüntetés kezdete előtt egy csoport tagjai, köztük Budaházy György megpróbálta megzavarni a rendezvényt, de a rendőrök kikísérték őket a József nádor térről.
    A vonulás közben a tömeg egy része a Nádor utcán keresztül érte el a Kossuth Lajos teret, és a Parlament lépcsőjénél állt meg. A beszédek alatt dulakodás alakult ki a rendőrök és a tüntetők között, az MTI tudósítóinak tapasztalata szerint legalább egy embert kiemeltek és elvittek.

    A szervezők többször is felszólították a rendbontókat, hogy hagyják abba a „provokálást”, mert egy békés tüntetésen vannak, de néhányan a rendezvény vége után is a Parlament lépcsőjénél maradtak.

    A Nincs hova hátrálnunk! címmel meghirdetett demonstrációt a Szabad Oktatást és az Egymillióan az internetadó ellen elnevezésű Facebook-csoport szervezete, a tüntetéshez mintegy kéttucat civil szervezet is csatlakozott.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Mendrey László elkerülhetetlennek látja a sztrájkot a közoktatásban .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector