Startlaphoz Csatlakozz!

Harrach Péter évértékelő interjúja

Vasárnapi zárva tartás után családi csődvédelem

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 22. hétfő, 15:22

A Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetője szerint a tavaszi ülésszakban az Országgyűlés elé kerülhet a kormánypárt családi csődvédelemről szóló javaslata. Erről Harrach Péter az MTI-nek adott évértékelő interjúban beszélt.

   A politikus a vasárnapi pihenőnapról szóló jogszabályról azt mondta: a törvény alapgondolata, hogy az általános pihenőnapon ne kelljen dolgozni, a család minden tagja legyen együtt. Az eredeti elképzelésünk nem változott, ha erre a gazdaság további erősödése lehetőséget ad, minden magyar munkavállalóra - természetesen a szükséges kivételekkel legyen érvényes, hogy ne dolgoztassák őket vasárnap. Ezt előbb-utóbb kezdeményezni fogják, és ahogy most, kivárják a megvalósítást.
 
   Az elbocsájtásokra és a bérkiesésekre vonatkozó félelmekre úgy reagált: minden változásnál megszólal a riogatók kórusa, később bebizonyosodik, hogy nem volt igazuk. Különben is a munkaadók egy része jobban tenné, ha azon törné a fejét, hogyan tudna tisztességesebb bért és kevesebb túlmunkát adni az alkalmazottainak - fogalmazott és közölte: szükséges lenne a Munkaügyi Főfelügyelet tevékenységének fokozása.
 
  Elmondta: a tavaszi ülésszakban várhatóan benyújtják a családi csődvédelemről  szóló javaslatukat. Az egyeztetések lezajlottak, a jogszabály elkészült, a Miniszterelnökség asztalán van. Lényege, ha egy család nem képes törleszteni, viszont úgy ítélhető meg, hogy a jövedelmük mértéke, vagyoni helyzetük, életformájuk megváltoztatása, és a pénzintézet bevonásával törlesztőrészletük átalakítása lehetővé teszi a további törlesztést, akkor egy csődbiztos segítségével rendezhető a helyzetük. Az önkéntesség természetesen feltétel - mutatott rá a jogszabály lényegére.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Vasárnapi zárva tartás után családi csődvédelem.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector