Startlaphoz Csatlakozz!

Nem merünk betegek lenni

Jelentősen csökkent a táppénzt igénybe vevők száma 2005 óta

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 29. hétfő, 16:28

Jelentősen csökkent a táppénzt igénybe vevők és a táppénzen töltött napok száma 2005 és 2013 között annak ellenére, hogy a foglalkoztatottság emelkedésével bővült a jogosultak köre - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Táppénz, 2005-2013 című átfogó elemzéséből.

    A táppénzen lévők napi átlagos száma 102 ezerről 54 ezerre, közel a felére esett vissza - áll a kiadványban. 2005-ben 1 millió 252 ezer esetben állapítottak meg táppénzt, 8 évvel később már csak 825 ezer esetben, a nemzetgazdaságban adott évben felhasznált táppénzes napok száma pedig 37 millióról 20 millióra mérséklődött.

    Míg 2005-ben egy betegség esetén átlagosan 30 napot töltött táppénzen egy munkavállaló, 2013-ban 6 nappal kevesebbet - írja a KSH.

    A statisztikai hivatal tájékoztatása szerint a dolgozók hajlamosabbak lehetnek a táppénzes állomány helyett rendes szabadságukat felhasználni, vagy betegen is munkába állni a táppénz összegét jelentősen csökkentő szabályozások, a munka elvesztésétől való félelem, illetve a helyettesítés megoldatlansága miatt. Ugyanakkor a táppénz igénybevételét csökkentő tényező lehet a magyar lakosság általános egészségi állapotának javulása is, amire többek között a várható élettartam növekedésén túl az emberek szubjektív egészségérzetének figyelembevételével számított egészségben eltöltött életévek számának emelkedéséből is következtetni lehet a statisztikai hivatal szerint - olvasható a kiadványban.

    Egy gyermekápolási táppénzes eset 2005-ben átlagosan 6, egy baleseti táppénzes eset 45 napig tartott. 2013-ra a gyermekápolási táppénznél 4, a balesetinél 39 napra rövidült a táppénzes időszak

hossza. Az egyéb táppénzes esetek átlagos hossza 35 napról 30 napra csökkent - írja a KSH.
    A nők 40–56 százalékkal többször voltak táppénzen, ami nagyrészt beteg gyermekük ápolásából adódott, ugyanis tízből kilencszer az anya maradt otthon ilyenkor. A veszélyeztetett terhesség – a 2012. és 2013. évi adatokból kiindulva – az összes táppénzes eset 7 százalékát tette ki, jelentősen növelve a nők arányát az ellátottakon belül. Ezzel szemben a férfiak jóval többször váltak keresőképtelenné üzemi vagy egyéb baleset következtében. 2008-ig több mint kétszer annyi férfit, mint nőt vettek táppénzes állományba emiatt.

    Az adatok szerint 2007-től 2009-ig a 30–34 éves korosztályt érintette leginkább a táppénz. Egyrészt mint a legnépesebb korcsoportból innen került ki a legtöbb foglalkoztatott is, másrészt ehhez az életkorhoz köthető a gyermekvállalás, illetve a kisebb gyermekek jelenléte a családban, akiket betegségük esetén ápolni kell. 2010-től már a 35–39 éveseké volt a legnépesebb korosztály, egyben a foglalkoztatottak aránya is itt volt a legmagasabb. Vélhetően a gyermekvállalás egyre későbbre halasztásának is szerepe lehetett abban, hogy a maximum áttolódott ehhez a korosztályhoz, azaz 2010-től a 35–39 évesek voltak a legtöbbször táppénzen - olvasható a tájékoztatásban.

    A KSH kiadványából az is kiderül, hogy 2009-ben fizették ki a legtöbb táppénzt az alapból, 108 milliárd forintot. Ezt követően 2010-re meredeken, mintegy 26 százalékkal csökkent a táppénzkiadás, és a következő években is folytatódott a kifizetések erőteljes visszaesése: 2012-ben 57, 2013-ban 60 milliárd forintot tett ki.

    „Ha azt vizsgáljuk, hogy a különböző betegségek miatt mennyi napot töltöttek táppénzen a munkavállalók, választ kapunk arra a kérdésre is, hogy mely betegségek kerültek a legtöbbe a társadalombiztosításnak” - írja a KSH. A csont-izomrendszeri, kötőszöveti betegségek táppénzes napjai minden évben az összes táppénzes nap 27–30 százalékát tették ki, a terhességgel, szüléssel, gyermekággyal összefüggő táppénzes napok száma a második legmagasabb volt. Ez utóbbi aránya 2005 és 2013 között folyamatosan nőtt, 13 százalékról 25 százalékra. A keringési rendszer, a légzőrendszer megbetegedései, valamint a mentális és viselkedészavarok kerültek még az első ötbe a legtöbb táppénzes nap tekintetében egészen 2011-ig, aztán a mentális és viselkedészavarok helyébe a daganatok betegségcsoportja lépett.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Jelentősen csökkent a táppénzt igénybe vevők száma 2005 óta.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector