Startlaphoz Csatlakozz!

Aszakszervezetek szerint jóval kisebb lehet a fizetésemelés az egyenruhásoknál

Rendvédelem: Mennyi is az az orbáni harminc százalék?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. január 03. szombat, 08:10

A miniszterelnök az egyenruhásoknak harmincszázalékos fizetésemelést ígért, de a szakszervezetek szerint ez a gyakorlatban jóval kisebb is lehet. Attól tartanak, hogy a legkevesebbet kereső tiszthelyettesek ezúttal sem járnak jól – írja a Népszabadság.
 
   Az egyenruhások egyelőre meglehetősen bizonytalanok a tekintetben, hogy a számukra idén júliustól kilátásba helyezett harmincszázalékos fizetésemelés a gyakorlatban mit jelent majd. Tartanak ugyanis attól, hogy a leginkább alulfizetett végrehajtói állomány – például közterületi szolgálatot ellátó rendőrök, vonulós tűzoltók és a büntetés-végrehajtásban dolgozó fegyőrök – keresete az ígértnél kisebb mértékben nő. A félelem oka, hogy a jövedelmük egy része különféle pótlékokból és a tiszthelyettesek 24 ezer forintos bérkompenzációjából származik – ez utóbbi nélkül sokan a garantált szakmunkás-minimálbért sem kapnák meg, ami most 122 ezer forint –, s ma még senki nem tudja, hogy ezeket miként veszik majd figyelembe.
 
   Jövőre 44 milliárd forintot biztosít a kormány a fegyveres és rendvédelmi dolgozók életpályamodelljének bevezetésére – mondta Orbán Viktor még karácsony előtt a Készenléti Rendőrségen. A kormányfő ott is megerősítette: a kabinet által biztosított forrásból jövő júliustól a fegyveres és rendvédelmi dolgozók illetménye átlagosan harminc százalékkal fog emelkedni. Az érintett szakszervezetek pedig éppen az „átlagosan" fordulatra hívják fel a figyelmet, ami az általunk megkérdezett – és a folyamatban levő egyeztetések miatt név nélkül nyilatkozó – érdek-képviseleti vezetők szerint bizonyos aggodalomra adhat okot.
 
   Ma még eléggé bizonytalannak tűnik – fogalmaztak forrásaink –, hogy a fizetésemelésnél mi lesz a bázis. Többféle forgatókönyvet is elképzelhetőnek tartanak, és a legrosszabbnak azt, ha a harminc százalékot az alapilletményből kiindulva számítanák ki, és a pótlékokat megszüntetnék. Ebben az esetben sokan az eddigihez képest alig keresnének többet, miközben egy fiatal tiszthelyettes most is csak százezret alig meghaladó összeget visz haza.
 
   Valószínűbbnek tűnik azonban, hogy az egységessé váló, a kormánytisztviselőkre és az egyenruhásokra is érvényes új közszolgálati életpályamodellben a fegyvereseknél továbbra is maradnak az alapfizetésen felüli juttatások, ilyen lehet a hivatásosok pótléka és az éjszakai vagy a veszélyességi pótlék. A 24 ezer forintos illetménykiegészítést viszont kivezethetik a rendszerből, ezért az érdekképviseletek tartanak attól, hogy a beosztotti állomány esetében az ígértnél jóval kisebb fizetésemelésre lehet számítani. Ezt látszik alátámasztani, hogy egy kormányzati előterjesztés is tartalmazza: senkinek nem csökkenhet az illetménye az új rendszerre történő átállás után.
 
   A kormányfő által bejelentett intézkedés egyébként igen sok embert érint. A rendőrségnél, a katasztrófavédelemnél, a büntetés-végrehajtásnál, a titkosszolgálatoknál és az adóhatóságnál 64 ezer hivatásos dolgozik – többségük tiszthelyettes –, emellett van még 18 ezer katona is. Ha a kormányfő által jelzett 44 milliárdból indulunk ki, akkor júliustól személyenként és havonta átlagosan csaknem bruttó kilencvenezer forint fizetésemelés adódik. Az illetmények között azonban rendfokozattól és beosztástól függően igen nagy különbség van: azok – a 24 ezer forintos tiszthelyettesi pótlék nélkül – bruttó 112 ezer forinttól indulnak, a felső határ pedig egymillió körül van.
 
   Így a rendvédelemnél a legrosszabbul fizetett emberek, a harminc évnél fiatalabb tiszthelyettesek – akiknek a száma 15 ezer körül lehet – legfeljebb negyven-ötvenezer körüli fizetésemelésre számíthatnak, ami nettó 26-32 ezret forintot ér. Ha pedig elveszítenék a 24 ezer forintos illetménykiegészítést, a jövedelmük jóval kisebb mértékben nőne. A harminc százalék különben akkor sem jön ki, ha ez utóbbi járandóság marad ugyan, de azt a bérfejlesztésnél nem veszik figyelembe. A tisztek viszont egyértelműen jól járhatnak, hiszen a jövedelmük valóban csaknem harmadával emelkedhet, ami például egy helyi kapitányság osztályvezetője esetében mintegy nettó nyolcvanezer forintot jelenthet havonta.
 
  Belügyminisztériumi források a fizetésemeléssel kapcsolatos találgatásokat idő előttinek minősítették. Közölték, hogy az új szolgálati törvény tervezetét – amely tartalmazza a hivatásos életpályamodellt és a 2019-ig tervezett ötvenszázalékos bérfejlesztés végrehajtásának részletszabályait is – néhány napon belül eljuttatják a szakszervezeteknek. A végleges változatot az érdekképviseletekkel és a Rendvédelmi Karral folytatott egyeztetés után terjesztik a parlament elé.
Forrás: Népszabadság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Rendvédelem: Mennyi is az az orbáni harminc százalék?.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector