Startlaphoz Csatlakozz!

Az állami nyugdíjból a mai 40-50 évesek sem fognak már megélni

Mennyit ér 100 ezer forint 20 év múlva?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. január 03. szombat, 15:20

 Nem kell már 10-20 évet várni arra, hogy Magyarországon is robbanjon a nyugdíjbomba: az állami nyugdíjból a mai 40-50 évesek sem fognak már megélni. Annak sem lesz könnyebb, aki 40 éves és 10 ezret félre tud tenni a nyugdíjas éveire. 2014-ben az Origo több cikkben próbált tanácsot adni olvasóinak, hogy mibe fektessenek, hogy nyugdíjas éveiket nyugodt anyagi körülmények között élhessék – írja az Origo.

   Egy egészséges portfólió több lábon áll, és nem kell félnünk akkor sem, ha az egyik bedől, mondja Mészáros Róbert. Tizenkét éven át minisztériumoknak, bankoknak, multiknak adott tanácsokat, négy éve pedig kis- és közepes vállalkozásoknak, illetve magánszemélyeknek segít eligazodni a pénzügyeikben. A nyugdíjszakértő az Origónak azt mondta: mindig lesz állami nyugdíj, de lehet, hogy 100 euróból kell majd tengődnünk. Nagyjából arra lehet számítani, hogy húsz év múlva ebből a pénzből meghívhatjuk az unokáinkat fagylaltozni.
 
 A merészek megoldása
 
   Aki mer kockázatot vállalni, az tőzsdézzen, mondja Mészáros Róbert. Akkor van értelme, ha van félmillió-egymillió forint körüli összegünk, ami nem kenyérre kell. Azt már lehet mozgatni. "Van olyan ismerősöm, aki rendszeresen tőzsdézik. Elolvasott pár könyvet, és technikai elemzések alapján kezdte el. Havi 10 százalék körüli hozamokat ér el, ami az évi 2 százalékos jegybanki alapkamattal szemben nem rossz" – tette hozzá Mészáros Róbert.
 
Megdöbbentő számok
 
  Egy másik nyugdíjszakértő, Deák Ferenc István szerint is mindenkit foglalkoztat a nyugdíjkérdés Magyarországon. A csapból is az folyik, hogy a mai 40-es korosztálynak már nagyon alacsony lesz a nyugdíja. A Grantis ügyvezető igazgatója is az öngondoskodás fontosságáról beszélt az Origónak. A nyugdíjbiztositas.com oldalon két csúszka segítségével mindenki kiszámolhatja, hogy a jelenlegi nettó keresetéből mekkora nyugdíjra számíthat. A kalkulátor számai után szoktak az emberek megdöbbeni – mondta Deák Ferenc István.
 
Mennyit ér 100 ezer forint 20 év múlva
 
   Aki ma, 45 évesen 250 ezer forintot keres, az 116 ezer forintos nyugdíjban bízhat. Ma az átlagnyugdíj 100 ezer forint körül van. Ma sem lehet ennyi pénzből megélni, 20-30 év múlva pedig még inkább nem – tette hozzá Deák Ferenc István.
 
   Az öregedő társadalom nemcsak Magyarországon, de Európa-szerte probléma. Ma még két-három dolgozó ember tart el egy nyugdíjast. Hamarosan egy dolgozó járulékaiból kell egy idős ember nyugdíját kifizetni. Problémaként említette a magyar adózással kapcsolatos problémákat, feketemunkát, a 1,5 millió minimálbérest, és azt az 500 ezer embert, aki már külföldön kezdett új életet.
 
  A nyugdíjszakértő az állampapír alapú, garantált és menedzselt alapokat privilegizálja, amelyek ellenállnak a válságnak. De Deák Ferenc István szerint ezeket a szerződéseket is ápolni kell.
 
Állami támogatás három esetben
 
   Három olyan nyugdíjszerű megtakarítási forma van, amire állami támogatás vehető igénybe. Az önkéntes nyugdíjpénztár, a nyugdíj-előtakarékossági számla (nyesz) és az újdonsült nyugdíjbiztosítás. Mind a három termékre 20 százalék adókedvezményt lehet igénybe venni.
 
Nincs vele gond
 
  Az önkéntes nyugdíjpénztár nagyon szabályozott megtakarítási forma, három-öt kötött portfólió közül lehet választani. Az ember bemegy egy pénzintézetbe, nyit egy számlát, és más dolga nincs vele. Az önkéntes nyugdíjpénztár azoknak jó, akiknek már csak 10-12 évük van hátra a nyugdíjig. Minimum 10 ezer forintot érdemes befizetni. Olcsó megoldás, nem kell vele sokat foglalkozni – tette hozzá a szakember.
 
A nyeszhez érteni kell
 
  A nyugdíj-előtakarékossági számla minden bankban elérhető értékpapírszámla. Viszont, ha ebbe az ember csak befizet, de nem csinál semmit a pénzével, akkor „nulla százalékot” kamatozik. Ez kicsit tőzsdei dolog. Ezt csak annak javasolnám, akinek van pénzügyi ismerete, és figyeli a befektetési alapokat, értékpapírokat. Viszont alig van költsége. De, ha nem ért hozzá az ember, akkor elveszhet a részletekben – mondta Deák Ferenc István.
 
Nyugdíjbiztosítás is van már
 
 A nyugdíjbiztosítás viszonylag új termék: a pénzünket egy életbiztosítás alapú, megtakarítási formában tarthatjuk. Ezeket a megtakarításokat tanácsadó segítségével lehet megkötni. A pénzünket itt a befektetési alapokat kezelők fialtatják.
 
Ez lehet a jövő
 
   Deák Ferenc István szerint az Amerikában már működő vállalati nyugdíjalapok segítségével 20-30 év alatt rendbe lehetne hozni a magyar nyugdíjrendszert is. Ennek lényege, hogy a dolgozók pénzét befektetésialap-kezelők gyűjtik. Bruttó bérük után fizetésük egy részét ezekbe az alapokba fektetik. Ez picit olyan, mint a magánnyugdíjpénztár volt, csak itt minimális az állami befolyás, ezek üzleti alapon működnek – tette hozzá Deák Ferenc István. Ehhez viszont komoly kormányzati döntés szükséges.

Forrás: Origo

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Mennyit ér 100 ezer forint 20 év múlva?.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector