Startlaphoz Csatlakozz!

Változni fog a szakképzés képzési rendszere

Lesznek-e elbocsátások?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. január 06. kedd, 09:00

Idén a szakképző intézmények átkerülnek a Kliktől a gazdasági tárcához, de ez a kormányzat szerint nem jár pedagógus elbocsátásokkal. Egyes területeken azonban más lehet a létszám, mivel szakmánként változhatnak a tanulói létszámok – írja a Világgazdaság.

   Megalapozatlanok azok a híresztelések, hogy közvetett következményként a pedagógusok elbocsátásával járhat a szakképző intézmények fenntartói rendszerének megváltoztatása – derül ki Czomba Sándor szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár még egy írásbeli kérdésre adott válaszából. Idén szeptembertől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (Klik) a Nemzetgazdasági Minisztérium veszi át mintegy 500 szakképző intézmény fenntartását a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal révén.
 
   Az állam növelni akarja a szakképzésben résztvevő tanulók létszámát, hatékonyabban akarják figyelembe venni a munkaerő-piaci szempontokat. Ebből sokan azt olvassák ki, hogy ezt a gimnáziumok rovására teszik. A vegyes profilú intézmények, vagyis ahol szakképzés mellett gimnáziumi oktatás is folyik, átvételének menete még nem teljesen tisztázott, így elképzelhető, hogy nem egy időpontban veszik át az összes iskolát.
 
   Korábban Odrobina László helyettes államtitkár azt közölte: az új modell közvetlen következménye nem lehet pedagógus-elbocsátás. Az LMP-s Ikotity István kérdésére Czomba azt hangsúlyozta, hogy az iskolarendszerben dolgozó pedagógusok létszáma a köznevelésben, illetve a szakképzésben tanuló diákok számával, az ellátandó feladatok mennyiségével függ össze. Ezeket a szakképzők átadás-átvételi folyamata egyáltalán nem érinti. Az államtitkár közölte, a fenntartó változása nem okozza az intézmények szakmai feladat-ellátási és képzési szerkezetének azonnali megváltoztatását. A következő években a változó gazdasági igényekhez alkalmazkodva a képzési struktúrában azonban változások lesznek. Egyes szakmákban csökkenhetnek, másokban növekedhetnek a tanulói létszámok. A gazdaság változásaihoz, a technika, technológia fejlődéséhez kapcsolódva módosulhat a szakképzésben megszerezhető szakképesítések száma, szakmai tartalma is. „Ezen folyamatokkal összefüggésben természetesen változhat egyes területeken a pedagógusok létszáma, ez azonban nincs összefüggésben a fenntartóváltással” – állította Czomba.
 
   „Azért is szükséges a szakképzési rendszer átalakítása, mert az elmúlt években a szakiskolai képzésre jelentkezők alacsony tanulmányi átlaggal rendelkeztek és sokan hagyták el az iskolát” – közölte a köznevelésért felelős államtitkár. Czunyiné Bertalan Judit az MTI-nek elmondta, a kormány ezt a folyamatot akarja fékezni és a társadalomnak is elismertté tenni a fizikai munkát, annak megbecsülését. Ugyanakkor fontosnak tartják, hogy az alapfokú képzésből felkészült, közismereti tudással felvértezett tanulók kerüljenek ki.
 
   A pedagógiai szakmai szolgáltatások feladata szintén kikerül a Klik feladatköréből, átkerül az Oktatási Hivatalhoz. Czunyiné a Klikről elmondta: az elmúlt két év tapasztalata alapján szükséges a finomhangolás, a szervezet racionalizálása. Ennek lényege, hogy nagyobb feladat- és hatáskört delegálnak a Klik megyeközponti tankerületeihez, ezzel biztosítva a feladatok hatékonyabb ellátását és az intézmények fenntartásának hatékonyabb megszervezését.
 
Nem nőtt a tanárok bére a nagyobb minimálbérrel
 
   A 2015-ös költségvetésben pedagógusbérekre 38 milliárd forinttal több jut, mint 2014-ben – közölte a köznevelésért felelős államtitkár. Azt már nem propagálja a kormányzat, hogy januártól 105 ezer forintra emelkedett a minimálbér, de a tavalyi évvel ellentétben nem nőtt a pedagógusok fizetése. Korábban ugyanis a minimálbérhez kötötték a tanárok béreit, de 2015-től fizetésük meghatározásakor is a tavalyi, 101 500 forintos minimálbért veszik alapul. Így egyes számítások szerit a pedagógusok januártól havi bruttó 5-10 ezer forintos béremelésről maradtak le.
 
Forrás: Világgazdaság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Lesznek-e elbocsátások? .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector