Startlaphoz Csatlakozz!

Sokakat érhet meglepetés

Átvizsgálják a nyugdíjakat

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. január 07. szerda, 08:53

Első körben az 1955 és 1959 között születetteket, közel 400 ezer embert vettek elő a nyugdíjbiztosítási igazgatóságok. Sok embert érhet meglepetés!– írja a Válasz.

   Még a múlt év nyarán, 2014. augusztus 25-én kezdték meg a fővárosi és megyei kormányhivatalok nyugdíjbiztosítási igazgatóságai az adategyeztetési eljárást az 1955-1959 között született biztosítottakkal, volt biztosítottakkal (közel 400 ezer érintettel).
 
   Az eljárás célja a nyugdíjbiztosítás közhiteles hatósági nyilvántartásában található adatok egyeztetése, és az úgynevezett nyugdíjvárományok igazolása az ügyfelek részére. Azaz, hogy a korábbi évek alatt milyen mértékű nyugdíjjogosultságra tettek szert. Az eljárás tehát a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásban szereplő adatok leegyeztetését, az esetleges téves adatok javítását, a hiányzó adatok beszerzését (amelyek a jövőben a nyugdíj-megállapítás alapját fogják képezni) célozza meg.
 
   Az 1955-1959 között mintegy 400 ezer ember született. Közülük 70 ezerrel már el is indult az adatok egyeztetés – tudta meg a Válasz.hu. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény értelmében viszont egy ötéves korosztály kiértesítésére két év áll rendelkezésre, ennek a korcsoportra a vizsgálatára pedig 2016. december 31-ig kerül sor. Ezt követően, 2017. január 1-jétől kezdődik meg a következő ötéves korcsoport, az 1960-1964 között születettek kiértesítése, leellenőrzése, erre szintén két év áll majd a rendelkezésre. Majd a további ötéves korcsoportok fognak következni, kétévenkénti rendszerességgel.
 
   Az újabb és újabb korcsoportok mellett – amíg nyugdíjba nem vonulnak – időnként a régebbiek, a már leellenőrzött korcsoportok is fognak értesítést kapni az előző adategyeztetés (a korábbi szolgálati idő-számítás) óta eltelt idő alatt megszerzett jogosultságukról. Így egy idő után a jövőben már minden aktív korú állampolgár rendszeresen fog tájékoztatást kapni a megszerzett nyugdíjjogosultságáról. 
 
  Az adategyeztetési eljárás az érintett személy részére kiküldött tájékoztató levéllel, majd egy végzéssel indul. Ennek mellékleteként elküldött kimutatás az egyes biztosítottakra nézve 2013. december 31-ig bezárólag tartalmazza a nyugdíjbiztosítás hatósági nyilvántartásában található szolgálati időre, a nők kedvezményes nyugdíjához elismerhető jogosultsági időre, az egyéb kedvezményes időkre, a foglalkoztatókra, az 1988. január 1-jétől kezdődően megszerzett keresetekre, az azokból levont járulékokra, illetőleg a járulékfizetés nélkül szolgálati időként elismerhető időszakokra vonatkozó adatokat.
 
   A biztosítottaknak a végzés kézhezvételétől számítva 90 nap áll rendelkezésükre, hogy a kimutatással kapcsolatos észrevételeiket megtegyék, vagy egyetértésüket kifejezzék. A múlt év nyarán elindított adategyeztetés tapasztalatait folyamatosan elemzik a nyugdíjbiztosítási hatóságok. Annyit azonban máris elárulhat, hogy a most érintett 1955-59-es korosztály tagjai viszonylag aktívak. Tájékoztatás kérése, illetve a hiányzó időkre vonatkozó dokumentumok benyújtása érdekében telefonon és személyesen is megkeresik az igazgatóságokat, így az új jogintézménnyel összefüggő visszajelzések pozitívak.
 
Forrás: Válasz

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Átvizsgálják a nyugdíjakat.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector