Startlaphoz Csatlakozz!

A miniszterelnök 2016. március 15-től a budavári karmelita kolostorban rendezi be hivatalát

Vidékre költözött az államtitkárság, a dolgozók fele lemorzsolódott

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. január 07. szerda, 10:00

 Fél gőzzel ugyan, de január 5-én megkezdődött a munka a Kecskemétre költöztetett vidékfejlesztési államtitkárságon. A másik két költözésre kijelölt tárca kivár: nincs náluk napirenden a kérdés. Orbán Viktor viszont gőzerővel készíti elő Budavár bevételét – írja a Népszabadság.

   A harmadik Orbán-kormány megalakulásának napján, 2014. június 6-án jelentette be Kurucz Éva kormányszóvivő, hogy a Miniszterelnökség 2016-tól a Várba költözik, a kancelláriához kerülő vidékfejlesztési államtitkárság Kecskemétre, a Földművelésügyi Minisztérium Debrecenbe, a Honvédelmi Minisztérium pedig Székesfehérvárra teszi át a székhelyét. Lázár János, aki az új kabinetben a Miniszterelnökséget vezető miniszter lett, kevéssel a bejelentés után úgy kommunikálta a döntést, hogy helyes, ha a vidékfejlesztésről nem a fővárosban döntenek.
 
   A tárcavezetők közül Lázár vállalta a legrövidebb határidőt – e szerint 2015-ben már Kecskeméten kezdi a munkát a szervezet. Tavaly július 31-én kormányhatározat született arról, hogy Kecskeméten a Lorántffy Zsuzsanna utca 1. szám alatti ingatlanon, egy egykori csecsemőotthonban helyezik el átalakítás után az államtitkárságot. Mivel azonban úgy látszott, hogy az átalakítás nem lesz kész az év végéig, végül egy másik épületet, a Kodály iskola mögötti, szintén használaton kívüli inkubátorházat rendezték be e célra. Eleinte átmenetinek szánták, de nagy valószínűséggel ez lesz majd az államtitkárság végleges helye.
 
   Böröczk Anita, a vidékfejlesztési államtitkárság sajtószóvivője a Népszabadságnak elmondta: január 5-én megindult a munka az épületben. A 110 fős létszámból 64-en kezdtek el dolgozni, ám folyamatosan érkeznek az új munkatársak.
 
   Az államtitkárság korábbi dolgozóinak mintegy fele nem költözött Budapestről Kecskemétre, helyükre a környékről vettek fel képzett, az agráriumban és a vidékfejlesztésben jártas fiatalokat. A szóvivő szerint február derekára teljes lesz a létszám. A jövő héten nyilvános sajtóbejárást tartanak, ahol a Miniszterelnökséghez került vidékfejlesztési államtitkárság terveiről is beszélnek.
 
   A tavaly júniusi kormányszóvivői bejelentés így is csak részben teljesült: mintha a Földművelésügyi Minisztérium és a Honvédelmi Minisztérium már nem lelkesedne annyira a debreceni, illetve a székesfehérvári költözésért. Igaz, csak felkérésről volt szó: Lázár János akkor arra szólította fel a tárcavezetőket, vizsgálják meg a minisztériumuk vidékre telepítésének lehetőségét.
 
   Noha tavaly nyáron mind Hende Csaba honvédelmi, mind Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter még üdvözölte az ötletet, azóta keveset hallani a költözésről. A Földművelésügyi Minisztérium sajtóosztálya érdeklődésünkre azt felelte: ez a kérdés most nem szerepel a napirenden. Hasonlóképpen reagált megkeresésünkre a honvédelmi tárca is.
 
   Míg tehát a tárcák vidékre költözése akadozik, úgy néz ki, a miniszterelnök akadálytalanul teszi át a székhelyét: 2016. március 15-től a budavári karmelita kolostorban rendezi be hivatalát. A várbeli épületből már ki is költöztették a korábbi használókat, a Várgondnokságot, a Nemzeti Örökség Intézetét és a Várkert Bazár felújításáért felelős kormánybiztosi irodát. A mellette található üres telken pedig régészeti feltárás kezdődött, amelynek befejeztével visszaépítik a háborúban elpusztult tábori püspökség épületét; ez is a Miniszterelnökség része lesz.
 
   A kormányszóvivő nyári nyilatkozata szerint mindennek csak az előkészítése – vagyis a régészeti és a mérnöki munka – 1,4 milliárd forintba kerül. Ez elképesztően sok, tekintettel arra, hogy a kétemeletes, XVIII. századi épület jó állapotban van, és óriási áttervezést nem igényel, hiszen eddig is irodai funkciót töltött be, a régészeti feltárás költsége pedig nem lehet több néhány tízmilliónál.
 
   A hosszú távú cél a Miniszterelnökséggel kapcsolatban nyilvánvalóan a régi rend helyreállítása, vagyis az, hogy a szomszédos Sándor-palotában kapjon helyet, amint ez a világháború előtt volt. Az első Orbán-kormány idején még ezzel a célzattal állították helyre a palotát, de a 2002-es kormányváltás után mégsem a Miniszterelnökség, hanem a Köztársasági Elnöki Hivatal költözött ide.
 
   A budai Vár újabb hosszú távú fejlesztési programja kapcsán azonban felvetődött a köztársasági elnök hivatalának továbbköltöztetése a Budavári Palota északi, A és B épületrészébe: az A épület a hivatal helyiségeit foglalná magába, míg a B épület a protokolláris igényeket elégítené ki.
 
Forrás: Népszabadság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Vidékre költözött az államtitkárság, a dolgozók fele lemorzsolódott.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector