Startlaphoz Csatlakozz!

500-600 dolgozó megélhetése kerülhet veszélybe

Több üzletét is bezárhatja a Tesco

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. január 07. szerda, 10:31

Veszteséges üzletei bezárását tervezi a magyarországi Tesco áruházlánc még ebben az esztendőben – értesült a Magyar Nemzet a multinacionális vállalat belső köreiből. A hatvanszorosára emelt élelmiszerlánc-felügyeleti díj milliárdos terhe miatt készülő intézkedés 500-600 dolgozó megélhetését sodorhatja veszélybe. A lap megkeresésére a Tesco nem cáfolta, de nem is erősítette meg az információt.

  Megvan a Tesco áruházlánc válasza a kormány múlt év végén hozott döntéseire. Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj drasztikus emelésének következtében a napi fogyasztási cikkek magyarországi piacán a legnagyobb forgalmat produkáló áruházlánc azt tervezi, ebben az évben bezárja több olyan egységét, amelyek üzemeltetése veszteséget eredményez. Erről a lapnak a Tesco egyik bennfentes munkatársa beszélt. Mint mondta, 10-12 vidéki egységről van szó, amelyek olyan településeken működnek, ahol nem csupán egy Tesco üzemel, hanem a közelben található a lánc másik, nagyobb látogatottságú egysége is. Szavai szerint a megemelkedett adóterhek, valamint a vasárnapi üzletbezárással kieső forgalom miatt várható bevételkiesés okozta veszteségeket úgy próbálja meg lefaragni a hálózat, hogy azokat a jórészt vidéki, lakóházak közelében épített boltjait zárná be, amellyel nem feltétlenül veszítenek vásárlói kört, mert nagyobb alapterületű, szélesebb termékkört kínáló hipermarketjük néhány kilométerrel arrébb egyébként is üzemel.
 
   – Ha megszabadulnak veszteséges üzleteiktől, azzal is csökkenthetik éves árbevételüket, amely az élelmiszerlánc-felügyeleti díj alapját képezi – fogalmazott az informátor. Mivel a kisebb Tesco üzletekben átlagosan ötven dolgozót foglalkoztatnak, a lépés legalább félezer alkalmazott jövőjét bizonytalaníthatja el.
 
   A Magyar Nemzet tudomására jutott az is, hogy a jövő hét elejére egyeztetésre hívták a Tesco mintegy húszezer magyar dolgozóját képviselő mindkét munkavállalói szakszervezetet, azzal a céllal, hogy bejelentsék a 2015 első negyedévében tervezett üzletpolitikai lépéseket. Úgy tudjuk, a hétfőre összehívott tárgyalás nem szokványos az érdekképviseletekkel eddig történt egyeztetések gyakorlatában, vagyis elképzelhető, hogy az áruházbezárásokkal kapcsolatos döntést kívánják közölni a munkavállalók képviselőivel.
 
  A hálózat anyacége sincs jó helyzetben. A The Sunday Times című lapot idézve a Reuters hírügynökség tegnap megírta: harmadik negyedéves értékesítési adataival együtt holnap drasztikus változtatásokat jelent be a brit Tesco áruházlánc. A tervek szerint jelentős elbocsátások várhatók az óriásvállalat angliai központjában és régiós irodáiban, emellett újraírják az ottani beszállítói szerződéseket is. Ismeretes, a brit anyavállalat nehéz pénzügyi évet tudhat maga mögött.
 
   Idehaza elsősorban az élelmiszer-biztonságot felügyelő hatóság kiadásainak fedezetére évente beszedett felügyeleti díj növelése okoz óriási kiesést a cégnek. A díj mértéke eddig a bevétel 0,1 százaléka volt, ám az idei évtől sávos adózás szerint a 300 millió forintnál nagyobb árbevételű vállalatok számára hatvanszorosára, vagyis hat százalékra emelkedik a közteher. Ez a 2013-ban 705 milliárd forintos forgalmat elérő Tesco számára komoly érvágást jelent, különösen, hogy márciustól hétről hat napra szűkül az értékesítés lehetősége a magyar piacon.

   A tervezett bezárások kapcsán a lap megkereste a magyarországi Tesco képviselőit, azonban lapzártáig nem érkezett tőlük tájékoztatás.

Forrás: Magyar Nemzet

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Több üzletét is bezárhatja a Tesco.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector