Startlaphoz Csatlakozz!

Óránként bruttó 8,5 euró

Magyar fuvar német minimálbérrel?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. január 07. szerda, 11:07

Idén január 1-től minden ágazatban óránként bruttó 8,5 eurós minimálbért vezetett be Németország. A törvény szerint ezt a minimumként meghatározott összeget minden olyan munkavállaló részére meg kell fizetni, aki Németországban munkát végez. Vonatkozik ez a magyar kamionosokra is, akik áthajtanak az országon – tudta meg a baon.hu.

   Abszurdnak tűnik, de igaz: ezt a bér azoknak a sofőröknek is meg kell fizetni, akik külföldi cégnek dolgoznak, és csak tranzitként utaznak át Németország területén. Az új szabályozásra egy fuvarozással foglalkozó olvasónk hívta fel figyelmünket. Mint mondta: egyszerűen nonszensznek tartja, hogy ő, mint magyar vállalkozó a Németországon átutazó sofőr alkalmazottjának 8,5 eurót fizessen óránként. Nem az összeg nagyságát tartja elfogadhatatlannak, hanem azt, hogy a német jogrend beleszól a magyar munkáltató és a magyar munkavállaló között létrejött munkaszerződésbe. Mint olvasónk rámutatott, a jogszabály borsos büntetést helyez kilátásba a törvényszegőkkel szemben: akár 500 ezer eurós bírságot is fizethet az a cég, amelyik nem adja meg dolgozóinak a kötelező minimálbért.
 
   A változásról a Fuvarlevél című internetes szakportál is beszámolt. Mint írják: a németek álláspontja szerint a 8,5 eurós óránkénti bért mindenkinek meg kell kapnia, aki Németország területén dolgozik, akkor is, ha nem német cég foglalkoztatja. Sőt, szerintük az ország területén végzett munkának számít az is, ha valaki csak áthajt a német területeken.
A Fuvarlevél szerint a németországi minimálbért tehát mindenképpen alkalmazni kell ha valaki egy német cég Németországban dolgozó alkalmazottja; ha nem német cég alkalmazottja, de a vállalkozás Németországban vállal munkát valamilyen határon átnyúló szolgáltatás keretében; ha egy fuvarozó német felrakó- vagy lerakóhelyet érint; ha egy fuvarozó tranzitként keresztülhajt Németország területén.
 
   A fuvarozók számára a legmeglepőbb az utolsó pont: ha egy uniós fuvar során az autó német területen megy keresztül, akkor a németországi útszakaszok idejére a sofőrnek a német minimálbért meg kell adni. A Fuvarlevél szerint ennek a kötelességnek a teljesítéséhez a munkáltatónak pontosan regisztrálnia kell, hogy a sofőr mikor lépett be az országba és mikor hagyta el azt. Az is kérdés, hogy ezen az időn belül mikor dolgozik és mikor nem. A német bér a munkavégzés idejére járt, tehát a sofőr pihenőidejére, vagy négykezes vezetésnél az úton, de nem vezetéssel töltött időre nem. Rakodók, kísérők számára akkor kell német bért fizetni, ha ténylegesen dolgoznak – tehát ha nincs német lerakó, akkor a csak utazó kocsikísérőnek nem kell német bért fizetni – írják.
 
   A témával kapcsolatban a Petőfi Népe megkereste a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületét (MKFE), akik írásban ígértek választ a kérdéseinkre. Tájékoztatást egyelőre nem kaptunk, így válaszaik helyett csak a honlapjukon közzétett információkat tudjuk közölni. Mint írják: a német intézkedést versenykorlátozónak tartják, mely sérti az Európai Unió jogát és az egységes piac alapelveit. Az MKFE „december 4-én tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot és a brüsszeli állandó képviseleten dolgozó magyar közlekedési szakdiplomatát, mire kiderült, hogy teljesen új nekik is az információ – jóllehet a törvényt Németországban augusztus 15-én kihirdették”.
 
   – A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál tett kezdeményezésünkre, illetve támogatásunkkal születtek meg Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár hivatalos, angol nyelvű levelei a német szaktárcához, és az Európai Bizottsághoz, melyek további sorsáról, illetve a magyar kormányzat többi tárcájának az ügy kapcsán kifejtett tevékenységéről egyelőre nincsen információnk – írják. A német hatóságok ellenőrizni is fogják, hogy a hozzájuk belépő fuvarozók munkavállalói milyen bérezésben részesülnek. Ezért is szükséges, hogy a munkáltató az MKFE honlapján is közreadott formanyomtatványok segítségével előre bejelentse a Németországba belépő dolgozók adatait.

Forrás: baon.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Magyar fuvar német minimálbérrel?.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector