Startlaphoz Csatlakozz!

Tavasszal bezárta algyői töltőüzemét a Prímagáz

Tavaly elbocsátották, most visszavették őket

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. január 09. péntek, 14:12

Tavaly tavasszal bezárta algyői töltőüzemét a Prímagáz. Az akkor elbocsátott 74 emberből most 20-at visszavettek, ők a palackok műszaki felülvizsgálatát végzik. Ez a munka egyelőre fél évre szól, és egy jogszabályváltozásnak köszönhető – értesült a delmagyar.hu.
 
   2014 elején leállította algyői palacktöltő üzemét a Prímagáz Zrt., ezzel 74 ember munkahelye szűnt meg. A multinacionális vállalat áttelepítette az algyői palacktöltést a Heves megyei Hortra, azért, mert ott – a közlemény szerint – jobban meg tudja versenyeztetni a beszállítóit, jobb a „versenypiaci pozíciója". A piac, a palackos gáz iránti kereslet úgy alakult, hogy míg 1992-ben a Prímagáznak még érdemes volt 7 palacktöltő üzemet működtetni országszerte, mára csak a horti maradt, s a palackos gázzal foglalkozó cégeknek összesen 3 ilyen állomásuk van. Ennyit számított, hogy az utóbbi két évtizedben szinte mindenhová elért a vezetékes gáz.

  A zrt. tartotta magát a kollektív szerződéshez, békességben váltak el az algyői dolgozóktól az utolsó napon – már amennyire békés lehet egy üzembezárás. Úgy volt, hogy a telephelyet is eladja, ha lehet, de addig a régió cseretelepeit még innen látja el, és tárolásra is használta a telepet: mintegy 60 ezer üres palackot halmozott föl. Ezek zöme 45 évesnél régebbi volt, ezeket korábban automatikusan ki kellett vonni a forgalomból. A szakma ösztönzésére azonban készült egy jogszabályváltozás, amely tavaly év végén hatályba is lépett. Kirilly Tamás, a Prímagáz Zrt. üzemeltetési igazgatója azt mondja, mostantól azokat a palackokat, amelyek műszaki állapota megfelelő, tovább lehet használni. Ez jó hír, mert a palackok tömeges, automatikus cseréjét végül is a fogyasztók fizették volna meg. Az új jogszabály hatására a cég Algyőn visszavett a korábbi dolgozói közül húszat, január elsejétől. – Ez a mi szempontunkból azért volt jó, mert tudjuk, hogy rájuk számíthatunk, ezt megtapasztaltuk az elmúlt években – mondja Kirilly Tamás. – Azt mégis sajnálom, hogy ők zömmel rögtön elérhetők voltak, hiszen ez azt jelenti, hogy tavaly óta nem találtak maguknak jó munkahelyet.

   Mivel a visszavett dolgozók jogilag mégis újaknak számítanak, el kellett végezniük egy tanfolyamot, amely felkészíti őket. Ez zárult le tegnap, így ténylegesen ezután indult a munka. Az algyői Pálinkó Sándor azt mondta, 1995 óta dolgozott az algyői gázüzemben, tavaly július 11-én szűnt meg a munkája. Bár két hónapra el tudott helyezkedni, természetes volt, hogy jön, amikor hívták.

   Időszakos műszaki biztonsági felülvizsgálat: hivatalosan ez a munka neve. A régi palackok szerkezetét kívül-belül átnézik, nyomáspróbának vetik alá, 25, illetve 30 bárt kell bírniuk. Amelyik nem megfelelő, azt kiselejtezik – tudtuk meg Agócs Róberttől, a területi biztonságtechnikai vezetőtől, aki 23 éve a Prímagáz dolgozója.

   Ez a lehetőség egyelőre fél évre szól. Az üzemeltetési igazgató, a helyi vezető és a dolgozók is azt mondták, remélik, később is lesz munkája a csapatnak.

Forrás: delmagyar.hu
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Tavaly elbocsátották, most visszavették őket.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector