Startlaphoz Csatlakozz!

Seszták Miklós:

A kkv-k oroszlánrészt vállalnak a munkaalapú társadalom építésében

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. január 20. kedd, 17:50

A kis- és középes vállalkozások (kkv) oroszlánrészt vállalnak a munkaalapú társadalom építésében - jelentette ki a nemzeti fejlesztési miniszter kedden Székesfehérváron, a magyar tulajdonú, évi 500 millió forintot meghaladó árbevételű Adu Alba Kft. új csomagolástechnikai üzemének avatóünnepségén.

    Seszták Miklós kiemelte: a magyar tulajdonú kkv-k kétmillió munkavállalót foglalkoztatnak, ezért is döntött úgy a kormány, hogy a 2014-2020 közötti uniós ciklusban a források nagy részét azok fejlesztésére fordítja.

    A miniszter szerint a 2010-es gazdasági mélyponton átlendült az ország és kiegyensúlyozott növekedési pályájára állt. „A kis- és középvállalkozásokból mint sejtekből folyamatosan épül egy versenyképes nemzetgazdaság” - fogalmazott.

    A tárcavezető megemlítette, hogy a vállalkozói szféra erősödését kormányzati intézkedések is segítették. Ilyennek nevezte a versenyképesebb adórendszer kialakítását, a tőke- és kamattámogatásokat, valamint a közbeszerzési szabályozások révén a magyar cégek helyzetbe hozását.

    Seszták Miklós szerint az Adu Alba Kft. nemcsak várt a sikerre, hanem tett is érte. A üzemavató pedig azt jelenti, hogy a cég stabil megrendelői körrel rendelkezik, folyamatosan fejlődő, versenyképes vállalat lett egy szűk évtized alatt és ezzel hatvan környékbeli család megélhetéséhez járul hozzá – mondta.

    Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester hangsúlyozta, hogy a magyar kkv-k hosszú távú fejlődése lehet az alapja a magyar gazdaság további erősödésének. Hozzátette: a következő években fel fog értékelődni egész Európában a gyártóbázisok szerepe, vagyis a gyártás kerül a középpontba, ami egész Magyarország fejlődésére kihathat.

    Örömét fejezte ki, hogy Székesfehérvár gazdasága is erősödik, amit jelez az iparűzési adó-bevétel tavalyi, 9,3 százalékos növekedése.
    Varga József tulajdonos-ügyvezető elmondta, hogy cégük a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja segítségével, mintegy 200 millió forintból valósította meg barnamezős beruházását az Alba Ipari Zónában. A hitel mértéke 120 millió forint volt.

    A projekt során az egykori, szovjet művelődési házat megvásárolták, majd az átalakítást és felújítást követően 1800 négyzetméteres gyártócsarnokot alakítottak ki benne.

    Az Adu Alba Kft. 2003-ban alakult, 100 százalékban magyar, magántulajdonban lévő családi vállalkozás. A cég alapvetően fából és műanyagból, ipari habokból készült csomagolóanyagok tervezésével, fejlesztésével és gyártásával, valamint minőségügyi szolgáltatásokkal foglalkozik.

    Létszámuk folyamatosan, évi 10-20 százalékkal bővül, jelenleg a munkavállalók létszáma meghaladja a 60 főt. Tavaly mintegy 530 millió forint árbevételt értek el, 2015-re 20 százalékos növekedést terveznek.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A kkv-k oroszlánrészt vállalnak a munkaalapú társadalom építésében.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector