Startlaphoz Csatlakozz!

A jogszabály szövege több értelmezést is lehetővé tesz

Gondolatok a vasárnapi munkavégzés tilalmáról

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. január 22. csütörtök, 10:39

A kiskereskedelmi szektorban a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény 2015. március 15-i hatályba lépésével módosítja az Mt. vasárnapi munkavégzésre vonatkozó szabályait – írja a munkajog.hu.
  A törvény hatálya kiterjed valamennyi kiskereskedelmi tevékenységre – a törvényben nevesített kivételekkel, pl. gyógyszertárak, vendéglátás stb. – függetlenül attól, hogy e tevékenységet állandó jelleggel vagy esetenként, állandó vagy időszakonként változó helyszínen folytatják.
 
 A törvény önálló jogcímként nevesíti – az Mt. 101. § (1) bekezdés j) pontjában – a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény keretei között foglalkoztatott munkavállaló munkavégzését.
 
 A fenti módosítás látszólag nem több egy technikai jellegű kiegészítésénél, de azt a vasárnapi pótlékra való jogosultság szabályaival „összeolvasva” azt tapasztalhatjuk, hogy 2015. március 15-étől az új jogcím alapján foglalkoztatott munkavállalót biztosan nem illeti meg vasárnapi pótlék a vasárnapi munkavégzésre tekintettel.
 
  A vasárnapi pótlék rendes munkaidőben azoknak a munkavállalóknak jár, akik kizárólag az Mt. 101. § (1) bekezdés d), e) vagy i) pontja alapján kötelezhetőek e napon munkavégzésre. Ezzel szemben a 2014. évi CII. törvény hatálya alá tartozó munkavállalók a hivatkozott szakasz j) pontja alapján (is) kötelezhetőek vasárnapi rendes munkaidőben történő munkavégzésre. Ugyanez a helyzet áll fenn a rendkívüli munkaidőben történő vasárnapi munkavégzés esetén is.
 
  A törvény hatálya alá tartozó üzletek az adventi időszakot kivéve mindösszesen naptári évente egy vasárnap – azaz összesen öt alkalommal – tarthatnak nyitva, de ez nem jelenti azt, hogy a nyitva tartással nem érintett napokon nem kerülhet sor munkavégzésre. A törvény ugyanis kizárólag a nyitva tartásra és a kiskereskedelmi tevékenység folytatására vonatkozik. Nem tiltja például azt, hogy a munkáltató vasárnap leltározás, takarítás stb. miatt a munkavállalókat foglalkoztassa.
 
  Tekintettel arra, hogy a vasárnapi munkavégzés új jogcímében a „törvény keretei között foglalkoztatott munkavállaló” kifejezést szerepel, ezért nem egyértelmű, hogy az csak a vasárnapi nyitva tartás idején történő foglalkozatásra vonatkozik – és zárja ki a vasárnapi pótlékra jogosultságot –, vagy a munkáltatónál történő munkavégzés teljes idejére.
 
  A jogszabály szövege több értelmezést is lehetővé tesz:
  • A vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény hatálya alá tartozó munkáltatóknál a munkavállalókat soha nem illeti meg vasárnapi pótlék.
  • A munkavállalókat kizárólag azokon a napokon nem illeti meg vasárnapi pótlék, amikor az üzlet vasárnap is nyitva tart.
  • A munkavállalókat kizárólag a vasárnapi nyitva tartás idejére, azaz vasárnap – főszabály szerint – 06.00 óra és 22.00 óra közötti időszakra nem illeti meg vasárnapi pótlék.
 
  A magunk részéről – a törvény preambulumában is nevesített munkavállalói érdekre is hivatkozva – azt első értelmezést a jogszabály céljával ellentétesnek, míg az utolsót a gyakorlatban túlzottan bonyolultnak tartjuk. Ezért azt az értelmezést látjuk helyénvalónak, amely szerint a vasárnapi munkavégzés új jogcímét kizárólag a vasárnapi nyitva tartással érintett napokra alkalmazzuk, és minden egyéb vasárnapon a munkavállaló továbbra is jogosult lehet vasárnapi pótlékra, amennyiben megfelel a jogszabályi feltételeknek.
 
  További kérdéseket vet fel az értelmezés során, hogy a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény hatálya alá tartozó munkáltató valamennyi munkavállalójára érvényesen alkalmazható-e az Mt. új vasárnapi munkavégzésre vonatkozó jogcíme, vagy csak azokra, akik a kiskereskedelmi tevékenységben vesznek részt. Utóbbi esetben például a hipermarketben dolgozó pénztáros vasárnap nem lenne jogosult vasárnapi pótlékra, de a raktárban dolgozó targoncavezető igen, hiszen ő nem kiskereskedelmi tevékenységet végez.
 
  Mindezt pedig tovább bonyolíthatjuk azzal, hogy a munkavállaló munkaidejének egy részében kiskereskedelmi tevékenységben vesz részt, másik részében viszont nem.
 
  Ugyancsak a gyakorlati alkalmazhatóság szem előtt tartásával, megítélésünk szerint a jogszabályt az egyes munkáltatók valamennyi munkavállalójára egységesen kellene alkalmazni. Mindazonáltal, a számos értelmezési probléma elkerülése érdekében álláspontunk szerint célszerű lenne a jogszabályt még hatályba lépése előtt módosítani.
 
Forrás: munkajog.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Gondolatok a vasárnapi munkavégzés tilalmáról.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector