Startlaphoz Csatlakozz!

Egyes településeken jelentős a munkanélküliség

Az ország keleti térségeiben nem tudnak versenyezni a nyugat-dunántúli munkabérekkel

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. január 24. szombat, 08:13

A kormány a helyi infrastruktúra fejlesztésével versenyképes ajánlatot akar nyújtani a hátrányos térségek kistelepülésein élőknek - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Csongrád megyei Földeákon.

    Lázár János a térség polgármestereivel közösen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy bár az ország szegény és hátrányos helyzetű keleti térségeiben nem tudnak versenyezni a nyugat-európai, de még a nyugat-dunántúli munkabérekkel sem, az életminőség ezeken a településeken jelentősen javulhat.

    Kiemelten fontos a munkahely, de nagyon fontos az is, milyen egy településen az óvoda, az iskola, az egészségügyi és szociális ellátás vagy a közösségi élet - hangsúlyozta a politikus, aki a hódmezővásárhelyi és makói központú választókerület országgyűlési képviselője is.

    A sajtótájékoztatón Apátfalva, Magyarcsanád, Földeák, Maroslele és Csanádalberti polgármestere is beszámolt arról, hogy a kistelepüléseknek tavaly év végén megítélt kormányzati támogatásból milyen fejlesztéseket valósítanának meg: iskolaépületet, óvodát, orvosi rendelőt újítanak föl, illetve bővítenek, a központi konyhát korszerűsítik.

    Lázár János kifejtette, a most kezdődő uniós költségvetési ciklus legfontosabb célja, hogy az ország hátrányos helyzetben lévő településein a kis- és közepes vállalkozások támogatásával munkahelyek jöjjenek létre. A helyi hagyományok és az elsősorban mezőgazdaságból élő települések adottságai miatt a térségben komoly lehetőségek rejlenek az élelmiszeripar és a feldolgozóipar fejlesztésében.

    Bár a térségben egyes településeken jelentős a munkanélküliség ezzel párhuzamosan bizonyos szakmákban munkaerőhiány is van, ezért van szükség a szakképzés átalakítására – közölte a miniszter.
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Az ország keleti térségeiben nem tudnak versenyezni a nyugat-dunántúli munkabérekkel .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector