Startlaphoz Csatlakozz!

Korlátozzák a netes kommentelést, és készpénzt sem tarthat magánál szolgálat alatt a rendőr

Több pénzért kevesebb jogot ad a kormány az egyenruhásoknak

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. január 28. szerda, 18:07

A kormány az egyenruhások helyzetét javító életpályamodell elfogadását az új szolgálati törvény megszületéséhez kötötte a rendőröknél és a honvédségnél is. Míg az utóbbiak esetében ez már másfél éve megszületett, a rendvédelmiseknél még csak most kerül rá sor, amelynek köszönhetően egy sor korlátozást kaphatnak a nyakukba a rendőrök: korlátozzák a netes kommentelést, és készpénzt sem tarthat magánál szolgálat alatt a rendőr – írja a HVG.

  A korábbinál is kiszolgáltatottabb helyzetbe sodorhatja a rendvédelmiseket a tervezett új szolgálati törvény, amely a közszolgálati életpályamodellhez kapcsolódik – állítja a Független Rendőri Szakszervezet. Az új törvény gyakorlatilag korlátlan lehetőséget ad az áthelyezésükre, így a szakszervezet szerint emiatt a szolgálati törvény nincs is összhangban az életpályamodellel, aminek legfőbb célja a tervszerű előmenetel biztosítása lenne. Ennek érdekében a javasolják is, hogy a szövegezésbe tegyék be, a munkáltatónak áthelyezésre ötévenként egyszer lenne lehetősége, s legyen méltányolható személyi és családi ok, ami alapján a hivatásos mentesülhetne az áthelyezéstől.
 
   Az áthelyezéssel járó konfliktusok egyik extrém példája volt annak a 28 éves rendőrnek az esete, aki főbe lőtte magát a II. kerületi kapitányságon, mivel – a Blikk információi szerint – tiltakozása ellenére helyezték át korábbi területéről egy másik osztályra. A lap információi szerint V. Dániel többször is jelezte, hogy nem szeretné az új beosztást, amire állítólag főnökei úgy reagáltak, ha nem tetszik neki a döntés, akkor leszerelhet. A hasonló nézeteltéréseknél az új szolgálati törvény sem segít a rendőrökön.
 
Megvan rá a pénz?
 
   Az életpályamodell legjobban várt eleme a fizetések emelése, amit évről évre megígérnek, de eddig elmaradt. A rendvédelmisek és a katonák kollektív illetményfejlesztésére legutóbb 2002-ben volt példa. Akkor, az első Orbán-kormány idején megnyomták a fizetéseket, utána viszont elfeledkeztek a testületek dolgozóiról. A remény akkor csillant fel újra, amikor a kormányfő tavaly bejelentette az életpályamodell bevezetését a rendvédelmi testületek és a honvédség dolgozóinál.
 
   Egyes forrásaink szerint az internetadó lett volna a fedezete a rendvédelmi szervek és a honvédség jelentős béremelésének (vagy legalábbis egy részének), bár ezt több kormányzati szereplő később hivatalosan tagadta. Egy biztos: az idei költségvetésben a Miniszterelnökség fejezetében találjuk a céltartalékok között „a fegyveres és rendvédelmi életpálya rendszerek bevezetéséhez kapcsolódó többlet személyi juttatások”, valamint az azokhoz kapcsolódó járulékok és adók fedezetét.
 
   Az idei költségvetésben 49 milliárd forint szerepel azon a soron, amelyből a rendőrök fizetésemelését oldaná meg a kormány. De a rendőri életpályamodell pénzigénye csak egy azok közül az ügyek közül, amikre ez a 49 milliárd szolgál. Így az Állami Számvevőszék dolgozóinak illetményemelését, a prémiumévek programban részt vevő közszolgák juttatását, az Alkotmánybíróság új tagjának megválasztásával járó többletköltséget, illetve a központi költségvetési szerveknél a létszámleépítés miatti egyszeri kiadásokat is ebből kell finanszírozni. Nos, ezek mellett a célok mellett kellene a hivatásosok illetményfejlesztésére szánt 44 milliárdnak is jutnia. A szakszervezetek szerint valószínűtlen, hogy ez a pénz a 64 ezer rendvédelmi és a 18 ezer hivatásos katona bérfejlesztésére elegendő.
 
   Szerintük ez még akkor is így van, ha az új szolgálati törvény nem vonatkozik majd a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásosaira, amit a miniszteri biztos is megerősített a hvg.hu kérdésére. Ennek egyébként információink szerint az az oka, hogy az alapfizetésük ugyan jobb lenne az új szolgálati törvény alapján, viszont elesnének a negyedévente járó prémiumtól, amelyet a szervezet működésére vonatkozó másik törvény (a 2010. évi CXXII. törvény) alapján kaphatnak – így őket ez az életpályamodell hátrányosan érintené.
 
Ötven százalék öt év alatt
 
  „A 44 milliárd igenis elegendő lesz az átlagosan harmincszázalékos bérfejlesztésre” – mondja viszont a hvg.hu-nak Bakondi György, a BM Országos Katasztrófavédelemi Főigazgatóság vezetője, aki tavaly augusztus óta miniszteri biztosként felel a közszolgálati életpályamodell koordinálásáért. „Az életpályamodell elgondolását a kormány jóváhagyta, a végleges változat február 25-re áll össze” – jegyezte meg a tábornok, aki azt is elmondta, hogy a tavaly júliusi Orbán-bejelentés óta nemcsak a rendvédelmi és katonai vezetőket kérdezték meg, hanem egy online kérdőív segítségével a dolgozókat is – több mint 18 ezren le is adták a véleményüket.
 
   Az illetmény és előmeneteli rendszer 2015. július 1-jével lép életbe. A lakhatási támogatás és a biztosítási rendszer bevezetése pedig az erről szóló kormányhatározat alapján 2015. december 31-től, illetve 2016. december 31-től várható. „A változások 64 ezer hivatásos rendvédelmi dolgozót, valamint 18 ezer hivatásos és szerződéses katonát érintenek.” A miniszteri biztos hangsúlyozta azt is, hogy a bérfejlesztés 50 százalékos lesz, ami öt év alatt történik meg úgy, hogy az első ütemben, vagyis idén, az életpályamodell bevezetésekor átlagosan 30 százalékkal nagyobb lesz az érintettek fizetése. Azt követően pedig 2019-ig évenként öt-öt százalékkal tovább emelkedik a hivatásosok bére.
 
  „Az alapfeladatot ellátó rendőrök vagy tűzoltók bére mindenképpen 30 százalékkal nő, míg például a humán, a gazdasági vagy informatikai területen dolgozó tiszthelyetteseké, zászlósoké, illetve tiszteké 25 százalékkal, a vezetők pedig 15 százalékkal magasabb fizetést vihetnek haza.” Karrier azonban a jövőben nem csak a szolgálati idő növekedésével vagy a rendfokozatban való előrelépéssel futható majd be. Ezek mellett ugyanis horizontális karrierlehetőség is szerepel a tervezetben; az ugyanabban a beosztásban maradók számára is adott lesz négyévente a fizetési kategóriákban való előrelépés – részletezte az altábornagy a koncepciót.
 
Altisztek, pályakezdők, szerződésesek örülhetnek
 
  A hvg.hu birtokában lévő, az Országos Rendőr-főkapitányság által tavaly ősszel kidolgozott tervezetben szereplő számítás szerint a fizetés legnagyobb részét, mintegy 62 százalékát a beosztási illetmény teszi majd ki. Ehhez jön nagyjából 25 százalékban a rendfokozatért járó pénz, illetve a tíz év feletti hivatásos szolgálatért járó pótlék, a nyelvvizsgapótlék és az éjszakai vagy délutáni munkáért járó pénzbeli kiegészítés.
 
  A honvédségnél szintén 12 éve nem volt béremelés. „A honvédségi dolgozók jogállásáról szóló törvény módosítása, ami előfeltétele volt az életpályamodell bevezetésének, nálunk már másfél éve megtörtént, de akkor nem tudtak pénzt rendelni hozzá” – közölte a hvg.hu-val Czövek János a Honvédszakszervezet elnöke. Mint elmondta, minden réteg megsínylette az elmúlt éveket, de az alacsony fizetési kategóriákban lévők helyzete már annyira rossz volt, hogy szinte segélyezni kellett őket. „Most megvalósulhat, amit régóta szerettünk volna, hogy a szerződéses katonák bére nettó százezer forintnál kezdődjön a jelenlegi hetvenezres fizetés helyett.” Jónak tartják azt is, jegyezte meg, hogy a katonának a magasabb beosztás elérése mellett lehetősége legyen horizontális életpálya befutására is a Magyar Honvédség kötelékében. A honvédség 18 ezer katonáját érintő béremelés 2015-ben összesen 11 milliárd forintra rúg.
 
   Benkő Tibor, a honvédség vezérkari főnöke az Inforádió Aréna című műsorában szintén azt emelte ki, hogy a kialakult bérrendszer tele van igazságtalansággal, és ahol a legnagyobb gondok vannak, oda rakják a nagyobb bért. Ezek közé tartozik Benkő szerint az altiszti állomány, a szerződéses legénységi állomány és a pályakezdő tiszti állomány. Elmondása szerint az illetményfejlesztéssel meg lehet célozni azokat a fiatalokat, akikkel a nagyjából 5000 fős létszámhiány feltölthető.
 
Kevesebb jog, több pénz?
 
  Ami a honvédségnél már megtörtént (az életpályamodellhez kapcsolódó új szolgálati törvény elfogadása), a rendvédelmi szerveknél még várat magára. A Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) szerint a törvény mintegy egynegyede változik. Számos dolgot kifogásolnak ezzel kapcsolatban. Ezek között van, hogy a tervezet a rendészeti illetményalap összegét, valamint a hivatásos pótlék szervenkénti vagy beosztásonkénti összegét nem rögzíti.
 
   Ugyancsak az egyik legnagyobb hiányosságnak tartják, hogy a tervezet nem biztosít megoldást a szolgálati viszonynak az életkor előrehaladásával történő lezárására, a 2011-ben megszüntetett szolgálati nyugdíjrendszer pótlására. Az érdekképviselet szerint a hivatásos szolgálat nyugdíjkorhatár előtti lezárását lehetővé kellene tenni, hiszen 55 éves kor felett a rendőrök egyre kevésbé képesek megfelelni a fokozott fizikai és pszichikai megterhelésnek.
 
  Van még néhány felzúdulást keltő passzusa az új tervezetnek: például, hogy a hivatásosok korlátozottan nyilváníthatnak véleményt az internetes felületeken, vagy hogy csak engedéllyel csatlakozhatnak civil szervezetekhez, még egy horgászegyesülethez is, és hogy szolgálati érdekre hivatkozva korlátozható vagy megtiltható, hogy a rendőr külföldre utazzon. Furcsa része a tervezetnek, hogy a korrupció megakadályozása érdekében szolgálat alatt a rendőrnél nemhogy készpénz, de még bankkártya sem lehet.
 
   A szakszervezet szerint az pedig még a kormány családpolitikájával is szembemegy, hogy ha egy gyedről visszatérő hivatásos a korábbinál alacsonyabb beosztást nem fogadja el, akkor a szolgálati viszonya a törvény értelmében felmentéssel megszüntethető.
 
   Volt is olyan rendőr, aki a hvg.hu-nak név nélkül azt mondta, hogy ha az új szolgálati törvényt ebben a formában elfogadják, akkor nem igazán lesz érdemes a testületben maradni. Főleg, ha úgy járnak, mint a honvédségi dolgozók, ahol bevezették az új szolgálati törvényt, és azóta is az illetményemelésre várnak.
 
Forrás: HVG
 
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Több pénzért kevesebb jogot ad a kormány az egyenruhásoknak.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector