Startlaphoz Csatlakozz!

Microsoft tavalyi bezárásakor 1800 ember állása szűnt meg

A volt nokiások zöme elhelyezkedett november óta

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. január 29. csütörtök, 19:36

Az utolsó dolgozó is búcsút vett a Nokia telefonokat gyártó komáromi üzemtől november végén. Az ott dolgozók közül azok esetét nevezi sikertörténetnek érdekvédőjük, akik rövid időn belül el tudtak helyezkedni, a régi állásukéhoz hasonló bérezési és munkakörülmények közt. Ők az elbocsátásukkor kapott juttatásokból tartalékot képezhettek – írja a kisalfold.hu.

  A Microsoft tavalyi, bezárásról szóló döntésével 1800 ember állása szűnt meg. Közülük már csak mintegy húsz embernek tart a felmondási ideje, a többieknek az is lejárt. Hasznos volt számukra a korábban a gyár területén megszervezett állásbörze. Kevesen kötöttek akkor rögtön megállapodást új munkaadóval, de az ott szerzett adatbázis alapján sikerült elhelyezkedniük. Erről lapunknak László Zoltán beszélt, aki a volt Nokia-gyár üzemi tanácsában és szakszervezeti csoportjában is vezető tisztséget látott el. Azt is elmondta, hogy mintegy ezer volt munkatársa már talált állást. Sokaknak ez egy-két hónapon belül sikerült. Főként Győrben, Tatabányán, Mosonmagyaróváron és Oroszlányban, ezeknek a városoknak a környékén dolgoznak. Páran kerültek távolabbi helyre, például Veszprémbe. Néhányan jobb pozíciót kaptak, de többen vannak, akik már többször is állást váltottak amiatt, hogy nem olyan béreket és munkakörülményeket biztosítottak nekik, mint a volt a telefongyárban. „Az álláskeresést segítve azt tapasztaltuk, hogy a munka világában nagyok az egyenlőtlenségek. Ahol alacsony a bérezés, ott létszámhiány is van általában, így a munkavállalóknak ezeken a helyeken havi kétszáz órát is kell dolgozniuk" – fogalmazott László Zoltán.
 
  László Zoltán 14 évig járt dolgozni a bezárt komáromi üzembe és továbbra is a Vasas Szakszervezeti Szövetség tisztségviselője. Így sok volt nokiást most is érdekvédőként képvisel, mert szakszervezeti tagok maradtak és a gépiparban vagy elektronikai területen helyezkedtek el. Arról is beszélt lapunknak, hogy a három évvel ezelőtti nokiás leépítés után felerősödött a dolgozók idegennyelv-tanulás iránti érdeklődése és erre ingyenesen volt lehetőségük. Többen ezért az elmúlt hónapokban a határon túl kerestek munkát. Akik külföldön helyezkedtek el, azok jellemzően az építőiparban és a vendéglátásban dolgoznak. Van olyan házaspár, akik le is telepedtek Ausztriában, de páran csalódottan tértek haza Nyugat-Európából.
 
Munkahelyi nosztalgia

  A Nokia 2000-ben kezdte meg komáromi tevékenységét, egykor 11 ezren is dolgoztak gyárában. A létszám három évvel ezelőtti megfelezése előtt már csak 4400-an, de összetartó családnak érezték közösségüket. Kisebb csoportokban a volt nokiások most is összejárnak és nagyobb találkozót is terveznek, hogy barátok közt felelevenítsék emlékeiket. Aki tartani akarja a kapcsolatot a régi kollégákkal, írhat a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.
 
Forrás: kisalfold.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A volt nokiások zöme elhelyezkedett november óta.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector