Startlaphoz Csatlakozz!

„Próbáljanak Önök megélni 53 ezerből!”

Az ország tizenhárom megyéjéből indul el az éhségmenet

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. február 09. hétfő, 18:07

Új társadalmi szerződést, béremelést, a munka méltóságát és a szegénység felszámolását követelik az idei éhségmenet  szervezői. Ezúttal az ország tizenhárom megyéjében indultak el a demonstrálók gyalogosan a mínusz 5-6 fokos hidegben, hogy ilyen módon fejezzék ki elégedetlenségüket a kormánnyal és annak intézkedéseivel szemben – írja a Népszabadság.
 
  - Nem kell hősködni! Aki úgy érzi, hogy fáradt, szóljon, jön mögöttünk a kísérőkocsi, beülhet egy picit melegedni. Vigyázzunk egymásra! A rendőrség azt kéri, ahol tudunk, ott menjünk a járdán. Ha az út szélén kell gyalogolnunk, akkor libasorban. A zászlót ne nagyon lógassátok be az útra, ne zavarjuk az autósokat! - tart rövid eligazítást a szocialista Nyakó István a hétfőn elindult borsodi éhségmenet tagjainak Kazincbarcikán. Korábban - 2012-ben és 2013-ban - Miskolctól Budapestig gyalogoltak, s háromszáz kilométer „nyomtak le” munkát és kenyeret követelve. Most Borsod legszegényebb részét járják végig. Ám nem lesznek egyedül: az ország tizenhárom másik megyéjében indult el hozzájuk hasonlóan a Méltóság menete.
 
   Borsodban főként közmunkások vágtak neki a Kazincbarcikától Nekézsenyig majd onnan tovább Ózdon, Keleméren, Rudabányán és Berentén át Miskolcig tartó egyhetes útnak. Az első nap harmincan-negyvenen voltak, de később mások is csatlakoznak még hozzájuk. A kazincbarcikai Zelinger József tizenegy éve él közmunkából, mert kőművesként ebben a térségben nem tud elhelyezkedni. Ötvenháromezer forintot kap egy hónapban, abból kellene fizetnie a fűtést, az étkezést, a ruházkodást. - Arra kérem az országot vezető urakat, hogy csak egyetlen hónapig próbáljanak ennyi pénzből megélni, és utána nyissák szólásra a szájukat arról, hogy mennyivel jobban élnek ma az emberek, mint korábban – fogalmazott.- – Új társadalmi szerződés kell – ezt mondta Vécsi István, Ricse polgármestere, a Közmunkás Szakszervezet elnöke: mellészegődöm a borsodi város munkaügyi központjától a helyi ipari parkig tartó első szakaszon. - A szegénység vidéken elképesztő – tette hozzá. – Az ország vezetői ezt mindig cáfolják, szerintük az adatok azt igazolják, hogy csökken a szegénység - vetjük közbe. - Nem tudom, honnan veszik a statisztikákat, de az a gyanúm, hogy nem a való életből. Ricsén közel kétezer ember lakik, roma és nem roma egyaránt éhezik, ez nem cigánykérdés. A gyerekek úgy mennek reggel iskolába, óvodába, hogy sem előző este, sem indulás előtt nem ettek. Nem tudnak nekik kabátot venni.
 
  Nem tudnak otthon befűteni. Ma reggel odajött hozzám egy idősebb falubeli, s azt mondta: náluk lesz pár napig az unokájuk, adjak neki kölcsön három hasáb fát. Érti? Három hasábot, és kölcsön, mert majd csütörtökön jön a nyugdíj,
 
 
  és akkor vissza tudja majd adni. Eközben meg kiderül, hogy az országban rengeteg pénz van, milliárdokból építenek fel stadionokat, cég-és médiabirodalmakat, s működtetik belőle a saját hatalmukat, csak pont a legszegényebbeknek nem jut.
 
   - S mi lenne az új társadalmi szerződés lényege? - Egyszerű: emeljék meg a béreket. Állítólag jól megy az országnak, tehát van miből. Orbán Viktor 1991-ben maga írta alá a Szociális Kartát, amiben azt vállalta, hogy tisztességes munkáért tisztességes bért adnak. Tartsa be, amit aláírt. Ma, aki közmunkából él, 36 ezer forinttal kap kevesebbet a minimálbérnél. Aki 105 ezer forint bruttót keres – s nem kevesen vannak ilyenek – húszezer forinttal kevesebbet kap nettóban a kötelező minimumnál. Fontos a szó: ez lenne a legalsó küszöbe annak, amiből meg lehet ma élni Magyarországon. Adják meg mindenkinek a kötelező létminimumra elegendő fizetést: ez a célunk az éhségmenettel – mondta. Később szavait megismételte a Közmunkás Szakszervezet és az MSZP által közösen szervezett hétfői miskolci szegénységellenes konferencián is, ahol szociológusok, közgazdászok és társadalomkutatók beszéltek arról, milyen stratégiákkal lehet mindenki – s nem csupán a kiváltságosok – számára jóléti államot teremteni.
 
   Az értelmiségiek felelősségéről beszélt Lovas Zoltán, a Demokratikus Kerekasztal képviselője is. - Testvéreinknek tekintjük a szegényeket. Az a célunk, hogy hazánkat újrademokratizáljuk, mert az tarthatatlan a huszadik században, hogy emberek éhezzenek: ezért arra kérjük értelmiségi barátainkat, hogy gyorsítsák fel a változásokhoz vezető tervek kidolgozását – fogalmazott. Gúr Nándor, az MSZP alelnöke szerint a kormány „telehazudja” a sajtót azzal, hogy nőtt a foglalkoztatottság, miközben gazdasági menekültek százezrei hagyják el az országot egy jobb élet reményében.
 
   Komjáthy Imre, a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület elnöke pedig felolvasta kiáltványukat, amelyben tiltakoznak a tömeges vidéki elszegényedés ellen, igazságosabb és alacsonyabb adózást, a minimálbér és a közszféra béreinek emelését, jogvédelmet, a korkedvezményes nyugdíjak visszaállítást s az alapvető élelmiszerek áfájának azonnali csökkentését követelik. Majd így fejezte be: nem hátrálunk, előre a végső győzelemig!

Forrás: Népszabadság
 

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Az ország tizenhárom megyéjéből indul el az éhségmenet .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector