Startlaphoz Csatlakozz!

„Magyarország kapuit be kell zárni a megélhetési bevándorlók előtt”

Illegális bevándorlás: A kormány támogatja a nemzeti konzultációt

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. február 11. szerda, 15:10

A kormány támogatja a Fidesz-frakció nemzeti konzultációra vonatkozó kezdeményezését a gazdasági bevándorlással kapcsolatban - jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő szerdán, a kormányülés ideje alatt Budapesten.

    Tájékoztatása szerint a konkrét kérdéseket Rogán Antal frakcióvezető felvetései mentén fogalmazzák meg.

    A kormányszóvivő „mellbevágóan magasnak” nevezte az illegális bevándorlás idei számait. Kifejtette, hogy az elmúlt év végére 42-43 ezer határsértőt, illetve menedékkérőt regisztráltak Magyarországon, s ez az idei másfél hónap alatt már elérte a tavalyinak több mint felét, 23 ezret.

    Kovács Zoltán azt is hangsúlyozta: mindenki abban érdekelt, hogy Magyarország ne legyen célpontja a megélhetési bevándorlásnak, az Európai Unió pedig olyan szabályokat, kereteket hozzon létre, amellyel elejét lehet venni az illegális bevándorlásnak.

    Rogán Antal pénteken, a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülését követően jelentette be, hogy a kormánypártok arra kérik a kormányt, induljon nemzeti konzultáció a megélhetési bevándorlásról. Mint mondta, egyebek mellett azt kell megkérdezni az emberektől - a szükséges jogszabály-előkészítés mellett -, hogy támogatják-e a harmadik országból érkező illegális bevándorlók őrizetbe vételét és az ellenőrzés alatt tartásukat mindaddig, amíg nem dől el, jogosultak-e menekültstátusra. Az is kérdés lesz: támogatják-e az emberek, hogy az illegális bevándorlókat „haladéktalanul vissza kelljen toloncolni”.

    A frakcióvezető hozzátette, Magyarországnak lépéskényszert jelent az osztrák szabályozás júliustól várható szigorodása, így a magyar kormánynak a nyár közepéig mindenképpen meg kell tennie a szükséges lépéseket.

    „Magyarország kapuit be kell zárni a megélhetési bevándorlók előtt”, mert Magyarország nem tud munkát adni nekik - ismertette a Fidesz-KDNP-képviselőcsoport álláspontját Rogán Antal, aki megerősítette, a megélhetési bevándorlásról politikai vitanapot is tartanak majd a parlamentben, várhatóan február 19-én.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Illegális bevándorlás: A kormány támogatja a nemzeti konzultációt.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector