Startlaphoz Csatlakozz!

A vasárnapi zárva tartás miatt nem kapnak béremelést

A dolgozókkal fizettetik meg Orbánék döntését

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. február 12. csütörtök, 16:32

A vasárnapi zárva tartás miatt nem kapnak béremelést az Auchan dolgozói – mondták el a Népszabadságnak a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) vezetői, akik szerint az áruházlánc a jogszabályváltozásokra hivatkozva nem akarja idén emelni az alkalmazottak fizetését.

  A KASZ nemrég szeretett volna egyeztetni az idei munkabérekről, és – szerintük minimális – dolgozónként és havonta átlagosan hateurós (mintegy kétezer forintos) bérfejlesztésre tettek javaslatot, ám az Auchan személyzeti igazgatója a találkozón közölte velük, hogy a nemrég bejelentett vasárnapi bezárás és a többi, az ágazatot érintő kormánydöntés miatt nincs lehetőség emelésre.
 
  Tény, hogy a kereskedelem működését befolyásoló, tavaly év végén elfogadott jogszabályok igen keményen érintik az Auchan működését is. A januártól megemelt élelmiszerlánc-felügyeleti díj többmilliárdos terhet jelent a cégnek, miközben azt is törvénybe iktatták: a két éven át veszteséges vállalkozások nem foglalkozhatnak háztartási napi cikkek forgalmazásával. Majd mindezt a kormány megfejelte azzal, hogy beállt a KDNP korábban többször lesöpört vasárnapi zárva tartásról szóló javaslata mögé. Ahogy az Auchan képviselője fogalmazott a dolgozóknak: meg kell érteniük, hogy a rövidesen, március közepétől életbe lépő vasárnapi bezárás miatt a cég „nem látja a jövőt”.

„A szívünk szakad meg a cég szomorú sorsa miatt” – fogalmaztak a szakszervezetnél, amely szerint a vállalat e közben 2014-ben nagyjából ötmilliárd forintot költött beruházásra és 2015-re is ennyit tervez, illetve Dominique Ducoux vezérigazgató korábban arról beszélt, hogy az idén nyitnak az internetes kereskedelem felé is. Egy, az Indexnek adott interjúban pedig azt mondta a cégvezető, hogy bár a megszavazott törvényeket fájlalják, de betartják azokat. Az Auchan emellett nyílt levélben nyugtatta meg a vásárlóit, hogy bárhogy is változzanak a jogszabályok, továbbra is biztosítja számukra az alacsony árakat.
 
  – Ezt viszont most a dolgozókkal fizettetik meg – mondták a szakszervezetnél, hozzátéve: az Auchannál nemcsak az árak, de már a bérek is a földön járnak, hiszen már ötödik éve nem emelnek a fizetéseken. Az Auchannál azonban másként látják. Megkeresésünkre azt hangsúlyozták, hogy az elmúlt két évben a béren kívüli juttatások rendszerét fejlesztették, a dolgozóknak pedig azt is figyelembe kellene venniük, hogy csoportos létszámleépítés sem volt a cégnél.
 
   A jelenlegi tárgyalásokról szólva úgy fogalmaztak: egyelőre megvárják, milyen hatással jár az időközben életbe lépő vasárnapi bezárás, illetve a többi törvényi változás, majd ezek után, május 20-án újra fogadják a szakszervezet képviselőit. A fejlesztésekről szólva az Auchannál elmondták: tavaly öt új töltőállomást adtak át, amelyekkel munkahelyeket is teremtettek. A cég vezetése fontosnak tartja, hogy a jövedelmező üzletágakat fejlessze annak érdekében, hogy korábbi terveinek megfelelően 2015-ben, tizenhét év után már nyereséges legyen itt, „ez ugyanis a fenntartható, hosszú távú magyarországi jelenlét záloga”.
 
   A vállalkozás szerint az sem igaz, hogy rosszul keresnének dolgozóik, a Hay Group cég független vizsgálata szerint tavaly az ágazatban versenyképesek voltak az auchanos-bérek. A szakszervezet szerint egy heti negyven órára bejelentett Auchan-alkalmazott átlagosan nettó 97 ezer forint körül visz haza. A bérek mellett pedig cafeteriát is kapnak a dolgozók, valamint az egyéni és az adott áruház teljesítménye alapján a keresetük is emelkedhet. A KASZ szerint viszont egyéni teljesítményértékelés alapján mindössze a munkavállalók egy-két százaléka ér el évi néhány ezer forintos béremelést.
 
   Az Auchannál hozzátették, hogy többek között baleseti életbiztosítást, kiemelt kockázatú betegségbiztosítást és kockázati életbiztosítást is kötnek dolgozóikra, ezek terhét ugyancsak a társaság vállalja magára. A szakszervezetnél viszont egyszerűen csak morbidnak minősítették, hogy halálesetnél az éves kereset háromszorosához is hozzájuthat a család, ám míg él a dolgozó, addig szerintük nem kap érdemi béremelést.

Forrás: Népszabadság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A dolgozókkal fizettetik meg Orbánék döntését.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector