Startlaphoz Csatlakozz!

2016-ban lehet csak béremelés

A felsőoktatási oktatók bérrendezéséről tárgyalt az államtitkárral az FDSZ

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. február 15. vasárnap, 10:03

A felsőoktatási oktatók bérrendezéséről tárgyalt tegnap Palkovics László államtitkár a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetével (FDSZ) – értesült a Magyar Nemzet. Információink szerint a készülő előmeneteli rendszer az alacsonyabb beosztású oktatók, vagyis a tanársegédek, adjunktusok fizetésében hozhat nagyobb mértékű emelést.

   A felsőoktatásban oktatók és az oktatást segítő egyetemi, főiskolai munkatársak bérhelyzetéről egyeztetett tegnap a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetével (FDSZ) Palkovics László felsőoktatási államtitkár. Úgy tudjuk, az előmeneteli rendszer kidolgozása megkezdődött, és már 2016 folyamán emelés lehet.
 
  Ismeretes, a felsőoktatásban 2008 óta nem változtak az alapbérek: az egyetemi tanári alapilletmény bruttó 437 300 forint, amelynek az egyetemi docensek a 70 százalékát, az adjunktusok 50, a tanársegédek pedig 40 százalékát kapják. Az FDSZ változtatna a felosztáson, és 85-70-60 százalékos sávokat különítene el. A jelenlegi alappal számolva így például az egyetemi docensek első fizetési fokozatban 306 ezer helyett 371 ezer forintot keresnének, az adjunktusok kezdő fizetése 218 ezerről 306 ezerre változna.
 
   Az FDSZ honlapján olvasható szakszervezeti javaslatok szerint meg kell különböztetni a főiskolai és egyetemi oktatókkal szembeni elvárásokat. Kikötnék például, hogy egyetemi oktató csak az lehet, aki hallgatóként aktív tudományos tevékenységet végzett, és legalább egy szemesztert külföldön töltött. Sőt, mérnöki és műszaki területeken csak az lehetne egyetemi adjunktus vagy magasabb beosztású oktató, aki legalább fél évet eltöltött az iparban.
 
  Az érdekképviselet szerint külön gondoskodni kell a pályakezdő fiatalokról és az oktatást közvetlenül segítő munkatársakról is. Felvetették továbbá, hogy a főiskolákon több tanársegédre és kevesebb vezető oktatóra van szükség, míg az egyetemeken inkább gyakornokból és tanársegédből kéne kevesebb.
 
  A béremelés szükségességét már többször elismerte Palkovics László államtitkár is, aki egyúttal leszögezte, ennek előfeltétele a teljesítményértékelési rendszer bevezetése. A szakmai értékelést az FDSZ is támogatja, sőt kifejezetten javasolják is, hogy minden főállású egyetemi oktató és kutató teljesítményét évente mérjék. Palkovics szavaiból egyébként kiderült az is, hogy jelentősebb beavatkozást az alacsonyabb beosztású oktatóknál hajtanának végre.

Időkérés
 
   Egy fideszes javaslat szerint több időt kapnának az önkormányzatok, hogy eldöntsék, akarnak-e iskolát működtetni. A köznevelési törvényhez benyújtott, Kucsák László által jegyzett módosító szerint március 31. helyett június 15-ig kellene nyilatkozniuk a településeknek arról, hogy a saját tulajdonukban álló köznevelési intézmények működtetését vállalják-e a következő tanévben. Ismeretes, a 3 ezres lélekszám feletti önkormányzatoknak azt kell jelezniük, ha nem tudnak eleget tenni a működtetési kötelezettségüknek, míg a kisebb településeknek akkor kell nyilatkozni, ha ezt a feladatot átvennék az államtól. (MTI)
 
 
Forrás: Magyar Nemzet

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A felsőoktatási oktatók bérrendezéséről tárgyalt az államtitkárral az FDSZ.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector