Országos Kereskedelmi Szövetség:
A turizmusnak is betehet a vasárnapi zárvatartás
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. február 23. hétfő, 18:02
Közzétéve: 2015. február 23. hétfő, 18:02
Az idegenforgalom csődjétől tart az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, ha nem változik a boltok vasárnapi zárva tartásáról szóló törvény. Vámos György az RTL Híradónak azt mondta, kevesebb turista, kevesebb pénzt költ majd Magyarországon. A kormány hajthatatlan, továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy vasárnap senkit ne lehessen dolgoztatni.
Az országos kereskedelmi szövetség főtitkára szerint az sem elképzelhetetlen, hogy összeomlik az idegenforgalom a vasárnapi zárvatartás miatt. „Nagyon sok nyaralónak elmehet a kedve a belföldi nyaralástól, hiszen ilyen benzinárak mellett azt is megengedheti magának, hogy Horvátországban nyaraljon, ahol vasárnap is vásárolhat” – hangsúlyozta Vámos György. Az érdekképviseleti vezető szerint a külföldi turisták száma is csökkenhet, hiszen sokan azért jönnek Magyarországra, a hétvégén, hogy vasárnap hazafelé bevásárolhassanak.
Korábban volt olyan módosító rendelet a kormány előtt, hogy ne csak világörökségi helyszíneken, kórházakban, repülőtereken és vasútállomásokon lehessenek nyitva boltok, hanem a kiemelt nyaralóhelyeken is, mint a balaton, vagy a Velencei-tó.A kormány azonban nem hajlandó bővíteni a kivételek körét – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő.
A kormányszóvivő kifejtette, hogy a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény felhatalmazást ad a kormánynak, hogy adott települések vagy településrészek vonatkozásában kivételeket állapítson meg. Hozzátette: azonban a kormány jelenleg nem lát olyan okot, amely a törvényben foglalt kivételi okok bővítését kormányrendeleti szinten indokolja. Ezért a kabinet egyelőre olyan rendeletet alkot, amely az idegenforgalom kiszolgálásának igényére, a vásárlási szokásokra, a foglalkoztatottak számára és a lakókörnyezet érdekeire tekintettel nem ad lehetőséget a főszabálytól eltérő nyitvatartási szabályok rögzítésére – közölte a kormányszóvivő. (Bár van egy kiskapu a törvényben, amellyel fügét mutathatnak a kormánynak a multik.)
SEMMILYEN RACIONÁLIS ÉRV NEM SZÓL A ZÁRVA TARTÁS MELLETT
Gazdasági érdekeket és a vásárlók érdekeit sem támasztja alá a vasárnapi zárva tartás – ezt Prosits Attila a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnökségi tagja mondta korábban. „Ez a törvényjavaslat sem a kereskedők, sem a vásárlók érdekeit nem szolgálja. Vasárnaponként kétmillió ember jár bevásárolni, ők biztosan rosszul járnak majd.” – mondta Prosits. A vásárlók érdekeit nem szolgálja, a szakmai szervezetek megosztottak a kérdés kapcsán.
Forrás: Piac&Profit