Startlaphoz Csatlakozz!

Nem szabtak meg céldátumot a szakorvosi bérkompenzáció bevezetésére

A csörgősipkát is rátenné az orvosokra a kormány

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. február 24. kedd, 09:52

 Reményt ébreszthetett a szakorvosokban az egészségügyi államtitkár hétfői kormányszóvivői tájékoztatója, amelyen Zombor Gábor arra utalt, hogy a rezidensekkel együtt az ő bérfelzárkóztatásukat is megkezdik. Az államtitkár elképzelése szerint a rezidensek a végzettség megszerzése után bérpótlékként tarthatnák meg korábbi ösztöndíjukat, hogy a fizetéscsökkenés miatt ne szaladjanak rögtön világgá – írja a Népszabadság.

   Szerinte hasonló kiegészítésre számíthatnának azok a szakorvosok is, akik ezzel egy szinttel feljebb lépnének a bérskálán. Ám semmi sincs ingyen, ezért ugyanazt a magyar közalkalmazotti szolgálatot és a hálapénz elutasítását kellene vállalniuk szerződésben, amit az ösztöndíjas rezidensektől is megkövetelnek. Az államtitkár bérjavítási javaslatát március 31-ig kell a kormány elé terjesztenie. Hogy az mennyire lesz csábító, az több ok miatt is kétséges.
 
   Egyrészt nem tudni, hogy mikortól, és mire van fedezete a kabinetnek. Az államtitkár szavait pontosítva Kovács Zoltán kormányszóvivő mindezt azzal egészítette ugyanis ki, hogy nem szabtak meg céldátumot a szakorvosi bérkompenzáció bevezetésére, az függ az ország teherbíró képességétől és az ellátórendszer közelgő átalakításától is.
 
   Másrészt az ajánlat fogadtatása is kétséges. Lapunknak Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke a bejelentést kommentálva azt mondta, minden szándéknak örülnek, amely javíthatja az orvosi kereseteket, ám ha a bejelentett 100-200 ezer forint nem bérként, hanem egyfajta pótlék formájában jut el az érintettekhez, nincs miről beszélni. Kudarcra van ítélve, mert nem maradnak itthon az orvosok.
 
  Miért is maradnának, hiszen nem történik egyéb, mint a nyugat-európai és a hazai bérek tízszeres különbségből kilenc és félszerest csinálnak úgy, hogy megkötik az orvosok kezét, és közben fölvetetik velük a csörgősipkát is. Az érdekvédő szerint a baj nagyon nagy, hiszen vannak szakmák, ahol hajszál választ el attól, hogy megroppanjon az ellátás. Példaként idézte saját szakmáját, az aneszteziológiát, ahol a frissen végzettek közül már szinte senki nem marad itthon. Hasonló a gond a pszichiátereknél, itt legalább 1300 orvosra lenne szükség a zökkenőmentes szakrendelések megszervezéséhez, a sürgősségi orvosból pedig alig 30 van, miközben nekik kellene ülni mentőkön, vagy várni beteget a sürgősségi ellátóhelyeken.
 
   Az érdekvédő kitért arra is, hogy jó néhány szakmában nehéz olyasmit kínálni, ami miatt valaki vállalná a közalkalmazotti létet, ezek közé sorolta például a manuális szakmák zömét.

Forrás: Népszabadság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A csörgősipkát is rátenné az orvosokra a kormány.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector