Startlaphoz Csatlakozz!

A MÁV nyitott az együttműködésre

Pályaudvarokra menekülhetnek a vasárnapi zárva tartás elől a kiskerláncok

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. február 24. kedd, 13:05
 
 Pályaudvarokra költözhetnek a vasárnapi boltzár miatt lépéskényszerbe került kiskerláncok, ahol akár vasárnap is nyitva lehetnek. A Pénzcentrum értesülései szerint a MÁV nyitott az együttműködésre, és hamarosan felkeresik az érintett szereplőket. Az egyik legnagyobb hazai ingatlanvagyonnal rendelkező állami vállalat és a multik összeborulása a teljes hazai kiskereskedelmi szektort átrendezheti. Nyugat-Európában legalábbis már régóta működik ez a modell.

   Akarva vagy akaratlanul, de egy tollvonással hozták helyzetbe a MÁV-ot, amikor elfogadták a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényt. A szabályozás ugyanis nem terjed ki a teljes kiskereskedelmi szektorra; így több kivétel mellett nem érinti például a közforgalmú vasúti pályaudvarok területén működő üzleteket sem.
 
   A kitétel azt jelenti, hogy jelentősen felértékelődhetnek a vasúttársaság kezelésében lévő ingatlanok, azokban ugyanis helyet találhatnak, mint bérlők a kiskapukat kereső kiskerláncok.
 
  Habár Magyarországon eddig nem volt jellemző, hogy a nagyobb kiskereskedelmi hálózatok, mint például az Aldi, a Spar, a Lidl, vagy éppen a Tesco üzletet nyissanak valamelyik pályaudvaron - MÁV-ingatlanban egyedül a Budapest-Déli pályaudvaron van a CBA-nak egy ezer négyzetmétert meghaladó üzlete -, az elhelyezkedést és a vevőszámot tekintve ezek az ingatlanok alighanem tökéletesek lennének.
 
   A legtöbb pályaudvaron ugyanis megtalálható a kiskereskedelmi szempontból kívánt területnagyság.
 
   Értesüléseink szerint mindezzel a MÁV Zrt. is tisztában van, legalábbis a Pénzcentrum megkeresésére elmondták: nyitottak az együttműködésre. De vélhetően a legtöbb kiskerláncnak sem lesz ellenvetése, ha üzletileg fenntartható ajánlatot kapnak, és így kinyithatnak vasárnaponként is.
 
   Terveink között szerepel a különböző kiskereskedelmi hálózatok megkeresése - akár csomagajánlatban is - pályaudvari kiskereskedelmi hálózat kialakítására. Konkrét tárgyalások ugyan még nem folynak, de voltak már ilyen jellegű kapcsolatfelvételek és reális esélyét látjuk az együttműködésnek - mondta el a Pénzcentrum megkeresésére a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.



   Konkrét összesítés a lehetséges ingatlanokról viszont még nem készült. Mivel a MÁV tájékoztatása szerint az azonos brandhez tartozó hálózatok egységes arculatot követnek, ezért a bérlemény alakja, kihasználhatósága, megközelíthetősége, árufeltöltési lehetősége jelenleg mind a vizsgálat tárgyát képezik.
 
Nyitottak a kiskerláncok is?!
 
   Megkerestünk több ismert kiskereskedelmi hálózatot is, mit szólnak az esetleges együttműködéshez. Az ALDI és a Lidl a témában egyelőre nem kívánt bővebben nyilatkozni; utóbbi azonban kiemelte:
 
 
  Az adott téma kapcsán vállalatunkhoz egyelőre nem érkezett megkeresés.
 
   Volt, aki azonban ennél közlékenyebb volt:
 
   A SPAR a MÁV Zrt. megkeresése esetén természetesen nyitott arra, hogy elinduljon egy esetleges tenderen, hogy a minél magasabb kiszolgálási színvonal elérése érdekében, a törvényi környezet által biztosított feltételeket figyelembe véve ki tudja szolgálni vásárlóit vasárnapokon is. Konkrét ajánlat egyelőre nem érkezett hozzánk, de a modellben óriási potenciált látunk, melynek sikere természetesen függ a lokációtól, a környéken élő lakosok számától, a közlekedési összeköttetéstől, a parkolási lehetőségektől és az utasforgalomtól is- mondták el megkeresésünkre a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.-nél.
 
   A szóban forgó épületek műszaki állapotát nem ismerjük, így egy esetleges beruházás költségeit nem lehet megbecsülni. Konkrét ajánlat és megkeresés hiányában a témával kapcsolatban nem tudunk bővebb információval szolgálni. Ugyanakkor a Tesco folyamatosan keresi a fejlődési lehetőségeket annak érdekében, hogy még teljesebbé tegye a vásárlási élményt és növelje a vásárlóknak nyújtott szolgáltatások színvonalát, ezért minden beérkező ajánlatot megvizsgálunk - tudtuk meg a Tesco-Global Áruházak Zrt. sajtóosztályától.
 
Működőképes modell?
 
  A modellben rejlő lehetőségekre jó példa a Nyugat-európai országokban tapasztalható gyakorlat. Itt ugyanis a pályaudvar és a reptér, központi elhelyezkedésük okán jellemzően a hétvégi bevásárlás gyűjtőpontjai. Ennek pedig nem feltétlenül kellene máshogy lennie hazánkban sem, hiszen a kiskereskedelmi szempontból értelmezhető településeken (nem csak a nagyvárosokban) van pályaudvar is. Ráadásul ezek elhelyezkedése kitűnő, és a kapcsolt infrastruktúra is megvan (parkolók, kapcsolódó tömegközlekedés, stb.).



  Természetesen ebből a szempontból eddig is működőképes lehetett volna ez a modell, ugyanakkor a szektort érintő korlátozások bevezetése előtt egy zöldmezős beruházás megtérülési mutatói aligha találkozhattak volna a MÁV által felkínált konstrukciókkal. Különösen, hogy a potenciális MÁV-ingatlanok java része műszaki szempontból nagyon rossz állapotú, jelentős beruházást igényel. A már évek óta érvényben levő (plázastop) és az újonnan bevezetett korlátozó intézkedések miatt most azonban könnyen előfordulhat, hogy találkoznak az üzleti érdekek.
 
Népszavazás kaszálhatja el a kötelező zárva tartást
 
   Abban az esetben viszont, ha a szabályozás marad, és hosszú távra kell berendezkednie a szektornak, akkor az akár a teljes kiskereskedelmi szektort átrendezheti - Nyugat-európai mintára. Azok az üzletláncok ugyanis, amelyek időben lépnek, és megcsípik a legjobb feltételek mellett kibérelhető ingatlanokat, jókora üzleti előnyre tehetnek szert versenytársaikhoz képest.
 
   Egyedül a plázastop intézménye kavarhat be némileg a kereskedelmi hálózatok és az állami vasúttársaság nagy összeborulásának (amennyiben egy újabb korlátozó intézkedésről nem beszélünk). Habár a törvényi korlátozás, illetve a fogyasztói igények változásának köszönhetően az utóbbi években az élelmiszer jellegű vegyeskereskedések/FMCG hálózatok esetében is teret hódítanak a kisebb méretű (250-300 m2 alapterületű), valós raktárral nem rendelkező, de prémium választékot is kínáló üzletek. A határértéket meghaladó igények esetén mégis szükség lehet az eljárás lefolytatására.
 
Népszavazás kaszálhatja el a kötelező zárva tartást

   Előreláthatóan márciusban kezdődik meg az aláírásgyűjtés a vasárnapi zárva tartás ellen, amelyhez nemrég csatlakozott a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége is. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége főtitkára szerint, óriási erőfeszítéseket igényel majd a négymillió szavazó összegyűjtése, amely a népszavazáshoz szükséges; de az is komoly politikai nyomást gyakorolhat a döntéshozókra, ha 2,5-3 millió állampolgár a vasárnapi nyitva tartás mellett teszi le a voksát.
 
Forrás: Pénzcentrum

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Pályaudvarokra menekülhetnek a vasárnapi zárva tartás elől a kiskerláncok.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector