Startlaphoz Csatlakozz!

Általános engedelmességi mozgalommal kényszerítenék ki a béremelést

Szokatlan megmozdulásra készül az egyik BKV-s szakszervezet

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. február 24. kedd, 16:27

Rendhagyó akcióval, általános engedelmességi mozgalommal kényszerítene ki béremelést az Egységes Közlekedési Szakszervezet a BKV menedzsmentjéből, írja közleményében a szakszervezet. Az EKSZ közlése szerint amennyiben a cégvezetés nem tesz értékelhető ajánlatot, a járművezetők nem csinálnak mást, csak szigorúan betartják a munkájukra vonatkozó utasításokat és előírásokat, s ez felér egy forgalomlassító megmozdulással.

  Továbbra sincs béremelési ajánlata a BKV-nak, ezért a tárgyalások folytatására, s megfelelő ajánlattételre szólítja fel – levélben is – a cég elnök-vezérigazgatóját, Bolla Tibort az Egységes Közlekedési Szakszervezet. Az EKSZ nem fogadja el a medezsment álláspontját, miszerint idén nincs egyetlen fillér sem béremelésre, holott a vezérigazgató a napokban, sajtóközleményben is elismerte a BKV munkavállalóinak nehéz, áldozatkész munkáját.
 
Ebből nem lehet kenyeret venni
 
  Az olcsó hangzatos dicséret azonban kevés, abból nem lehet kenyeret venni, jelentette ki Nemes Gábor, a szakszervezet elnöke, aki írásban is felszólította Bollát: a dicséretet váltsa forintra, tegyen megfelelő béremelési ajánlatot. Ezt újdonsült elnök-vezérigazgatóként már megteheti, vagy ha mégsem, akkor itt az ideje, hogy érdemi lépéseket tegyen, sőt ha kell, akkor harcoljon a fővárosnál azért, hogy legyen béremelési hatásköre és lehetősége. Nemes Gábor szerint itt az ideje, hogy az elnök-vezérigazgatói rangot kapott Bolla, a BKV első embere kiálljon a munkavállalókért.
 
  A BKV hátrányos helyzetét jól mutatja, hogy a közlekedési ágazat egyéb területein sokkal kedvezőbb a helyzet: a MÁV-csoportnál már megállapodtak a béremelés mértékében, és a volánosok is jóval közelebb vannak a megegyezéshez, mint a fővárosi cég, olvasható a szakszervezet közleményében. Az EKSZ nem érti, hogy kinek, s miért érdeke a BKV-t jó ideje folyamatos nyomás alatt tartani, s egyenlőtlen feltételekkel ellehetetleníteni.
 
Így demonstrálnak
 
   A béremelés kiharcolására az EKSZ forgalomlassítással is felérő demonstrációt szervez. Ez a megmozdulás rendhagyó és teljesen jogszerű lesz, hiszen a járművezetők semmi mást nem tesznek majd, csak szigorúan betartják a munkájukat szabályozó előírásokat, egyebek között a járművek műszaki állapotára vonatkozó kitételeket. Ez viszont oda vezethet, hogy járművek százai esnek ki a forgalomból, s a fél város lebénulhat, közölte az EKSZ, amely már megkezdte a demonstráció előkészületeit.

Forrás: Origo

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Szokatlan megmozdulásra készül az egyik BKV-s szakszervezet.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector