Startlaphoz Csatlakozz!

174 ezer fiatal lehet érintett

Czomba Sándor: elindult az ifjúsági garancia program

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. február 25. szerda, 13:42

 A kormány elindította a 25 év alatti munkanélküliek foglalkoztathatóságát segítő ifjúsági garancia programot az ország hat konvergencia-régiójában, és hamarosan jelentkezhetnek majd a részvételre a közép-magyarországi térségben is az állást kereső fiatalok - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán, sajtótájékoztatón Budapesten.

    Elmondta: a kormány a 2014-2020 között rendelkezésre álló uniós forrásból az első programok egyikeként elindította az ifjúsági garancia programot, erre a célra az Európai Uniótól 2017 végéig a 4 leghátrányosabb helyzetű régió - Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl - 15 milliárd forintot kapott, ehhez az összeghez a magyar kormány még mintegy 200 milliárd forintot tesz, hogy 2020-ig minden régióban működhessen a program.    

    Az államtitkár ismertette, hogy az ifjúsági garancia program több lépcsőben valósul meg, a tervek szerint 2017 végéig azokat a fiatalokat szólítják meg, akik legalább 6 hónapja, vagy azon túl regisztrált álláskeresők a rendszerben.

    Adataik szerint jelenleg Magyarországon 174 ezer fiatal lenne érintett a programban, az induláskor 3 ezer regisztrált fiatalnak ajánlották fel a munkaügyi szervezetek az ifjúsági garancia programba való belépés lehetőségét a hat konvergencia régióban - mondta az államtitkár.

    A megszólított fiatalok levelet kapnak a munkaügyi szervezettől, mindenki számára egyénre szabott tervet dolgoznak ki a részvételre, és ez alapján részesülhet a felkínált lehetőségből, például munkaerő-piaci szolgáltatásban, bértámogatásban, oktatásban, képzésben - fejtette ki az államtitkár.     

    Czomba Sándor szólt arról, hogy Európában és Magyarországon is hosszú évek óta a munkanélküliség az egyik legsúlyosabb probléma, különösen igaz ez a fiatalok esetében.

    Az államtitkár felidézte, hogy Magyarországon az elmúlt három évben a 15-24 éves korosztályban a foglalkoztatási ráta jelentősen javult, a mutató 2009-ben volt mélyponton, akkor 18 százalék körüli értéket mértek, ez 2014. negyedik negyedévében 24,6 százalék lett, és elérte a válság előtti időszaki szintet, és magasabb az uniós átlagnál. A munkanélküliségi ráta ebben a korosztályban 2008-ban nagyjából 20 százalék körül alakult, a válság hatására 2012-re 28 százalék fölé ment, jelenleg 18,3 százalék, szemben a 14-65 éves korosztály 7 százalék körüli értékével.

    Czomba Sándor elmondta, hogy az Európai Unióban egy évvel ezelőtt deklarálták az ifjúsági garancia programot. Magyarország a korábbi években sokat tett a fiatalok foglalkoztatásáért - tette hozzá, példaként említette az államtitkár, hogy a munkahelyvédelmi akciótervben 180 ezer fiatal kapott támogatást a foglalkoztatáshoz, az első munkahely garancia program támogatásával jelenleg is 18 ezer fiatal dolgozik, a fiatalok vállalkozóvá válásának programjában 1700 fiatal tud egyéni vállalkozóként önfoglalkoztatóvá válni, a diákmunka keretében két év alatt több mint 40 ezer fiatalt juttattak munkához rövid időtartamra.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Czomba Sándor: elindult az ifjúsági garancia program.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector