Startlaphoz Csatlakozz!

4,127 millió volt a foglalkoztatottak száma

Egyre kevesebb magyar van munka nélkül - vagy mégsem?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. február 27. péntek, 11:03

November és január között 4 millió 127 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 140 ezer fős bővülés az előző év azonos időszakához képest a KSH adatai szerint. Ez 3,5 százalékkal magasabb foglalkoztatást jelent. Ugyanebben az időszakban a munkanélküliségi ráta 7,4 százalékra csökkent, ami 1,4 százalékpontos mérséklődést jelent. A folyamatok azonban már nem annyira kedvezőek, ha a tavalyi év utolsó negyedévéhez viszonyítunk, hiszen akkor 7,1 százalékos munkanélküliség ráta mellett 4 millió 142 ezren dolgoztak. Utoljára 2012 decembere és februárja között nőtt nagyobbat a munkanélküliségi ráta egy hónap alatt – írja a Világgazdaság.

   Az elmúlt három hónapban 4,127 millió volt a foglalkoztatottak száma Magyarországon, ami jelentős, 140 ezer fős növekedés az előző év azonos időszakához képest, de egyben azt is jelenti, hogy most nem tudott új rekordra emelkedni a foglalkoztatottság – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 62,5 százalékra emelkedett az egy évvel korábbi 59,7 százalékról.
 
   A munkaerő-piaci folyamatok javulásában a gazdasági növekedés felfutása miatt a versenyszféra foglalkoztatotti létszáma is emelkedett, de a közszféra bővülése és a közmunkások létszámának emelkedése szerepet játszhat a növekedésben. Noha a KSH most nem közölte, hogy mennyi a külföldön dolgozó magyarok száma, a tavalyi év utolsó negyedévében 111 ezren egy évnél kevesebb ideje vállaltak munkát külföldön, ami rekordnak számított.


Ugyanebben az időszakban a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 54 ezer fővel, 330 ezerre csökkent, a mun­kanélküliségi ráta 1,4 százalékponttal, 7,4 százalékra mérséklődött. A KSH szerint a férfiak és nők mun­kanélkülisége közel azonos szintű volt, a nőket nagyobb mértékű javulás jellemezte. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint 2015. január végén 414 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők létszáma, ami 5,3 százalékos mérséklődést jelent az egy évvel korábbihoz képest.
 


   A munkanélküliek 46,3 százaléka tartósan munkanélküli, azaz legalább egy éve keres állást. A munka­nél­kü­liség átlagos idő­­tartama 19,2 hónapról 17,5 hónapra változott.
 
   A 15–64 éves férfiak közül a foglalkoztatottak létszáma 2 millió 208 ezer fő volt, fog­lal­­koz­ta­tá­si rá­tá­juk 2,7 szá­za­­­lékponttal, 68,3 százalékra nőtt. A 15–64 éves foglalkoztatott nők száma 1 millió 889 ezer fő volt, foglalkoztatási rátájuk 2,8 százalékponttal, 56,8 százalékra ja­vult – írta a KSH. A 15–24 éves korosztályból 274 ezren voltak foglalkoztatottak, 24,6 százalékos foglalkoztatási rátájuk 2,9 szá­zalékponttal emelkedett. Az gynevezett. legjobb munkavállalási korú, 25–54 éves, vala­mint az idő­sebb, 55–64 éves foglalkoztatottak száma egyaránt nőtt, előbbiek foglalkoztatási rátája 2,3 száza­lék­­ponttal, 79,6 százalékra, utóbbiaké 3,0 százalékponttal, 42,6 százalékra.
 
   A 15–74 éves munkanélküli férfiak száma 25 ezer fővel 177 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,2 százalékponttal, 7,4 százalékra csökkent november és január között. A munkanélküli nők száma 29 ezer fővel 153 ezer főre, munka­nél­küliségi rátájuk 1,6 százalékponttal, 7,5 százalékra mérséklődött.
 
  A munkanélküliek 19,4 százaléka a munkaerőpiacon csak kis számban jelenlévő 15–24 éves kor­osz­tály­ból került ki, e korcsoport 18,9 százalékos munkanélküliségi rátája 4,6 százalékponttal lett alacsonyabb. A 25–54 évesek, azaz az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 1,3 szá­zalékponttal, 6,5 százalékra, az 55–64 éveseké 0,3 százalékponttal, 6,5 százalékra csökkent.
 
   A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében azt emelte ki, hogy továbbra is tartósan 4 millió felett van a foglalkoztatottak száma hazánkban. Szerintük egy év alatt a növekedésnek kisebb része ered közfoglalkoztatásból. A gazdasági tárca szerint „a kedvező foglalkoztatási adatok pozitívan hatnak a költségvetés bevételeire, emellett a háztartások fogyasztási kiadásait is emelik, ennek eredményeként pedig elősegítik a gazdaság bővülését is. A közelmúltban beérkezett makroadatok továbbra is folyamatos foglalkoztatás-bővülést vetítenek előre”.

Forrás: Világgazdaság

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Egyre kevesebb magyar van munka nélkül - vagy mégsem?.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector