Startlaphoz Csatlakozz!

Munkásokat kell termelni

Kambodzsai bérért dolgoznak a hazai garázsvarrodákban

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 30. hétfő, 11:32

 Egy salgótarjáni ruhagyárban eldugult a WC, amelynek a megjavítását a varrónőkkel fizettették ki. Ezzel egy időben Kambodzsában napi három dollárért dolgoznak a varrónők. Vajon annyira távol vagyunk tőlük? Vagy bejöhet a kormány álma arról, hogy fölvegyük a versenyt a távol-keleti összeszerelő üzemekkel? – írja a Népszabadság.
 
  Három fiatal bloggert küldött Kambodzsába a norvég Aftenposten című lap azzal a céllal, hogy tapasztalják meg, milyen körülmények közt készülnek azok a ruhák, amelyeket nap mint nap hordanak. Anniken, Frida és Ludwig „idegenvezetője” Kambodzsában egy Sokty nevű fiatal helyi lány volt.
 
  A norvég fiatalokat sokkolta az élete: Sokty néhány négyzetméteres szobában él, akkorában, amekkora az ő fürdőszobájuk. Sokty itt főz, mos, alszik, fürdik. A mellékhelyiség csak egy lyuk a földben. A kambodzsai lány az egész hetet végigdolgozza hajnaltól estig. Naponta 3 dollárt keres. Egy kabát ára a Mango üzletláncban – amelynek címkéjén az áll: Made in Cambodia – az ő egy hónapos lakbére.
 
   A norvég fiatalok megkóstolták a gyári kosztot – ehetetlen. A saláta kukacos, a halra legyek szállnak. A dolgozók minden nap ezt eszik. És örülnek neki, mert itt jónak számító munkájuk van. Itt 12 órát kell egy helyben ülni a varrógépnél, és csak varrni, varrni, varrni, megállás nélkül.
 
   Magyarországnak ezekkel a körülményekkel kellene fölvennie a versenyt, ha valóban az Orbán Viktor által meghirdetett munkaalapú társadalomra törekszünk, arra, hogy a nagy multinacionális cégek idehozzák a termelésüket. Föl kell vennünk a versenyt bérben, munkakörülményekben egyaránt. Orbán Viktor szerint ugyanis „munkaalapú társadalmakra van szükség az Európai Unióban ahhoz, hogy a közösség tagállamai versenyképesek legyenek Kínával és az Egyesült Államokkal”. A kormányfő szerint az egyik alappillér, amelyben közmegegyezés van, hogy a munkaképes emberek munkából éljenek, ne segélyből. Ebből pedig egyenesen következik, hogy valójában a munka becsülete a fontos a nem munkával szerzett jövedelmekkel szemben.
 
   Az elmúlt öt év minden törekvése arra irányult, hogy az ország kitermelhesse az ehhez szükséges munkásokat: a tanköteles kor határa már 16 év, a fiatalokat kiszorítják a gimnáziumokból, s inkább a gyakorlati képzés felé irányítják őket. Csak három hónap a munkanélküli segély, a munkavállalókat védő szabályokat meggyengítették, a közmunka lett a foglalkoztatás növelésének alapja.
 
  – Baj van a fiatal politikusi generációval, mert még meg sem szagolta a munkát  – állítja Hernádvölgyi Andrea, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének alelnöke, hozzátéve, hogy az ő generációja például a gimnáziumban egy hetet dolgozott mezőgazdaságban, egy hetet pedig a nehéziparban. – A politikusoknak azt kellene észrevenniük, hogy az ország nagy része ilyen munkákból él – mondja.

Rosszabb munkáltató a magyar a külföldinél

  A valódi kérdés az, hogy ráhúzható-e a távol-keleti minta a magyarországi foglalkoztatottakra? Lehet-e úgy dolgoztatni embereket, ahogyan például Kambodzsában? Egy magyar nő dolgozna-e olyan körülmények között, ahogyan egy kambodzsai?
 
   Herczog László közgazdász, volt munkaügyi miniszter szerint bizonyos szempontból már ma sincs nagy különbség: a közmunkaprogram esetenkénti céltalansága, amikor például újra és újra megtisztítják ugyanazt az utat vagy árkot, nem sokban különbözik attól, hogy Kambodzsában egy ruhadarabot varrnak össze minimális pénzért. Csakhogy míg a közmunkának így nincs célja, a távol-keleti módszernek van. És ezzel szerinte nem tudunk versenybe szállni, mert Magyarországon eleve nem tudnánk felvenni azt a munkatempót, amely akár Kínára, akár Kambodzsára jellemző.
 
  Nincs olyan munkaerő itthon, amely képes lenne ennyire olcsón dolgozni, nem lehetséges a béreket ennyire leszorítani, illetve errefelé nem lehet gyerekeket dolgoztatni, csak – tegyük hozzá – a 16 év felettieket. Ami azonban a lényeg: ez nem is kívánatos irány. Nem a munkabér és a munkakörülmények lerontása, hanem a munkaerő által előállított hozzáadott érték növelése a versenyképességünk javításának a módja.
 
   Hernádvölgyi Andrea szerint a ruhaipar már nem igazán jellemző Magyarországra, épp azért, mert a magyar cégek elbuktak a távol-keletiekkel szemben folytatott versenyben. Léteznek ugyanakkor úgynevezett garázsvarrodák, amelyekben rendszerint 10-15 varrónőt dolgoztatnak, feketén. Ezek a munkásnők jobbára ledolgozzák a legális alapmunkájukat, majd elmennek a garázsvarrodába, ahol még további 4-6 órát dolgoznak. És nagyjából annyiért, mint Kambodzsában: 3 dollárnak megfelelő forintot kapnak, amit vagy kifizet neki a vállalkozó, vagy nem. Ez napi 14-16 óra megfeszített munkát jelent, amibe belerokkannak, de a 8 órás bérükből képtelenség megélni.
 
   Amikor arról kérdezem Hernádvölgyi Andreát, hogy ki a rosszabb munkáltató, a külföldi vagy a magyar, azonnal rávágja: a magyar, bár – teszi hozzá – ott még nem tartunk, és talán sohasem fogunk, hogy a távol-keleti mintát rá lehessen húzni Magyarországra.
 
   A nagy nyugati ruhacégek, mint például a Levi Strauss vagy a Mustang, kivonultak az országból. Ezek jó kapcsolatot ápoltak a szakszervezetekkel. Kemények voltak, de a szabályokat betartották.

A gyerek kizáró ok

   Herczog László szerint mindenre akad példa. A multinacionális vállalatok általában magasabb fizetést adnak, mint a hazai vállalkozások. Ami pedig a munkaügyi kapcsolatokat, a munkakörülményeket illeti, meghatározó, hogy otthonról milyen kultúrát hoz a menedzsment. Tudjuk, hogy e téren meglehetősen nagy különbségek léteznek a világban, például ha a fejlett európai vagy a távol-keleti országokat nézzük.
 
  Egyébként tény, hogy a legnagyobb divatcégek is varratnak magyarokkal. Nem tucattermékekről van szó, s ezeket rendkívül komoly minőségi követelmények alapján állítják elő. Ennek ellenére ezek a varrónők sem kapják meg még a szakmunkás bérminimumot sem, mert a vonatkozó jogszabályok alapján azt nézik, hogy az elvégzendő munkaművelet igényel-e szakképzettséget.
 
  A munkáltatók tehát betanított varrónőkre hagyatkoznak, s így nem kell megfizetniük a szakmunkás bérminimumot.
 
  A legrosszabbul fizetettek között a teljesítménybérben dolgozó nők vannak. A norma megállapításakor elvileg arra kell figyelniük a foglalkoztatóknak, hogy 8 óra alatt teljesíthető legyen a száz százalék – ennek ellenértéke lenne a minimálbér. Ez alól azonban úgy bújnak ki, hogy munkadarabonként fizetik ki a dolgozókat, akik így nem tudják 8 órában teljesíteni a követelményeket. Ezért a minimálbérért legalább 10 órát kell dolgozniuk. Ez pedig hatalmas nyomás a varrónőkre, nem beszélve az embertelenül monoton munkafolyamatról, ahová véletlenül sem kerülhet olyan nő, aki családot tervez.
 
   A munkaerőfelvételnél már az első kérdés az, hogy van-e gyereke, s ha nincs, tervez-e. Ennek megvan a maga oka: ha a gyerek beteg, az anya otthon marad, a vállalkozónak pedig a kieső munkaerőt gyorsan kell pótolnia, mert határidőre dolgoztatnak. A magyar beszállítók épp ezért megbízhatatlanok, mert az éhbérért nem tudnak folyamatosan munkaerőt beállítani – még nem vagyunk sem kambodzsaiak, sem kínaiak.
 
  Tegyük hozzá: egyelőre. Hiszen Nógrádban vagy Borsodban örülhet az ember, ha van munkája. Ez egy másik világ – vagy nagyon is valódi: egy salgótarjáni ruhagyárban eldugult az egyik üzemi mellékhelyiség, Az üzemvezető megcsináltatta ugyan, de a varrónőkkel fizettette ki. A dolgozóknak kiborítékoltatták ugyan a fizetésüket, de az étkezési jegyeket kiszedték belőlük. A szakszervezet sikeresen lépett közbe.
 
  Másik példa: egy kiskunfélegyházi bútorgyártó cég szériahibát talált valamelyik termékében, és a varrónőiket arra kötelezte, hogy az Alföldről, Kiskunfélegyházáról Rajkára, az osztrák határra utazzanak, és ott dolgozzanak. Hajnali egy órára értek haza, de mivel úgymond a „saját hibájukat” javították ki, ezért még csak nem is fizettek nekik.

Forrás: Népszabadság

 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Kambodzsai bérért dolgoznak a hazai garázsvarrodákban.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector