A láthatatlan munka ezer arca

Láthatatlan munkának a fizetés nélkül történő munkavégzést hívják, amelyet jellemzően nők végeznek világszerte. A láthatatlan munka napját április első keddjén tartják – írja az nlc.hu.

   Sokaknál összemosódik a láthatatlan munka fogalma a feketemunkáéval, ezért fontos tisztázni, hogy a láthatatlan munka alatt olyan tevékenységet értünk, amiért a munkát végző nem kap fizetést. Jellemzően háztartástagok végzik a háztartás tagjai számára. Ilyen például a csecsemőgondozás, a gyereknevelés, beteg, idős vagy fogyatékos személyek ellátása, valamint a házi- és ház körüli munkák. Ide tartozik még a közösség érdekében végzett, díjazás nélküli önkéntes munka is.
 
 „A láthatatlan munka nincs eléggé megbecsülve, pedig ha ez nem lenne, akkor megszűnne a társadalomban a szolidaritás, és elszigetelődne a család. A láthatatlan munka az állami intézményrendszerről is nagy terhet vesz le” – mondja Varga Anikó, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) főtitkára.
 
   Ennél a munkánál nincs fizetés, de szabadság, sőt előmeneteli lehetőség és prémium sincs, mégis érezhető hasznot hajt a közösségnek.
 
Anyataxitól a diplomáig
 
  Lehőcz Monika háromgyerekes édesanya, az Otthon Segítünk Alapítvány igazgatója arról beszélt a NOE március végi konferenciáján, hogy is néz ki a láthatatlan munka a kisgyereket nevelő családoknál. A házimunka könnyen bedarál, de sokkal fontosabb feladatunk, hogy a gyerekkel játsszunk, tanuljunk, beszélgessünk.
 
 „Mire fog a gyerekünk emlékezni, ha felnő? A kirándulásokra vagy a csillogó csempére? Vagy arra, hogy anya soha nem ért rá, mert takarított, főzött, mosott?” – kérdezte a közönségtől. A gyerek melletti láthatatlan munka bizony nem csupán a gyerek fizikai szükségleteinek kielégítéséről szól; ide tartozik a reggeli ébresztgetéstől kezdve a félálomban való öltöztetésen át az „anyataxin” keresztül az esti ölelésig minden. Ez egy huszonnégy órás szolgálat.
 
 
  Kovács Ágnes első gyereke, Gergely egészséges kisbabaként született, de a születése után egy fertőzés következtében összeomlott a légzése, és agyvérzést kapott. „A kisbaba körüli rózsaszín köd gyorsan elillant, és nekem újra kellett terveznem a jövőt. A fájdalmamat gyorsan el kellett engednem, hogy a gyermekem javát tudjam szolgálni. Elkezdődött a versenyfutásunk az idővel, mert Gergely életminősége volt a tét” – mondja Ágnes, majd így folytatja: „ha fogyatékossággal élő gyereket nevelsz, akkor nemcsak édesanya vagy, hanem orvos, gyógytornász és pszichológus is”.
 
  A kilencvenes években a fogyatékos gyereket nevelő szülők nagyon egyedül voltak. Az ellátó rendszer sem volt erős, és a környezet sem volt rugalmas, befogadó. „Nekünk kellett minden információt összecsipegetni, mindennek utánajárni. Sajnos ebben nem történt sok változás”  – mondja Ágnes.
 
  A fogyatékos gyerekeknek a rendszerváltás után csupán egy-két fejlesztő órára volt lehetőségük. Gergely ugyanolyan okos volt, mint a kortársai, ezért édesanyja nem akart beletörődni abba, hogy se oviba, se iskolába ne járhasson a többiekkel a kerekesszéke miatt. „Az ellátórendszer magányra, szegregációra és alacsony képzettségre ítélte a gyerekem, és a szociális ellátás alanyaként élte volna le az egész életét” – teszi hozzá az édesanya.
 
  Ágnes nem tétlenkedett, összefogta a hasonló helyzetű szülőket, és megszervezte, hogy a mozgássérült gyermekek óvodába, később általános iskolába és gimnáziumba is járhassanak az ép társaikkal közösen. Gergő jelenleg az ELTE pszichológia szakos, ösztöndíjas, nappali tagozatos hallgatója. Kegyetlen sok kitartás és küzdés van az eredményében.
 
  Ágnes a saját küzdelme során felismerte, mekkora ereje van az információ, a tudás átadásának, valamint az az összefogásnak. Rájött arra, hogy nemcsak a sérült gyerekekkel, hanem az őket ápoló, nevelő szülőkkel is foglalkozni kell. A Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületének vezetőjeként létrehozta a Napraforgó Gyógypedagógiai Központot, és az ehhez tartozó intézményhálózatot.  A megyében élő sérült gyerekek, felnőttek ezekben az intézményekben kapnak ellátást.
 
Így lesz látható a láthatatlan munka
 
  A láthatatlan munka egyből láthatóvá válik, ha azt nem a család egyik tagja végzi, hanem fizetett segítséget kell hívni, illetve ha az állami vagy az önkormányzati intézményrendszert muszáj igénybe venni.
 
  A KSH már a 2000 és 2010 évekre vonatkozóan is végzett olyan kutatást, amely a házimunka gazdasági értékét próbálta számszerűsíteni a lakosság időfelhasználását jellemző felmérés alapján. Az időráfordítás értékelésének alapja az volt, hogy minden házimunkának van munkaerő-piaci megfelelője. Például anya vasárnapi ebédfőzését szolgáltatásként máshonnan is meg lehet rendelni, mondjuk egy szakácstól. A szakácsok átlagos hazai órabérét felszorozzuk az ebéd elkészítésnek idejével, és kijön egy összeg. Ezt minden elvégzett feladat esetén ki lehet számítani: gyerekfelügyeletet a bébiszitter órabérével, a tanulást egy magántanáréval, a gyerek fuvarozását pedig egy taxis tarifájával számolhatjuk.
 
  Ha így, vagy hasonló módszerekkel számítanánk ki a láthatatlan munka értékét, az igen jelentős összeget eredményezne havonta. Ha ezt, az úgynevezett háztartási szatellitszámla alapján becsült értéket is hozzáadnánk a hazai GDP-hez, az jelentősen, 20-30 százalékkal megnövekedne – foglalja össze a láthatatlan munka értékét Szép Katalin, a KSH nyugdíjas főosztályvezetője. 
 
  A láthatatlan munka eredményét természetbeni jövedelemnek is tekinthetjük, ami a család jólétéhez is hozzájárul. „Hazai statisztikai adatok szerint a hatvanas években egy család átlagosan 3,6 főből állt, ez 2011-re 2,3 főre csökkent. A generációk együttélése felbomlott. Ha gyerekgondozásra vagy betegápolásra ebből a 2,3 fős háztartási egységből egy fő kiesik, az egyenes út az elszegényedéshez” – mutat rá e munkavégzés árnyoldalára Varga Anikó.
 
  A láthatatlan munkát döntően a nők végzik: a gyereknevelésből, az idősgondozásból és a háztartási munkából is jellemzően többet vállalnak. Munkájukért azonban gyakran társadalmi elismerést sem kapnak idehaza.
 
Forrás: nlc.hu