Startlaphoz Csatlakozz!

„Munkám visszavár”

Ahová tényleg visszavárják az anyákat

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. április 11. szombat, 07:03

Részmunkaidő, rugalmas hozzáállás a főnökség részéről, családi napközi a nyári szünetben: néhány dolog amit a legtöbb nő szívesen tapasztalna a munkahelyén. Magyarországon azonban sajnos kevés cégről mondható el, hogy valóban odafigyelnének arra, hogy nők egy vagy több gyermekes családanyaként vissza tudjanak térni a munka világába. Jó hír, hogy Pécsett van ilyen, sőt díjazták is cégfilozófiájukat – írja a pecsma.hu.

  A JÓL-LÉT Alapítvány és a Nóra-hálózatban együttműködő civil szervezetek – közöttük a Pécsimami Közhasznú Egyesület által működtetett Pécsi Nóra Pont – 2014 végén közösen hirdették meg a „Munkám visszavár” című pályázatot, amelyre gyermekgondozási szabadságuk után korábbi munkahelyükre sikeresen visszatért szülők, elsősorban nők nevezhették munkaadójukat.
 
  A jelölések alapján a JÓL-LÉT Alapítvány szakértői választották ki a 2014. évi Visszafogadó Munkahely Díjjal elismert munkáltatókat. A helyi Nóra-pontokat működtető szervezetek pedig minden olyan régióban, ahonnan jelölések érkeztek,regionális Visszafogadó Munkahely Díjat adtak át.
 
  A dél-dunántúli regionális Visszafogadó Munkahely Díjat a pécsi ügyfélszolgálattal foglalkozó cég, a BUW Hungary Kft. nyerte el.
 
  - Országos viszonylatban a dél-dunántúli régióból érkezett a második legtöbb jelölés. A választásunk azért esett a német központú vállalatra, mert azon kívül, hogy náluk biztosított a rész – és rugalmas munkaidős foglalkoztatás, családi napközit működtetnek, elkötelezettek más, a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek iránt is. Ötven felettieket, pályakezdőket és megváltozott munkaképességűek is szívesen alkalmaznak – indokolja a döntés okát Gellén Nóra.
 
  A cég vezetősége nagyon örült a díjazásnak, mint mondják, büszkeség számukra, hogy egyik munkavállalójuk jelölte őket a díjra. Osztó Andrea a cég kelet európai operációs vezetője elmondta, nagyon meg kell becsülniük kollégáikat, hiszen Magyarországon nem jellemző, hogy az emberek magas szinten beszélne németül vagy angolul. Így számukra fontos, hogy a kollégák biztonságban érezzék magukat.
 
   - A rugalmas hozzáállás mellett a nyári időszakban napi háromszáz forintért családi napközit biztosítunk a nálunk dolgozóknak, a cafetreia rendszerben benne van az iskolakezdési támogatás,valamint számos családi programot szervezünk azért, hogy az édesanyák férjeit és gyermekeit is bevonjuk a vállalat életébe – mondja Osztó Andrea.
 
  Mindezek mellett a cég álláshirdetéseire is jellemző, hogy a nőket gyermekkel az ölükben ábrázolják, így hívva fel a figyelmet a munkaerőpiacon elvárt esélyegyenlőségre.
 
   A BUW Hungary Kft – n kívül Komló Város Önkormányzatát, az Esztergár Lajos Családsegítő Szolgálat és Gyerekjóléti Központot, a Pécsi Tudományegyetemet, a Szigetvári Takarékszövetkezetet, a Generali Biztosító Zrt-t és a Paksi Atomerőmű Zrt-t is jelölték a dolgozók a díjra.

Forrás: pecsma.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Ahová tényleg visszavárják az anyákat.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector