Startlaphoz Csatlakozz!

Székely Tamás: A türelem egyre fogy

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. április 16. csütörtök, 09:34
 „Egy szakszervezet a szakmai felkészültségével, az érdemi tárgyalásokon felsorakoztatott alternatíváival tud olyan helyzetet teremteni, amely egyenrangú partnerré emeli. Természetesen a saját értékeinek megőrzésével. Sokan azt hiszik, hogy a szakszervezet vezetője csak lepaktál a cég vezetésével, vagy az országos szervezet vezetői különböző aláírásokkal árulják el a munkavállalókat. Ezt kell elutasítanunk és tettekkel cáfolnunk” – jelentette ki Székely Tamás a Szakszervezetek.hu-nak adott interjúban. A Magyar Szakszervezeti Szövetség újraválasztott alelnöke szerint tudomásul kell venni: a fiatalokat nem lehet ósdi módszerekkel megszólítani. Ezt a korosztályt csak modern online felületeken és eszközökkel, „rájuk szabott” rendezvényekkel és extra szolgáltatásokkal lehet elérni, s számukra karrierlehetőséget, jövőképet, víziót kell felmutatni.

– Új elnököt választott a Magyar Szakszervezeti Szövetség kongresszusa Kordás László személyében, önt pedig megerősítette alelnöki pozíciójában. Elindult az új rendszerváltás a mozgalomban?
 
– Már régen el kellett volna indulnia, de nem hiszem, hogy kettőnk megválasztása jelenti a rendszerváltást. Több kell hozzá. Remélem viszont, hogy mi hozzájárulhatunk az érdemi változáshoz. A tagság már nagyon várja ezt és a türelem egyre fogy.
 
– Milyen tanulságot vont le a választás eredményéből?
 
– Ezt egy könyvben fogom megírni, amelyhez az alapokat már összeraktam. De idő kell még hozzá. Egy biztos: miközben az elnöki poszt három szavazaton múlott, az én alelnöki eredményem – hármas jelölés mellett – erős legitimitást ad. Ez nagyon fontos volt számomra. Azzal pedig, hogy a Vegyipari Szakszervezet hét választott tisztségviselőt ad az új konföderációnak, a VDSZ szerepét erősíti. Ezt is nagy sikernek tartom.
 
– Szakszervezeti körökben nem volt titok, hogy nem együtt tervezték Kordás Lászlóval a MaSZSZ megújítását. A választás végeredménye azonban felülírta az elképzeléseiket, egyben nagy felelősséget rótt a konföderáció legmagasabb szintű vezetésére. Együtt tudnak majd működni a cél érdekében?
 
– Ez nem is kérdés. Természetesen. Ugyanis, nincs más út. Egyébként mindkét elnökaspiránssal azonos korosztályt képviselek. Eddig is megtaláltuk Kordás Lászlóval a közös hangot. Én inkább azt látom, hogy néhányan arra pályáznak, ne legyen sikeres a célok megvalósítása. Rajtam biztos nem fog múlni.   
 
– Visszatekintve az elmúlt csaknem két évre, amikor a három konföderáció bejelentette az egyesülés szándékát, utólag mit lát rossz döntésnek, amin változtatni kell a jövőben?
 
– Két ponton látom a hibát. Az első hiba 2013. október 22-én volt, amikor a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma jelezte, hogy számukra túl gyors a folyamat és december 31-ig ne történjen meg a fúzió, hanem legyen egy „átmenet”. A másik hiba a bizalom teljes hiánya. Ennek persze külső okai is voltak.
 
– A tisztújítás előtt járták az országot, tesztelték a tagságot. Mit érzékelt, mire lenne igényük a szervezett dolgozóktól, amit ma nem kapnak meg az érdekvédelmi szervezetektől?
 
– Számtalan elvárás fogalmazódott meg a kollégák részéről. Ezek között vannak irreálisak is. Nekünk most elsőként a tényleges Magyar Szakszervezeti Szövetség „brand”-jét kell megteremtenünk.
 
– Ön szerint milyen típusú átrendeződésre lenne szükség a konföderáción belül?
 
– Meg kell erősíteni az ágazati szervezeteket és a területi struktúrát. Az ágazati szövetségekre azért van szükség, mert a saját szakmai munkájukat nekik kell professzionálisan képviselni. A területi struktúrának pedig az elsődleges szerepe a gyors elérés, a helyi szakmai támogatás biztosítása.
 
– Nem új keletű probléma az ifjú generációk érdektelensége. Milyen eszközökkel és módszerekkel lehetne vonzóvá tenni a fiatalok számára a szakszervezeti munkát?
 
– Erre a kérdésre azért nehéz válaszolni, mert többeket akaratomon kívül is megbánthatok. De tudomásul kell venni: a fiatalokat nem lehet ósdi módszerekkel megszólítani. Ezt a korosztályt csak modern online felületeken és eszközökkel, „rájuk szabott” rendezvényekkel és extra szolgáltatásokkal lehet elérni. És ami még fontos: karrierlehetőséget, jövőképet, víziót kell mutatni. Egy vidéki fórumon az egyik felszólaló azt mondta, hogy egy ujján meg tudja számolni azokat a szervezeteket, ahol a vezető tudatosan nevelte ki utódját évek alatt. Ezt komolyan kellene venni.
 
– Milyen jövőképe és motivációja volt, amikor szakszervezeti vezető lett? Ez megváltozott az elmúlt több mint tíz évben?
 
– Az elsődleges célnak évek óta egy szakmailag felkészült, a kihívásokra gyorsan reagálni képes szakszervezeti modell megvalósítását tartom. Már 10 évvel ezelőtt is túl sok volt a konföderációk száma. A nihilből is ki kell zökkenteni a szervezetek vezetőit.
 
– Mi lehet a hívószó arra, hogy egy fiatal a szakszervezeti életpályát válassza?
 
– A közösség mindenképpen ilyen. Támaszkodhat másokra, tehet másokért, változtathat a munkavállalók helyzetén. Aki felelősséget érez másokért, annak köztünk a helye.
 
– A megváltozott körülmények között hogyan lehet harcosabbá, hatékonyabbá tenni a szakszervezeti munkát?
 
– Vissza kell foglalni az utcát. A politika 2006-ban elrabolta és még nem sikerült igazán visszafoglalni. A tárgyalások szem előtt tartása mellett meg kell értetni az általunk képviselt dolgozókkal, hogy nélkülük nem megy. A jelenlegi hatalom olyan modellt épített ki, amely a diktátumokat részesíti előnyben. Érdemi egyeztetés nincs. Ezt látva, a munkáltatók is egyre „szemtelenebbek”. Ennek nagy a kockázata. Olyan eszközöket is be kell vetni, amelyek eddig nem voltak szokásosak.
 
– A mai multi világban a pénz diktál. Mit tud tenni a szakszervezet annak érdekében, hogy egyenrangú partnernek tekintsék a munkaadók, egyáltalán szóba álljanak a dolgozók képviselőivel?
 
– A hosszútávon gondolkodó munkáltatók egyenrangú partnernek tekintik a szakszervezeteket a világban, még itthon is. Az érdemi szociális párbeszéd a „multi világban” nélkülözhetetlen. Ezt meg kellene érteni azoknak a magyar vezetőknek is, akik az elmúlt években kerültek ki különböző iskolákból és azt gondolják, hogy a szakszervezet nélkülözésével, vagy megszervezésének akadályozásával előbbre juthat a cég és a saját karrierje is. Ez rossz gondolkodás. Meg kell értenie a munkáltatónak, hogy az ő érdeke is egy erős, jól működő szakszervezet, mert jogfosztott és kizsigerelt munkavállalókkal nem lesz soha versenyképes, például a távol-keleti konkurenciával szemben. Innovatív, minőségi munkát pedig nem várhat el rabszolgáktól. Ebben segíthet neki a munkavállalói érdekképviselet. Egy szakszervezet a szakmai felkészültségével, az érdemi tárgyalásokon felsorakoztatott alternatíváival tud olyan helyzetet teremteni, amely egyenrangú partnerré emeli. Természetesen a saját értékeinek megőrzésével. Sokan azt hiszik, hogy a szakszervezet vezetője csak lepaktál a cég vezetésével, vagy az országos szervezet vezetői különböző aláírásokkal árulják el a munkavállalókat. Ezt kell elutasítanunk és tettekkel cáfolnunk.
 
– A nemzetközi példák azt mutatják, hogy klasszikusan Nyugat-Európában, ahol a kapitalista szemlélet nem új keletű, nagyon jól tudnak működni a szakszervezetek. Ön szerint mi a titkuk, és Magyarországon hogyan lehetne honosítani a módszereiket?
 
– Sok helyen olyan jogokkal rendelkeznek a szakszervezetek, amelyek garantálják, hogy nem packázhatnak velük a mindenkori kormányok. Az ottani munkavállalók is sokkal tudatosabbak. Nem véletlenül: például a skandináv országokban a szakszervezetek kezelik a munkaerő-piaci alapot, de még a gyengébb szervezettségű franciáknál is azt tapasztalni, hogy ha hívják őket, akkor tudják, utcára kell menni, mert a szolidaritás nekik szent. Ezért rendezni kell a szakszervezetek alkotmányos jogait. Biztosítani kell törvényes feltételekkel a működésüket. Az elmúlt 5 évben nagyon megnyirbálta a hatalom a szakszervezetek jogait és a tisztségviselők védettségét. Másfelől pedig, és ez is rosszul eshet egyeseknek, valódi szakszervezeteknek kell valódi érdekképviseleti munkát végezni. Csak így szerezhető vissza a szakszervezetek presztízse.
 
Kun J. Erzsébet
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Székely Tamás: A türelem egyre fogy.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector