Startlaphoz Csatlakozz!

Fontos a továbbképzés

Életfogytig munkára ítélve

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. április 18. szombat, 13:57

A magyarok 77 százaléka véli úgy, még nyugdíjas korában is dolgoznia kell, de gondot jelenthet, hogy a munkavállaló aktív életpályája gyakran hosszabb, mint egy szakma élettartama – olvasható a heol.hu.
 
  Az Eurostat előrejelzései szerint az Európai Unió 28 tagállamában a 65 évnél idősebbek 2013 elején mért 18,2 százalékos aránya 2050- re 28,1 százalékra emelkedik, miközben az aktívak részaránya 66,2 százalékról 56,9 százalékra csökken. A Randstad Workmonitor kutatása szerint a magyarok 77 százaléka arra számít, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgoznia kell, hogy meg tudjon élni. Minden 6. válaszadó úgy látja, valószínűleg csak 70 éves kora után hagyhatja abba a munkát.
 
   Mindössze a megkérdezettek 41 százaléka mondta, hogy 65 éves korára végleg visszavonul. Ilike alacsony nyugdíja miatt kénytelen dolgozni, máshogy nem tudná kifizetni a számlákat. – Irodákat takarítok esténként, bár egyre nehezebben bírom, de mit csináljak, kell a pénz – sajnálkozott. – A fiatal kislányokkal szemben én legalább alapos vagyok, így remélem, még sokáig megtart a főnököm.
 
  – Nagyon sok a fiatal, a pályakezdő, de a tapasztalt, idősödő, akár nyugdíjas munkavállalók motiváltságával, feladatorientáltságával nem vehetik fel a versenyt – nyilatkozta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének egyik  megyei elnöke. – Ők tényleg elkötelezettek, a feladat megoldását tartják szem előtt, nem azt nézik, mint a pályakezdők, hogy mikor ér véget a munkaidő. De szem előtt kell tartaniuk az élethosszig tartó tanulást, hogy ne maradjanak le a szakmai ismeretek terén.
 
  Tény, hogy sok idősebb munkavállaló nem kezeli biztonsággal a számítógépet, de legalább van bennük akarat. Akinek viszont elavul a szakmája vagy váltania kell, nagyon figyelemmel kell kísérnie, milyen lehetőségek adódnak új ismereteket tanulni, OKJ-s végzettséget szerezni. – Sajnos, szembesülünk vele, hogy sok ötven felettit a kora miatt leépítenek, pedig ezzel a lépéssel a munkaadók járhatnak rosszul, hiszen még egy 50-60 éves szakmunkás is teljesen jól el tudja látni a feladatát és megbecsülésnek örvend fiatalabb kollégái körében. Viszont nálunk csak a multiknál léteznek az idősebb korosztály foglalkoztatását segítő programok – összegzett az elnök.
 
  A Randstad Workmonitor szerint Magyarországon a munkáltatók 39 százalékánál van az 55 év felettiek hosszú távú foglalkoztatását célzó program, ami kicsit alacsonyabb a globális átlagnál. A felmérésből az is kiderül, a magyarok többsége szerint az 55 évnél idősebb kollégák is ugyanolyan hatékonyan tudják végezni a munkájukat, mint a fiatalok, és betegszabadságot sem vesznek ki gyakrabban, mint a 35 év alatti munkatársak.
 
  Ugyanakkor a megkérdezettek nagy része egyetértett abban, hogy az idősebbeknek már nehéz új ismereteket szerezniük, ami kihathat a munkavégzésre is. Tényleg nehezebben tanulnak az idősebben? Bizonyos dolgokat valóban, ha nem folyamatosan frissített szakismeretekről van szó.
 
  – Sokan megróják az olyan vállalkozót, aki nem szeret ötveneseket foglalkoztatni. Én sem – ismerte be egy kisvállalkozás első embere. – Azt azonban tudni kell, hogy van az éremnek egy másik oldala is. Sokan elülnének korábbi babérjaikon és egyáltalán nem törik magukat, hogy frissítsék tudásukat. Nyilván szívesebben foglalkoztatok én is olyan munkást, akinek nem okoz gondot, hogy bevezesse a számítógépes nyilvántartásba az anyagfelhasználást vagy hajlandó legyen megismerkedni egy teljesen új gép használatával, és nem azon problémázik, hogy ő nem ezt tanulta annak idején.

Forrás: heol.hu
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Életfogytig munkára ítélve.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector