Startlaphoz Csatlakozz!

Óraszámcsökkenést előlegez meg a tervezet

Elbocsátások következhetnek a vizsgáből a pécsi jogi karon

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. április 20. hétfő, 17:58

 A hallgatóknak és a jelentkezőknek csábítóbb, kevesebb vizsgával járó tantárgystruktúrát tervez a pécsi egyetem jogi karának vezetése. A tanszékek egy részén attól tartanak, rosszul érintheti őket a változtatás, a szakszervezetet aggasztja, hogy elbocsátások következhetnek belőle. A PTE ÁJK működésének módosítására irányuló javaslatot előterjesztő dékánhelyettes szerint sem az órák, sem az oktatók száma nem csökken, és a követelményszint sem lesz alacsonyabb. A szakszervezet ennek ellenére is szkeptikus.
Nehéz lesz átvinni – mondja a pécsi egyetem dékánhelyettese, Herke Csongor arról a tervről, amelynek megvalósításával a jogi kar Magyarországon eddig nem ismert módon kelne versenyre a jelentkezőkért.

A megcsappant népszerűségű – néhány éve még a hazai jogászképzésben az ELTE mellett a legjobbnak tartott – fakultás vezetésének célja, hogy nagymértékben átalakuljon a helyi tantárgyi struktúra, valamint hogy számszerűen jóval kevesebb vizsgára kötelezzék a hallgatókat.

    Az erről szóló – először a múlt heti tanszékvezetői értekezleten tárgyalt – tervezetben minden tanszék esetében az eddiginél kisebb óraszám szerepel. Az előterjesztőHerke Csongor dékánhelyettes szerint azonban ez nem azt jelenti, hogy ténylegesen is kevesebb tanóra lehet. A tervezet lényege, hogy az átalakításról szóló egyeztetések során a tanszékeknek a dokumentumban leírt óraszámokhoz képest kellene megfogalmazniuk az igényeiket. Annak, aki kevesebbet kér, kevesebb lesz, így más tanszéknek több juthat, azaz mintegy a becsületkassza megtöltéséhez hasonló lenne a felajánlás, illetve egyeztetés menete – magyarázta el Herke a hirado.hu-nak.

    A cél – tette hozzá –, hogy az ötven éve lényegében változatlan tantárgyi struktúra felfrissüljön, modernebbé váljon. A dékánhelyettes szerint kívánatos lenne, hogy – mint ahogy ez Németországban vagy Franciaországban jellemző – nagyobb szerephez jusson az élő joghoz kapcsolódó, illetve gyakorlatorientáltabb, az elhelyezkedés esélyét javító képzés, és „akár új tárgyak is bejöjjenek”. Magyarországon ugyanis az elméleti, történeti tárgyaknak általában véve nagyobb a súlya az oktatásban, mint sok más államban – szögezte le.
A dékánhelyettes azt is hangsúlyozta, hogy a vizsgaterheltség enyhítését és a tantárgyi struktúra modernizálását a követelményszint nem sínylené meg, miközben a kar vonzóbbá válhatna a jelentkezőknek. Utóbbiak száma 2013-ban mélypontra esett, azóta kissé újra emelkedett, de nem éri el a több évvel ezelőtti szintet. Ennek oka a hirado.hu-nak nyilatkozó egyetemi szakemberek szerint a költségtérítés bevezetése, a növekvő konkurencia – közte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem felállítása –, a főváros nagyobb vonzereje, valamint, hogy egyre többen mennek külföldre tanulni.

   A hirado.hu úgy értesült, a tervezetből, amelyet múlt szerdán láttak először, több oktató egyértelműen azt olvasta ki, hogy tanszékének kevesebb órája maradna, és ez egyáltalán nem tetszik nekik. Van, akit pedig az bosszant, hogy összevonják a féléveit.

    Horváth Zsuzsanna, a nemzetközi és európai jogi tanszék vezetője szerint korai ítéletet mondani az ügyben, a végleges változat kidolgozásához hosszú idő kell, több egyeztetés, tehát sokat változhat a tervezet. Mindenesetre egyelőre szerinte az derül ki belőle, hogy csökkenne az óraszám.

    Horváth Csaba, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) egyetemi és egyben kari elnöke szerint is óraszámcsökkenést előlegez meg a tervezet – már csak azért is, mert a vizsgáztatás is órának számít –, ezért attól tartanak, hogy oktatói elbocsátásokhoz vezethet.

   Herke Csongor dékánhelyettes ennek kapcsán határozottan kijelentette a hirado.hu-nak, hogy a változtatások nem járhatnak létszámleépítéssel. Az oktatók száma legfeljebb a létszámstop miatt csökkenhet, mondta, ha ugyanis valaki nyugdíjba megy vagy más munkahelyet választ, akkor nem vehető fel a helyére más.

   Horváth Csaba a szakszervezeti álláspontot megfogalmazva portálunknak azt mondta, megnyugtató lenne, ha mégsem kellene elbocsátásoktól tartani, de kételyeiket egyelőre a dékánhelyettesi nyilatkozat sem oszlatta el.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Elbocsátások következhetnek a vizsgáből a pécsi jogi karon.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector