Startlaphoz Csatlakozz!

Fekete hétvégék a kórházakban

Kiss László: Ez nem bérharc, hanem felhívás

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. április 21. kedd, 16:00

Ez nem bérharc, ez a magyar egészségügy helyzetére való felhívás - mondta Kiss László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Fekete hétvégéket hirdettek a magyar kórházak ápolói.

  Az egészségügy gyászos állapotára akarják felhívni a figyelmet azzal, hogy feketében dolgoznak. A kezdeményezéshez egyre többen csatlakoznak, a Facebook-oldalon egymás után sorakoznak az egyetértő hozzászólások és a feketét viselő kórházi ápolók fotói.
 
 A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint a túlóra pénzek valószínűleg a finanszírozási gondok miatt csúsznak néhány helyen, de a túlóra pénzeket mindenütt ki kell fizetni. Ez a nővérek kezdeményezése, mondta Kiss, aki hangsúlyozta, ha nincs utánpótlás, nincs bérezés, akkor ki fog ürülni a szakma.
 
  A kollégák nagy része két, három másodállás mellett csinálja a dolgát, hogy meg tudjon élni, vagy munka után még elmennek takarítani, tette hozzá. A szakszervezeti vezető kiemelte, minél több fiatalt kellene a területre terelni, ahelyett, hogy egyre nehezebb helyzetbe hozzák a szakmát.

Forrás: ATV

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Kiss László: Ez nem bérharc, hanem felhívás.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector