Startlaphoz Csatlakozz!

Nincs meg a 70 százalékos tagdíjfizetői arány

Két nyugdíjpénztár veszélyben

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. április 24. péntek, 12:19

Még mindig nincs meg a 70 százalékos tagdíjfizetői arány két magánnyugdíjpénztárnál. Áprilist már vizsgálja az Magyar Nemzeti Bank, mekkora volt az aktívan fizetők hányada, de májusban és júniusban még lehet javítani - tudta meg a Világgazdaság.

  Ha a jegybank azt látja, hogy az áprilistól szeptemberig tartó időszakban két olyan hónap is volt, amelyben a díjfizetők aránya nem érte el a kritikus szintet, kötelezően elrendeli az intézmény végelszámolását,
 
  Elvileg májusban és júniusban lehet még javítani, mert négy hónapban is elég hozni a szintet, a rendszeresen fizető tagok számára viszont mindenképpen megnyugtatóbb lenne, ha már most sikerülne hozni a megfelelő arányt.

Ketten már biztonságban
 
  Két pénztárnál, a Horizontnál és a Budapest Magánnyugdíjpénztárnál már a tagok 80 százaléka rendszeresen fizet tagdíjat.
 
  A Szövetség Magánnyugdíjpénztárnak a múlt héten 62 százalékon állt a tagdíjfizetők aránya – mondta a lapnak Kutiné Csurgai Ágota ügyvezető igazgató. A másik intézmény, ahol még mindig hiányzik több tag befizetése: az MKB. Nekik tavaly év végén nem egészen 4400 tagjuk volt. A pénztár honlapja szerint április 20-ig csak a tagok 61 százaléka fizette be a havi ezer forintos tagdíjat.

Hatalmas reálhozamok
 
  A körülbelül 61,5 ezer pénztártag tavaly év végéig 208,75 milliárd forintot gyűjtött össze az egyéni számláin. Azóta ez az összes sokat gyarapodott, a legnagyobb növekedési portfóliók ugyanis az idén különösen jól teljesítenek, az első negyedévben 5,6-6,9 százalékos hozamot értek el, ami azt jelenti, mostanra az állomány a 220 milliárd forintot is átléphette.

Forrás: Világgazdaság


 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Két nyugdíjpénztár veszélyben.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector