Startlaphoz Csatlakozz!

Balog Zoltán:

Kiterjesztik a pedagógus-életpályát a bölcsődei nevelőkre, az örökbefogadási tanácsadókra

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. április 24. péntek, 13:57

Kiterjeszti a kormány a pedagógus-életpályát a felsőfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelőkre, valamint a területi gyermekvédelmi szakszolgálatokban dolgozó örökbefogadási tanácsadókra 2016. január 1-jétől - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken egy budapesti szakmai konferencián.

    Balog Zoltán azt is közölte, a kormány megújítja és egységesíti a koragyermekkori fejlesztés rendszerét annak érdekében, hogy a sajátos nevelési igényű fiatalok családjai mielőbb megkapják a szükséges szakmai segítséget.

    A programmal kapcsolatos intézkedésekre kétmilliárd forint áll rendelkezésre a jövő évi költségvetésben, ebből a forrásból fedezik egyebek mellett a pedagógus-életpálya kiterjesztését, valamint a pedagógiai szakszolgálatban dolgozók körének bővítését, kétszáz fővel.

    A miniszter arról beszélt, a cél az, hogy a családügyi, a köznevelési, az egészségügyi és a szociális ágazat koordinációjával egy területileg és minőségileg is egységes ellátórendszert alakítsanak ki.

    Tájékoztatása szerint a pedagógus-életpálya kiterjesztése több mint 900 felsőfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelőt, örökbefogadási tanácsadót érint.

    Elmondta, tárcája jelentést készített a kormány számára a korai intervenció rendszerének állapotáról és ezzel kapcsolatban több határozati javaslatot is tettek. Közölte, az egészségügyi, a köznevelési, a szociális és a gyermekjóléti szféra ágazati koordinációja Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár feladata lesz. Jelezte, az államtitkár feladatai közé tartozik, hogy a többi ágazattal és tárcával együttműködve javaslatot dolgozzon ki a kora gyermekkori intervenciós rendszer egységes szemléletű szabályozására, működési rendjére és finanszírozására.

    Balog Zoltán azt mondta, a kisgyermekek korai fejlesztése olyan fontos ügy, amelyben az eredményességhez szükség van a kormányzati koordináción túl a szakemberek, a civil szervezetek és a családok együttműködésére is. Arra hívta fel a figyelmet, hogy minél előbb sikerül beavatkozni, annál nagyobb az esély a gyerekek születéskori hátrányai kiküszöbölésére.

    Kitért arra: az érintett gyerekek csaknem egyharmada 5 éves korára problémamentessé válhat, ha a szakemberek időben felismerik a problémát és beavatkoznak. Közölte, évente mintegy 6 ezer sajátos nevelési igényű gyermek kezdi meg az iskolát, ez azt is jelenti, hogy ugyanennyi család életében jelenik meg komoly nehézség.

    Hozzátette, hogy az ilyen gyermekek fejlesztése iskoláskorban már sokkal nagyobb kihívást jelent, ezért fontos a korai felismerés és a célzott segítség, ami köznevelési, egészségügyi és a gyermekjóléti rendszert is érintő feladat.

    A miniszter felidézte a korábbi kormányzati döntéseket, a hároméves kortól kötelező óvodáztatást, az ingyenes gyermekétkeztetést és a bölcsődeépítési programot, amelyek a gyerekek hároméves korától segítik az esélyteremtést, de szerinte nem szabad megfeledkezni az azt megelőző életszakaszról sem.

    Elmondta, jelenleg a gyerekek korai fejlesztésével foglalkoznak mások mellett a védőnők, háziorvosok, nőgyógyászok, genetikai tanácsadók, házi gyermekorvosok, szakorvosok, bölcsődei kisgyermeknevelők, gyermekjóléti és gyermekvédelmi munkatársak, valamint az óvodák, pedagógiai szakszolgálatok, nevelési tanácsadók, szakértői bizottságok.

    Balog Zoltán szerint az egységes fejlesztési rendszerrel még hatékonyabbá válhat a szakemberek munkája és így kevesebb sajátos nevelési igényű gyerek kerül majd be az iskolába.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Kiterjesztik a pedagógus-életpályát a bölcsődei nevelőkre, az örökbefogadási tanácsadókra.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector