Startlaphoz Csatlakozz!

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat:

Nőtt az álláskeresők száma márciusban

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. április 25. szombat, 11:57

Márciusban 462 ezer álláskereső szerepelt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában, több mint egy hónappal, illetve egy évvel korábban - közölte az NFSZ honlapján pénteken.

    A szolgálat korábban nyilvánosságra hozott adatai szerint az idén február végén 430,7 ezren, 2014 márciusában pedig 431,5 ezren kerestek állást Magyarországon.

    Az idén márciusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 10,4 százalék, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 7 százalék volt a jelentés szerint. A legalacsonyabb értékek továbbra is Győr-Moson-Sopron megyében voltak: 3,1, illetve 2,2 százalék.

    A múlt hónapban 55,7 ezer pályakezdő szerepelt a nyilvántartásban, arányuk az összes álláskereső között 12,1 százalék volt. A legtöbb pályakezdőt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben tartották nyilván, de jelentős a Hajdú-Bihar megyében regisztrált pályakezdő álláskeresők száma is.

    Több mint egy éve, vagyis tartósan 102,3 ezren voltak álláskeresők március végén, arányuk az összes álláskeresőhöz viszonyítva 22,1 százalék, ami 6,4 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban - derül ki a jelentésből.    

    A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti 15-74 éves munkanélküliek száma a 2014. december - 2015. februári gördülő negyedévben 345,6 ezer volt, ami 7,7 százalékos, az előző évinél 0,7 százalékponttal alacsonyabb munkanélküliségi rátát eredményezett.

    Márciusban összesen 105,2 ezer álláskereső kérte nyilvántartásba vételét az illetékes kirendeltségen, 4,4 százalékuk első alkalommal regisztrált.

    A foglalkoztatók összesen 195,7 ezer üres álláshelyet jelentettek be a múlt hónapban, amelynek 91,5 százalékához igényeltek támogatást. Budapesten, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jelentették be az állások 42,3 százalékát. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 179 ezer volt, amelyből 177,8 ezer a közfoglalkoztatás valamely eszközét takarta.

    Márciusban az újonnan bejelentett nem támogatott álláshelyek száma 16,7 ezer volt, ami az összes álláshely 8,5 százaléka. A nem támogatott állások elsősorban az egyszerű ipari, a bolti eladó, a mechanikai gép-összeszerelő, a szolgáltatási és szállítási, az egyéb termékösszeszerelő és pultfeltöltő, árufeltöltő foglalkozásokra vonatkoztak.

    Összességében az idén márciusban 244,8 ezer álláslehetőség állt rendelkezésre, ebből a zárónapon 114,3 ezer maradt  betöltetlen.

    A múlt hónapban a foglalkoztatók 905 munkavállalót érintően jelentettek be csoportos létszámcsökkentési döntést a foglalkoztatási szolgálathoz, elsősorban Pest megyében és a fővárosban.
 
 
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Nőtt az álláskeresők száma márciusban.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector