Startlaphoz Csatlakozz!

„A nővérek helyzete egyenlő a társadalom helyzetével”

Folytatódnak a Fekete hétvégék

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. április 27. hétfő, 15:24

Körülbelül háromszázan lehettek azok a nővérek és ápolók, akik a hétvégén fekete ruhába öltözve a Normafától indulva tiltakoztak az egészségügy állapota és saját helyzetük miatt. A Péterfy Sándor utcai kórház feketébe öltözött ápolónőjével mostanra egyre többen szolidarizálnak: rengeteg fekete pólós dolgozóról készült fotó kerül fel a Független Egészségügyi Szakszervezet közösségi oldalára. A meghirdetett „Fekete hétvégék” pedig folytatódnak.

  „Hogy mi volt az utolsó csepp a pohárban? Hát, az már rég lecseppent! Most már rég túlfolyt a pohár.” – mondta Gellai Tibor, aki közel harminc éve van a szakmában, és vállalta, hogy a hvg.hu-nak megszólal. Szavait Fabók Ilona azzal toldott meg, hogy most jutottak el odáig, hogy elfáradtak. „Meguntuk, hogy nekünk kell odaállni a betegek elé és azt mondani, hogy nincs: nem tudok adni poharat, nem tudok adni kanalat, nem tudok adni gyógyszert, nem tudok új ágyneműt húzni, nem tudok megfelelő számú pelenkát biztosítani, és hogy azt a nevetséges mennyiségű és sok esetben rossz minőségű ételt nekem kell oda adnom.”, sorolta, majd hozzátette, olyan alacsony a bérezése, hogy közben saját családja is nélkülözik.
 
  Azt mondták, végre eljutottak odáig, hogy ki merik mondani, hogy nem az ő hibájuk, hogy a beteg ilyen ellátást kap, hanem a rendszeré – ami alatt nem csak a mostani kormányt értik, szerintük az egészségügy kivéreztetése régóta tart.  A saját felellőségüket ott látják, hogy nem kezdtek el előbb kiabálni, hogy baj van.
 
Addig nem állnak le, amíg nincs kormányzati válasz

  Kiss László a Független Egészségügyi Szakszervezet(FESZ) elnöke kérdésünkre elmondta, a demonstrációik célja, hogy a három legfontosabb követelésüknek mielőbb érvényt tudjanak szerezni. Ez a finanszírozás, az utánpótláskérdés, és a jelenlegi dolgozók megtartásának kérdését jelenti.
„Zombor Gábor államtitkár a választások után nagyon erőteljes ígéretekkel és jó elképzelésekkel állt neki a munkának, amelybe mi úgy folytunk bele, hogy 2013-tól az „Őszintén az egészségügyről!” címmel elindítottunk egy országos fórumsorozatot, összegyűjtöttük a kollégák javaslatait, majd az államtitkár úrral többször leültünk beszélgetni erről. Csak egy idő után rájöttünk, hogy ezekről már nem beszélgetni, hanem tárgyalni kell.”
 
  Kiss szerint nem lehet tovább tolerálni azokat a kijelentéseket, miszerint idén sem kerül be új forrás az egészségügybe, miközben  már a jövő évi költségvetésről egyeztetnek. A FESZ elnöke szerint addig nem állnak le az akciók, amíg nincs kormányzati válasz, nincs tárgyalási készség, amíg nem gondolják komolyan, hogy az egészségügyet rendbe akarják tenni.
 
A Wallemberget tönkretenni borzasztó meggondolatlanság

 Az ápolók azt mondják, hatalmas probléma, hogy az állomány nagyon el van öregedve, ezért azt is érthetetlennek tartják, hogy a Wallenberg szakiskolát miért akarják bezárni, átszervezni, ugyanis hatalmas a nővérhiány. 10 éve a szakképesítés átalakításakor volt az első nagy hullám, amikor is az akkor meglévő  tíz szakiskolából egy maradt csak, mert a megszűnő, szétdarabolt intézmények hallgatóit, tanárait mind a Wallenberg fogadta be. A második nagy hullámot 4-5 éve érzik. Úgy látják, szinte teljesen eltűntek a gyakorlatos szakápolók, akiket meg tudnák tanítani mindarra, amelyet csak a betegágy mellett elsajátítani, az iskolában nem. „Egy ekkora szakiskolát szétbombázni akkor, amikor úgyis kevesen vagyunk, kevesen választják ezt a szakmát, és ennek a kevésnek is a fele külföldre megy, borzasztó meggondolatlanság.”
 
  A szakmában az átlagéletkor „a negyven és amíg bír dolgozni” között van, mert hiába mehetnek el 40 év után korkedvezménnyel a dolgozók nyugdíjba, mivel lehetőség van a továbbfoglalkoztatásra, ahogy a felmentésük ideje lejár, visszamennek részmunkaidőben dolgozni. Egyrészt olyan kevés a nyugdíjuk, hogy abból nem tudnak megélni, a kórházak pedig nem tudják a tapasztalataikat nélkülözni. De valójában nem azért veszik őket vissza, hogy megtanítsák a következő generációt a rutinjukra, hanem hogy legyen aki emelgesse a betegeket, mert sok esetben ők az egyedüli szakápolók 30-40 betegre.

  Elmondásuk szerint azonban a rendes fizetésből sem lehet megélni: hónap közepére semmi nem marad. Ha nem lenne másodállás, családi segítség. Jellemző, hogy állnak a dolgozók anyagilag, hogy a munkabérelőlegért 3-4 hónapos előjegyzések vannak.
 
„Minket már csak a megoldások érdekelnek”
 
  Ilona szerint a betegek maximálisan támogatják őket, aminek az az oka, hogy látják, mennyire túlterheltek, és milyenek a körülmények. Szerinte egyre többen érzékelik, hogy a nővérek helyzete egyenlő a magyar társadalom helyzetével.

  Ha kell utcára is mennek, és még arra is megkérik a betegeket, hogy fekete pólót hozassanak maguknak a hozzátartozóikkal. „Már túljutottunk azon, hogy a magyarázatokra vagyunk kíváncsiak. Az sem érdekel, hogy nincs pénz. Nekünk sincs, sőt nekünk nagyon nincs. Itt mindenki nagyon jó abban, hogy meg tudja magyarázni miért jó, miért rossz és nagyon rossz, de nekünk ez már kevés. Minket már csak a megoldások érdekelnek.”

Forrás: HVG

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Folytatódnak a Fekete hétvégék.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector