Startlaphoz Csatlakozz!

Nincs értelme a kétszintű érettséginek

Oktatási rendszerünk termeli újra a munkanélküliséget

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 04. hétfő, 09:06

A tanárok elégtelen anyagi és erkölcsi megbecsülése, a gyenge pedagógusképzés, a rossz oktatási és tanulási koncepció, valamint az elavult teljesítménymérők is hozzájárulnak a magyar köz- és felsőoktatás jelenlegi problémáihoz – vallja egy szegedi oktatási szakember a Népszabadságban.

  Jelen formájában nincs értelme a kétszintű érettséginek, főként olyan rendszerben, amely nem az emelt szint felé tereli a fiatalokat. A diákok többsége nem mer emelt szintű érettségit tenni, mert nincsenek tisztában a képességeikkel – mondta a Délmagyarországnak Csapó Benő, a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének vezetője. A szakember azt vallja, nem az egyetem elején kellene tesztelni a diákokat, hanem a jelenlegi érettségi részeként. Szerinte hazánk Bulgáriával van oktatási versenyben, nemhogy a finnek, de hamarosan a lengyelek is elérhetetlen távolságra lesznek tőlünk.
 
  Gyengébbek a PISA-eredményeink, mint 10-15 évvel ezelőtt voltak. Lengyelország és Németország, akikkel egy szinten voltunk, lehagytak minket. Korábban a szövegértéssel voltak gondok, sikerült javítani rajta, jelenleg a matematika a legproblémásabb.
 
  Hungarikum lett az oktatás alulfinanszírozása. A finn példát hagyjuk, nézzük a lengyeleket, ahol látványosan fejlődik az oktatás. Feljöttek a 10 legjobb ország közé, pedig a PISA-méréseken 2000-ben még rosszabbul szerepeltek nálunk – fogalmazott Csapó Benő. Hozzátette: az ország ma kevesebbet költ alapfokú oktatásra, mint álláskeresési támogatásra, amely önmagát generáló folyamat, mert amit kivonunk az oktatásból, a munkanélküliek ellátására kell költeni. – Hosszú távon újratermeljük a munkanélküliséget. Évente 10-15 ezer olyan fiatalt bocsátanak ki az iskolák, akik alkalmatlanok a szakképzésre, munkát pedig nem tudnak vállalni – hangsúlyozta.
 
Felértékelődött a gondolkodás
 
  Csapó Benő elmondta: ma másfajta tudásra van szükségük a fiataloknak, mint 50 évvel ezelőtt. Felértékelődött a gondolkodás, a problémamegoldás és az absztrakciós képesség, valamint az önálló kezdeményezőkészség. – Nálunk a tantárgyak tanításának módszere és az érettségi tartalma elmaradt a világtól. Ezt jelzik a PISA-eredmények közül a problémamegoldást mutató értékek. A legfontosabb tanulási stratégia még mindig a memorizálás, nem a gondolkodva tanulás és anyagfeldolgozás. Sok jele van annak, hogy az a tudáskoncepció, amelyet a közoktatás és a felsőoktatás dédelget magában, már messze elmaradt attól, amit a világ elvár. Ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség tárgyi tudásra, de a tárgyi tudást úgy kell ellenőriznünk, hogy azt a gyerek gondolkodva, értelmezve, alkalmazva tudja-e produkálni vagy sem.
 
  A professzor szerint mindenkinek egyforma érettségit kellene írnia, a tudásszintet pedig a pontozásból kellene számítani. Egységes érettségivel és a választható tantárgyak számának csökkentésével olcsóbbá tehető a rendszer. A fejlett országokban olyan tesztekkel mérik a tudást, amelynél az elért pontszámból és a jól megoldott feladattípusokból következtetnek arra, hogyan válnának be a diákok a felsőoktatásban. Az amerikai Scholastic Aptitude Testet például 100 éve fejlesztik, ez a világ egyik legjobb ellenőrző tesztje. – Nyelvi és matematikai részből áll. Az oktatásirányításnak átadott korábbi javaslatunk az volt, hogy legyen 5 érettségi tárgy: anyanyelv, matematika, történelem, természettudomány és angol mint idegen nyelv. Természettudományból még mindig nincs kötelező érettségi. Hiába szeretnénk több fiatalt a műszaki pályákra vonzani, ha nem kötelező természettudományból is érettségizni – fogalmazott.
 
  Csapó Benő hozzátette, hogy nincs szükség 130-140 különböző érettségi tantárgyra, mert megdrágítja a rendszert, ráadásul a pontszámokat is összemérhetetlenné teszi, ami rontja az előrejelző képességet. – Kevesebb pénzből hatékonyabb és jobb vizsgát lehetne alkotni. Jelenleg a szervezés és a működtetés is pazarló. Túl sok pedagógus vesz részt benne, pedig objektív tesztekkel és mérőeszközökkel hatékonyabb lehetne. Egy-két év tanulás után vizsgázni egy-egy speciális tárgyból sokkal kevésbé jó előrejelző, mintha a gondolkodási képességet mérnék meg – hangsúlyozta.

  Hazánkban 16 helyen képeznek pedagógusokat – ez pazarlás. Közben csak az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem vehet fel 50-nél több hallgatót. Orvosokat csak 4 helyen képeznek. – Ha azt a pénzt, amit pedagógusképzésre költ az ország, Budapestre, Debrecenre, Szegedre és Pécsre koncentrálnánk, magas színvonalon el tudná látni a feladatot, ugyanúgy, mint az orvosképzés, amely sok országban modellje volt a pedagógusképzés reformjának. Ne csak a finn módszerekről, a szegedi orvoskarról is vegyünk példát! A kormányzat felemelte a pedagógiai gyakorlati időt egy évre, ami nagyon nagy előrelépés. Ugyanakkor a pedagógusképzés olyan szintű gyakorlatiassága és tudományos háttérkutatásokkal való megtámogatása nagyon messze van attól, mint ami az orvosképzésben tapasztalható – tette hozzá.

Az óvodában kell kezdeni
 
  Szerinte tucatnyi területet kellene átalakítani a magyar közoktatásban. Ezek egyike a pedagógusok tudásának fejlesztése arra, hogy milyen módszerekkel lehet a legjobban felkészíteni a gyerekeket a problémamegoldásra. – A szegedi egyetemen együtt dolgozunk a Ságvári-gimnáziummal. A kutatásalapú természettudomány tanításán, a kísérletezésen és gyakorlati oktatáson keresztül igyekszünk fejleszteni a gyerekek gondolkodását. Ennek a szellemiségnek kellene áthatnia az egész oktatási rendszert – tette hozzá.

  Csapó Benő javaslata alapján a rendrakást az óvodapedagógusok képzésénél kellene kezdeni. Az iskolakezdésre való felkészítés nagyon fontos, ezért meghatározó, hogy a gyerekek milyen foglalkozásokon vesznek részt az óvodákban. Ezt követné a tanítók felkészítése és képzése, egészen a szaktanárok képzéséig. A mai magyar valóság azonban az, hogy feleannyi tanítót bocsát ki a rendszer, mint amennyire szükség lenne. – A pedagógusok fizetését a diplomás átlagbérek közelébe kellene vinni. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a tanárok ne a legjobb diplomások közül kerüljenek ki. Meg lehet nézni a statisztikákat, ettől nagyon messze vagyunk – fogalmazott.

Forrás: Népszabadság


 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Oktatási rendszerünk termeli újra a munkanélküliséget.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector