Startlaphoz Csatlakozz!

Munkajogi per a Kúrián

Így járhat a kollégái külsejét kritizáló, tiszteletlenül viselkedő dolgozó

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 06. szerda, 16:34

Nem tetszett neki az új főnök, megjegyzéseket tett a kollégák külsejére, egyébként pedig nem tartotta be a határidőket: kirúgták. A munkajogi per a Kúrián kötött ki.

  A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes az alperes alkalmazásában állt kezdetben könyvelő, majd menedzserasszisztens munkakörben.

  A felperes közvetlen felettese a titkárságvezető volt, feladatait túlnyomó részben tőle, illetve kisebb részben a gazdasági igazgatótól kapta.

  A munkáltatói jogkör gyakorlója közölte a felperessel a titkárságvezető személyének változását, melyre a felperes rosszallását fejezte ki.

  A felperes munkaviszonya fennállása alatt közvetlen felettesére és munkatársára is a kinézetüket bíráló, sértő megjegyzéseket tett.
A munkáltató a felperest a magatartása miatt írásbeli figyelmeztetésben kívánta részesíteni, amely intézkedést a felperes nem vett át. Ezt követően az alperes a felperest és munkatársát kölcsönös bocsánatkérésre hívta fel, amelyre azonban nem került sor. Az egyeztetést követően az alperesi munkáltató előkészítette a jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését, azonban a felperes azt nem fogadta el, így a munkáltató azonnali hatályú felmondást közölt a felperessel.

A munkáltatói intézkedés indokolása szerint a felperes a közvetlen felettese utasításait, tájékoztatás kérését rendszeresen megtagadja, a kiadott feladatokat nem végzi el, a munkaköri leírásában foglaltaknak nem tesz eleget, nem tartja be a határidőket, a feladatait nem a szükséges minőségben végzi el. Gyakran hagyja el a munkahelyét, melynek okáról kérdésre sem tájékoztatja felettesét. Viselkedése a felettesével és a munkatársaival szemben tiszteletlen.

  A felperes módosított keresetében a munkaviszonya jogellenességének megállapítását és jogkövetkezményei alkalmazását kérte.

  Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

  A közigazgatási és munkaügyi bíróság a a felperes keresetét elutasította.

  A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

  A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítéletét hatályában fenntartotta.

  A Kúria az alábbi elvi kérdésben döntött: A munkatársakkal szemben tanúsított tiszteletlen, sértő és provokatív magatartás mint az együttműködési kötelezettség kirívóan súlyos megszegése jogszerűen megalapozza a munkáltató azonnali hatályú felmondását.

Forrás: adozona.hu
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Így járhat a kollégái külsejét kritizáló, tiszteletlenül viselkedő dolgozó.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector