A jogsértés ténye önmagában megalapozza a bekövetkezett hátrány fennálltát
Sérelemdíj a munkaviszonyban
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 07. csütörtök, 12:44
Közzétéve: 2015. máj. 07. csütörtök, 12:44
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény megszüntette a nem vagyoni kártérítés jogintézményét, s a személyiségi jogok megsértésének szubjektív szankciójaként vezette be a sérelemdíj intézményét. A jogalkotó a sérelemdíjat kiemelte a kártérítési szabályok köréből, ezzel is érzékeltetve az eltérést a „jogelőd” jogintézményhez képest. Köztudomású, hogy a sérelemdíj megfizetésére való kötelezésnek, tehát a jogalap megállapításának nem feltétele a sértett hátrányának bizonyítása, a jogsértés ténye ugyanis önmagában megalapozza a bekövetkezett hátrány fennálltát. A munkajogviszonyban a tartós kötelem jellegéből kifolyólag gyakran előfordulhatnak személyiségi jogi jogsértések, melyet a felek kölcsönösen okozhatnak egymásnak – írja a munkajog.hu.
Az új jogintézmény ismertetésekor célszerű áttekinteni a sérelemdíj bevezetésének okát, majd számba venni a jogintézmény munkaviszonyra gyakorolt hatásait, kiemelve a munkaügyi ítélkezés lehetséges irányait. Ekörben érdemes azt megvizsgálni, hogy a bírói gyakorlat mi alapján fogja megállapítani a sérelemdíj jogalapját és összegszerűségét, valamint hogyan fogja kiszűrni a bagatell igényeket.
A nem vagyoni kártérítés és „jogutódja”
A második világháború utáni magyar magánjogi gyakorlat általánosságban magáévá tette a nem vagyoni kártérítés eszméjét, 1953-ban azonban a Legfelsőbb Bíróság III. sz. Polgári Elvi Döntése kötelező erővel kimondta, hogy kártérítést csak vagyoni károsodás megtérítéseként lehet megítélni. A döntés ezzel 24 évre kiiktatta jogrendszerűnkből a nem vagyoni kártérítés jogintézményét. A bírói gyakorlat – a méltánytalan helyzetek elkerülése végett – a nem anyagi természetű károk megtérítését az általános kártérítés kiterjesztő értelmezésével ítélte meg, mely ilyen módon „tetéző kártérítésként” intézményesedett. Ebből következően az erkölcsi és immateriális károk megtérítése ebben az időben sem tűnt el a magyar jogrendszerből. A nem vagyoni kártérítés tételes jogi szabálya az 1977. évi IV. törvénnyel került vissza a Ptk. kártérítési jogi fejezetébe. Kártérítési szabályról lévén szó, a gyakorlat a jogalap megállapításához megkövetelte a kár bekövetkeztét, a jogellenes magatartást, a felróhatóságot, valamint az okozati összefüggés fennálltát. A vagyoni kártérítéssel szemben azonban nem a kár bekövetkezte, hanem a személyhez fűződő jog megsértése alapozta meg a jogellenességet.
Meghatározó fordulatot hozott a jogintézmény történetében a 34/1992. (VI. 1.) AB határozat, mely megállapította, hogy alkotmányellenes a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 354. §-nak azon szövegrésze, mely a nem vagyoni kártérítés megállapításának feltételeit rögzítette, miszerint a károkozó köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát, „ha a károkozás a károsultnak a társadalmi életben való részvételét, vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti, illetőleg a jogi személynek a gazdasági forgalomban való részvételét hátrányosan befolyásolja”. A részbeni megsemmisítés folytán a törvény a következő szövegrésszel maradt hatályban: „A károkozó köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát.”. Ugyanezen határozatában az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Munka Törvénykönyvéről szóló 1967. évi II. törvény végrehajtásáról rendelkező 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 83. § (5) bekezdésének azon feltételét, miszerint a munkáltató köteles megtéríteni a dolgozó nem vagyoni kárát „… ha a károkozás a károsultnak a társadalmi életében való részvételét vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti”.
Az Alkotmánybíróság e rendelkezéseket ugyanis több szempontból is olyannak találta, mely az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált "általános személyiségi jog" alkotmányos értékét sérti, egyben ellentétes az Alkotmánynak a jogok egyenlő elosztását rendelő 70/A. § (1) bekezdésében írt rendelkezésével. Kiemelte, hogy a társadalmi életben való részvétel, vagy egyébként az élet tartós vagy súlyos megnehezülésének a nem vagyoni kártérítés alapjakénti feltétele önkényes határvonal. Mivel a nem vagyoni kártérítés a személyiség megsértését hivatott szankcionálni, azok az ismérvek, amelyek alkalmazhatóságát külső jelekhez kapcsolják, a személyiségvédelem alkalmatlan kritériumai és szükségtelen korlátai. Ezek a törvényi feltételek olyan látszólagos külső jelek, amelyek nem alkalmasak az intézményt objektívnek megtartani; ezek alapján tehát nem lehet a nem vagyoni sérelem fennállása vagy elutasítása között alkotmányosan különböztetni.
Az Alkotmánybíróság már e határozatában is kifejtette, hogy a nem vagyoni kártérítés alkalmazásának feltétele, az erre vonatkozó igény jogalapja valamely személyiségi jog megsértése.
A bírói gyakorlat az ismertetett alkotmánybírósági határozattal szemben a nem vagyoni kár megítélésekor a személyhez fűződő jog megsértésén túlmenően a sértett személyében bekövetkező, a külvilág számára is megjelenő hátrány bizonyítását is megkívánta. Ez a gyakorlat azonban figyelmen kívül hagyta, hogy a sértettet olyan megrázkódtatás, illetve trauma is érheti, melyet a külvilág nem érzékelhet, következésképpen annak bizonyítása is nehézségekbe ütközik. A Ptk. újrakodifikálása során a jogalkotó a sérelemdíj bevezetésével egyértelművé kívánta tenni, hogy a személyiségi jogok megsértését objektívan nem lehet pénzben összegszerűen kifejezni, ebből következően az nem kártérítés, ezért szükséges volt azt elszakítani a kártérítési jog köréből.
Másrészt az új jogintézmény bevezetésével a bírói gyakorlat bizonytalanságait is szükséges volt megszüntetni annak kimondásával, hogy a sérelemdíj megítélésének nem feltétele a hátrány bizonyítása. Az összegszerűség tekintetében azonban már jelentősége lehet a hátrány bizonyításának.A Ptk. a sérelemdíj megfizetésére való kötelezés feltételeire – különösen a sérelemdíjra köteles személy meghatározására és a kimentés módjára – a kártérítési felelősség szabályait rendeli alkalmazni. Ebből következően amennyiben a jogsértés elkövetője rendelkezik felelősségbiztosítással, úgy a biztosító téríti meg a sérelemdíjat. Tekintettel arra, hogy a sérelemdíj felróhatósági alapú szankció, lehetőség van a mentesülésre. A jogsértő attól függően, hogy szerződésen kívül vagy szerződésszegés körében követte el a személyiségi jogi jogsértést, annak megfelelően deliktuális, vagy a kontraktuális kárfelelősségi szabályok szerint mentheti ki magát.5
Sérelemdíjat jogi személy is követelhet, hiszen a jogi személy személyhez fűződő jogaira a személyiségi jogokra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, kivéve, ha a védelem jellegénél fogva csupán az embert illetheti meg.6 Így tipikusan a jó hírnév sérelme miatt a jogi személynek is megítélhető a sérelemdíj. A sérelemdíj mértékét a bíróság az eset összes körülményét mérlegelve – így különösen a jogsértés súlyára, a jogsértésnek a sértettre gyakorolt hatására – tekintettel állapítja meg.
Ebből az is következik, hogy az összegszerűség tekintetében jelentősége lesz a felróhatóság mértékének, valamint a bekövetkezett hátrány nagyságának. A sérelemdíjat egy összegben lehet megítélni, járadék formájában nem, hiszen a járadék a vagyoni károkhoz kapcsolódik. A sérelemdíj megfizetésére irányuló igény öt év alatt évül el.
Forrás: munkajog.hu