Startlaphoz Csatlakozz!

Sokszor stigmatizálják a szegényeket

A gazdagok mindent maguknak köszönhetnek?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 09. szombat, 09:10

Az Egyesült Államokban komoly múltja van a „hogyan legyünk gazdagok” témájú könyveknek és motivációs előadásoknak. Ezek a tanítások azt hirdetik, elég, ha megváltoztatjuk gondolkodásunkat és mi is gazdagok leszünk. A szakértők jó része szerint viszont ezek csak mítoszok, nincs semmi tudományos alapjuk. Arról nem is beszélve, hogy sokszor stigmatizálják a szegényeket: kimondva-kimondatlanul azt állítják, a szegények tehetnek arról, hogy nem gazdagok – írja a HVG.

  Megdöbbentő, de a világ 80 leggazdagabb emberének annyi pénze van, mint másik 3,5 milliárdnak összesen. Sokan kapásból rávágnák, biztos csak örökölték a vagyont, de ez mindössze 11 emberre igaz; a másik 69 „saját jogán”, fáradságos munkával lett szupergazdag – legalábbis ezt állítja a Business Insider. Derek Sall, a cikk írója utánajárt, hogy mit csinálhatnak máshogyan a sikeres emberek, mint a bolygónk népességének többsége. Összegyűjtött kilenc dolgot, amely szerinte a gazdagokra jellemző és megmagyarázza a sikerüket. A szerző azt mondja, a recept egyszerű: csak lessük el, mit csinálnak másképp a gazdagok, mint a szegények és mi is sikeresek leszünk.
 
Minden csak hozzáállás kérdése?
  1. A cikk szerint a gazdag emberek abban hisznek, hogy a munkájuk értékét a fizetésük is tükrözze: egy feltalálót például igazságtalan lenne órabérben megfizetni, mert az nem fejezi ki a találmányának valódi értékét.
  2. A siker másik oka, hogy a gazdagok a lehetőségekre és nem az akadályokra koncentrálnak. A szegények hajlamosak csak a nehézségeket látni, ezért könnyen feladják céljaikat.
  3. A harmadik állítás szerint a gazdagok tudatosan hozzájuk hasonló, sikeres és pozitívan gondolkodó emberekkel veszik körül magukat.
  4. A gazdagok az önmedzselésben is ügyesebbek, mert szemben a szegényekkel, nem átallanak elmondani, mennyire jók és sikeresek abban, amit csinálnak. Tanuljuk meg eladni magunkat – mondja a cikk írója.
  5. Derek Sall úgy látja, a gazdagok képesek túllépni a problémáikon; sosem adják fel, és addig dolgoznak, amíg megtalálják a megoldást. Ebben is különbek a szegényeknél, akik inkább hajlamosak a rossz szerencsére fogni a kudarcot.
  6. A gazdagok nem „vagy-vagy”-ban gondolkodnak, mint a szegények, hanem „és”-ben. Tegyük fel, hogy van 500 forintunk, és döntenünk kell, hogy melyiket vegyük meg, a jégkrémet vagy a gumicukrot. Egy gazdag ember mindkettőt meg akarja szerezni, ezért befektetné a pénzét, például úgy, hogy venne annyi ásványvizet, amennyi kijön az 500 forintból, majd magasabb áron eladná a járókelőnek, a nyereségből pedig megvenné a jégkrémet és a gumicukrot is.
  7. A szegényekre az is jellemző, hogy órabérben mérik a jövedelmüket, a gazdagok viszont úgy gondolkodnak, hogy csak az számít, mekkora a vagyonunk. „Kereshetsz rengeteg pénzt óránként, de ha nem tudod megtartani a pénzt, akkor előbb vagy utóbb tönkre fogsz menni” – írják. Vagyis a meglevő pénz befektetése, fialtatása legalább olyan fontos, mint az első millió összeszedése.
  8. A cikk azt is állítja, a gazdagokra sokkal inkább jellemző az élethosszig tartó tanulás. „A gazdagok folyamatosan tanulnak és fejlődnek, míg a szegények azt hiszik, már mindent tudnak” – összegzi a cikk írója.
  9. A gazdagok sokszor a nehezebb utat választják, mert képesek hosszú távon gondolkodni, és tudják, hogy a jövőben megtérülnek az erőfeszítéseik.
 
Sokan bedőlnek a mítoszoknak
 
 Az Egyesült Államokban komoly múltja van a „hogyan legyünk gazdagok és boldogok” önsegítő (self-help) irodalomnak. Az ilyen témájú könyvek és motivációs előadások egyik alapvetése, hogy csak azt kell tennünk, amit a sikeres emberek és akkor sikeresek leszünk. Székely Vince coaching pszichológus szerint viszont ezek ugyanolyan mítoszok, mint a cikkben leírtak; önmagában attól, hogy változtatunk a gondolkodásunkon és szokásainkon, nem leszünk gazdagok. Jó példa erre Mark McCormack Amit a Harvardon sem tanítanak című könyve. A szerző azt állítja, hogy azok az egyetemi hallgatók, akik leírták céljaikat, később kétszer annyit kerestek, mint azok a társaik, akik nem így tettek. A műfaj legnagyobb guruja, Anthony Robins is erre a felmérése hivatkozik nagy sikerű könyveiben. Az ezt bizonyító kutatást azonban hiába keresik a szkeptikusok – mert nem létezik.
 
  Székely szerint a Business Insider állításai is csak áltudományos magyarázatok, és tévesen azt sugallják, hogy ezek alapján a gazdagok és a szegények elkülöníthetőek, miközben vannak gazdagok, akik nem tehetségük miatt azok, és szép számmal vannak jó képességű, de kevésbé tehetős emberek. „A buddhisták és az egyetemi oktatók és-ben és nem vagy-vagy-ban gondolkodnak, mégsem gazdagok” – tette hozzá.
 
Lance Armstrongnak bejött
 
  Ennek ellenére Magyarországon is népszerűek az ehhez hasonló „tanítások”, több MLM (multi-level-marketing) hálózat hirdeti és használja őket. Valójában ezeknek a tanácsoknak az a hatása, hogy akik egyébként is sikeresek, azok megerősítést kapnak, akik viszont kevésbé szerencsések, azok ettől csak rosszabbul érzik magukat. „Az ilyen témájú könyvektől, blogoktól csak azok gazdagodnak meg, akik írják, és nem akik olvassák” – summázta a szakember. Jól mutatja, hogy mennyire visszás ez a biznisz, hogy sokáig Lance Armstrong, a világ jó darabig legjobb, többszörös Tour de France-győztes kerékpárosa volt a legjobban fizetett motivációs előadó – aztán később kiderült róla, hogy doppingolt, ezért minden győzelmét utólag elvették.
 
 A Business Insider-cikk más szempontból is védhetetlen. Székely szerint felháborító, hogy a cikk írója kimondva-kimondatlanul azt állítja, a szegények tehetnek arról, hogy nem gazdagok. Miközben a pszichológia tanult tehetetlenségnek nevezi a jelenséget: aki meg van fosztva attól, hogy változtatni tudjon saját életén, előbb-utóbb apatikussá, közömbössé válik, és leértékeli saját képességeit.
 
A szegények lépéshátrányból indulnak
 
  A szegények tehát – legalábbis nagy részük – nem azért szegények, mert lusták, hiába sugallja ezt a cikk. A szociológusok megfigyelték, hogy az eltérő társadalmi rétegek másban látják a siker okát; a gazdagabbak inkább a teljesítménynek tudják be a sikert, mert azt tapasztalják, hogy az erőfeszítéseik megtérülnek. Ezzel szemben a rossz helyzetű családból jövők sokszor azzal szembesülnek, hogy hiába az erőfeszítések, nem jutnak előrébb. Ezért is hajlamosak a szegények a szerencsének, mint sem az érdemnek tulajdonítani a sikert, magyarázta a hvg.hu-nak Kristóf Luca elitkutató. A Business Insider cikke viszont azt sugallja, mintha a vagyoni különbségek oka a gazdagok és a szegények eltérő hozzáállása lenne, pedig valójában ez pont fordítva igaz.
 
  A kutató elmondta, hogy a cikk 2. számú állításának van igazság alapja. Kísérletben bebizonyították, hogy a sikeresek tényleg jobban észreveszik a lehetőségeket: egy újságban kellett megszámolni a képeket, aki elsőként végzett a feladattal, az jutalmat kapott. Az volt a csavar a kísérletben, hogy az újság elején volt egy utasítás, hogy „ne számolj tovább, kérd a jutalmat a kísérletvezetőtől”. A sikeresek észrevették ezt az utasítást, míg a sikertelenebb alanyok csak a képek számolgatására koncentráltak.
 
  Az vitathatatlan, hogy az önfegyelem is fontos szerepet játszik a sikerben, ezt bizonyítja a híres Marshmallow-teszt. A kísérlet egyszerű: négyéves gyerekeknek kínálnak választási lehetőséget, vagy megehetik azonnal a pillecukrot, vagy várnak vele 15 percig, és akkor kettőt kapnak. A kísérlet után 18 éven keresztül nyomon követték a tesztben részt vevő gyerekek életét. A megfigyelés végén a kutatók megállapították, hogy azok a gyerekek, akiknek volt önfegyelmük ahhoz, hogy kivárják a második cukorkát, sikeresebbek voltak az iskolában és boldogabbak az életben. „Ugyanakkor az is bizonyított, hogy a szegénység állapota beszűkíti, rövid távúvá teszi a gondolkodást” – tette hozzá Kristóf Luca. Ez akkor is igaz, ha például egy játékban pénzt veszítünk és csak „játékból” leszünk szegények.
 
A gazdagságnak is vannak árnyoldalai
 
  Mit értünk az alatt, hogy valaki sikeres? Báthory Andrea coach szerint ez egy összetett kérdés. Elsőre mindenki azt válaszolná, hogy a sikeres ember gazdag és befolyásos, az üzleti világ elitjének a tagja – a Business Insider cikke is ezt sugallja. Ez sok vezetőre igaz, de ennél azonban árnyaltabb a kép. Kevesebb szó esik arról, hogy a sikernek és a gazdagságnak is lehet árnyoldala.
 
  Magyarországon még problémásabb a kérdés, mint más országokban, mivel „még csak  tanuljuk a sikeres üzletemberséget” – mondta Báthory. Nem meglepő, hogy sokan státuszszimbólumok (luxusautó, márkás óra) hajszolásán keresztül élik meg a sikerességet, azonban a „mézes-mázos réteg alatt szorongással, belső vívódással találkozunk”.
 
  Munkája során nem egyszer találkozott olyan vezető beosztású üzletemberekkel, akik kiemelkedő sikereket értek el szakmájukban, mégsem voltak boldogok. Azt tapasztalta, hogy sok esetben a sikerességet sugalló tárgyak mögött valójában egy „sosem elégedett ember” bújik meg, de ezt a fajta a belső elégedetlenséget a legtöbbször eltitkolják a világ elől. „Ez a  kettősség hatalmas feszültséget okozhat” – magyarázza Báthory.
 
  Gyakori az is, hogy a külvilág felé magabiztos vezetők egy coaching folyamat során elgyengülnek és kibukik, hogy komoly önbizalomhiánnyal küzdenek. Ezt csak fokozza az érzés, hogy a sikeres, gazdag embert csak érdekből, a pénzéért keresik a barátok, ismerősök. Súlyos magányosság alakulhat ki emiatt, ami jellemzően a világgal szembeni bizalmatlansággal párosul. „Szerencsére van ellenpélda is, olyan emberek, akik érzelmileg, mentálisan helyén tudják kezelni a sikert és az azzal járó anyagi előnyöket” – tette hozzá a szakember.
 
Forrás: HVG
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A gazdagok mindent maguknak köszönhetnek?.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector