Startlaphoz Csatlakozz!

Az oktatást-nevelést segítők idén 50 ezer forintos cafeteriát kapnak

Megalázó, minimálra kiegészített bér

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 10. vasárnap, 10:07

Idén 50 ezer forint értékű béren kívüli jutatást kaphatnak a nem pedagógus végzettségű nevelést-oktatást közvetlenül segítő munkatársak, de csak azok, akik a Klikhez tartoznak. A közalkalmazottak sem idén, sem jövőre nem számíthatnak béremelésre – írja a Világgazdaság.

  „A közalkalmazotti bértáblát 2008 óta nem rendezték, odajutottunk, hogy a fizetésünk még magyar viszonylatban is megalázó” – meséli lapunknak G. Magdolna budapesti iskolatitkár. Elmondta, a bértábla esése miatt ugyanannyit keres egy 40 éve dolgozó kollégája, mint egy pályakezdő.
 
  A jövedelmeket ki kell egészíteni (a minimálbér esetében is), hogy megkapják a bruttó 122 ezer forintos garantált minimálbért. Hiába végeznek elhivatott, felelősségteljes munkát évtizedek óta, ugyannyit keresnek, mint egy két hónapja felvett portásfiú vagy egy takarító. G. Magdolna szerint csak látszatintézkedés, hogy a kormányzat szeptembertől megemeli a pedagógus végzettségű oktatást segítő iskolai alkalmazottak bérét, ugyanis ez például csak az iskolatitkárok 1-2 százalékát érinti.
 
  „Mikor kapnak végre béremelést 2008 után ismét a nem pedagógus végzettségű nevelést-oktatást közvetlenül segítő munkatársak? – kérdezte már sokadszorra a kormányzatot az LMP-s Ikotity István. Rétvári Bence közölte, az Emmi, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), az Oktatási Vezetők Szakszervezete és a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet között előrehaladott tárgyalások zajlanak a bérhelyzetük további javításáról. „Ennek első lépése lehet a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő és technikai dolgozók részére 2015-ben juttatandó béren kívüli juttatás” – hangoztatta a parlamenti államtitkár. A tárgyalások a jelenlegi fázisban már a béren kívüli juttatás pontos mértékéről és időpontjáról folynak.
 
  „Arról már van egy megállapodás, hogy a Klik állományában lévő, oktató-nevelő munkát segítő kollégák idén 50 ezer forint összegű béren kívüli juttatást kapnak Erzsébet utalvány formájában” – válazolta lapunk kérdésére a PSZ elnöke. Galló Istvánné elmondta, az önkormányzati óvodákban dolgozók, mivel nem a Klik alá tartoznak, nem kapják meg ezt a juttatást. Ezért kezdeményezte a belügyminiszternél, hogy ők is kapják meg ezt a cafeteriát, ami a nettó 70-80 ezer forintot kereső alkalmazottaknak csak „egy tűzoltást jelent”.
 
  G. Magdolna lapunknak azt mondta, még az 50 ezres egyszeri cafeteria elérése is rengeteg munkában van. Az iskolatitkár szerint azonban a kétszer adott 25 ezer forint étkezési jegyben nem megoldás, a bértáblát kellene minél előbb rendezni. 25 év munka után nettó 87 ezer forintból nem lehet megélni, sokan már felélték tartalékaikat, hónapról hónapra tologatják tartozásaikat.
 
  Gallóné is hangsúlyozta, 2008 óta változatlan a közalkalmazotti bértábla, ami vonatkozik a
közoktatásra, az egészségügyre, a kultúrára és a szociális ágazatra is. A PSZ elnöke utalt rá, sem az idei, sem a jövő évi büdzsében nem szerepel a közalkalmazottak béremelése. „A kormányzat életpályamodellekben gondolkodik, ami a pedagógusoknál felemásan valósult meg, a mintegy 40 ezer oktatást-nevelést segítő alkalmazott – iskolatitkár, pedagógiai asszisztens, rendszergazda, portás, konyhai dolgozó, takarító, dadus – sem számíthat béremelésre jövőre sem” – mondta Gallóné. Szerinte a takarítóknak nem is lehetne életpályamodellt kínálni. Az iskolákban is hatalmas a bérfeszültség, de ez igazán az óvodákban kézzelfogható. A csoportokban szintén jelen lévő dadusok ugyanis még mindig minimálbért keresnek, míg az óvodapedagógusok kaptak béremelést.
 
  A PSZ vezetője hangsúlyozta, a béremelés elmaradása az egészségügyben, a szociális ágazatban és az oktatásban is a minőség romlásához vezethet, pedig az államnak kötelessége az említett ellátási rendszerek működtetése. Mivel nettó 70-80 ezer forintból nem lehet megélni, a dolgozók nem tudnak minőségi munkát végezni, vagy más állást keresnek.
 
Idén 38,5 milliárddal több jut pedagógusbérre
 
  Varga Mihály gazdasági miniszter az LMP-s Ikotity István érdeklődésére nemrég közölte, az állam a pedagógus életpálya modell fokozatos bevezetése keretében a bérekre, és járulékaira 2012-höz képest 2013-ban 32,5 milliárd forinttal, 2013-hoz képest 2014-ben további 120,9 milliárddal költött többet. Az idén 38,5 milliárddal jut több erre a célra a központi büdzséből. Ezek az összegek a bevezetés évének szeptemberében 26 százalékkal, majd évenként, tanévkezdéskor átlagosan további 3,7 százalékkal emelték, illetve 2017 szeptemberéig – a majd akkor beépülő többletekkel – emelni fogják a pedagógusok bérét.

Forrás: Világgazdaság

 


Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Megalázó, minimálra kiegészített bér .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector