Elszálltak a remények
Gigademonstrációt tartanak ma az egészségügyi dolgozók
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 12. kedd, 15:43
Közzétéve: 2015. máj. 12. kedd, 15:43
Megértésért és segítségért kiáltanak mai demonstrációjukkal az egészségügyi szakdolgozók. A rezidensszövetség támogatja a nagyszabású megmozdulást. Az ápolók a Hősök teréről, a szakorvosjelöltek a Clark Ádám térről indulnak délután ötkor az Arany János utcába, az Emberi Erőforrás Minisztérium székházához, illetve a parlamenthez, hogy átadják követeléseiket. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) közleményben tudatta: szolidáris az egészségügyben dolgozó valamennyi munkatárssal és a betegekkel.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) és a Magyar Rezidens Szövetség békés, politikamentes vonulásra szólít fel az egészségügy jövőjéért és az egészségügyi szakdolgozókért, az élhető, fenntartható, hálapénzmentes egészségügyért, amiben tisztességben lehet gyógyulni, gyógyítani, oktatni és okulni. Az felvonulást az Ápolók Nemzetközi Napjára, 2015. május 12-én délután 5-re hirdették meg.
A MESZK felhívása szerint az ápolók azonnali intézkedéseket követelnek, elegük van a hitegetésből. Mint írják, demonstrálni hívnak és várnak minden egészségügyben, szociális és a gazdasági-műszaki területen tevékenykedőt, aki felelősséget érez a betegellátásért. Csatlakozásra szólítják fel az orvosokat, betegeket és hozzátartozóikat, illetve mindenkit, akik egyetértenek céljaikkal, törekvéseikkel és együtt éreznek az egészségügyi szakdolgozókkal.
A MOK az MTI-OS-hez eljuttatott közleménye szerint a szervezet több mint 10 esztendeje folyamatosan figyelmeztet az egészségügyben egyre nehezülő, mára helyenként ellehetetlenülő munkakörülményekre, a rossz bérezés okozta fokozódó pályaelhagyásra, amely a maradók túlterheltségét és kiégését eredményezve végül a betegellátás biztonságát és színvonalát veszélyezteti. Állításaikat tényekkel, kutatási adatainkkal, objektív gazdasági számításokkal támasztják alá. Mára a helyzet tarthatatlanná vált, a munkaerőhiány miatt sokszor szerencse kérdése, hogy a beteg milyen ellátáshoz jut - olvasható a MOK közleményben.
Évente több orvos távozik külföldre, mint ahány végez
Hiába a sok száz milliárdos kórház- és eszközfejlesztés, ha a gyógyító-ápoló szakember anyagi megbecsülése rendre elmarad, megélhetése veszélyeztetett, ezért kénytelen a pályát vagy az országot elhagyni. A 2012-13-ban megindított bérfelzárkóztatás gyorsan éreztette pozitív hatását, de még gyorsabban jelentkezett a folytatás elmaradása okozta kár és frusztráció. Legfrissebb információik szerint e téren a közeljövőben elmozdulás várható. Évről-évre több orvos távozik az országból, mint ahányan ugyanabban az évben diplomát kapnak. A napokban közzétett jövő évi költségvetési tervek sok ezer kollégának és több tízezer szakdolgozónak a teljes reményvesztést hozzák.
Hazánk lakosságának egészségi állapota jelentősen elmarad a Magyarország gazdasági helyzete alapján elvárható szinttől, ami folyamatos gazdasági-társadalmi kárt okoz, ezt felismerte a kormány, megfelelő mértékű gazdasági lépésekre azonban a mai napig nem került sor. Legfőbb ideje, hogy a döntéshozó ráébredjen a helyzet súlyosságára, mely mára globális társadalmi-gazdasági veszteséget okozva az ott elért eredményeket is veszélyezteti. Sürgős, folyamatos, kiszámítható, törvényben garantált hosszútávú, az érintettek teljes körét átfogó bérfelzárkóztatás lehet az egyetlen sikerrel kecsegtető megoldás. Méltatlan, hogy az ápolók, a betegek, a hozzátartozók, az orvosok is utcára kényszerülve kénytelenek kifejezni tarthatatlanságát - hangsúlyozza a MOK.
Más szakmáknál is elszakadt a húr
A szociális ágazatok érdekképviseleteinél is elszakadt a húr, az szektor munkavállalóit és az őket képviselő szakszervezeteket a kormány már évek óta hitegeti a fizetésemeléssel, életpályamodellel. Egy tegnap a Parlamentben elhangzott azonnali kérdésre adott válasz betette a kaput. Rétvári Bence, Emmi államtitkár válasza ugyanis arra utalt, hogy idén sem rendezik az ágazati dolgozók helyzetét, miközben már - az egészségügyhöz hasonlóan - itt is tarthatatlan a helyzet - az itt dolgozók háromnegyede visz haza a 2013-as létminimum és a garantált bérminimum alatti nettó bért. Erre válaszul a szociális ágazati sztrájkbizottság hétfői rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy az egyeztetések eredménytelenségére tekintettel megszakítja a sztrájktárgyalásokat a kormánnyal és május 29-ére demonstrációt szervez.
A szociális ágazati sztrájkbizottságban az Autonóm Területi Szakszervezet, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Független Egészségügyi Szakszervezet, a Szociális Dolgozók Munkástanácsa, a Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete és a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete vesz részt.