„Nem hiszek a közmunka mindenhatóságában”
Czomba: kétélű fegyver a közfoglalkoztatás
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 12. kedd, 17:26
Közzétéve: 2015. máj. 12. kedd, 17:26
Nem cél a közfoglalkoztatási forma hosszú évekig fenntartása, ugyanakkor a teljes foglalkoztatottság eléréséhez szükség van a közfoglalkoztatásra - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára. Czomba Sándor hozzátette: a következő hónapokban is fogad el a kormány olyan jogszabályokat, amik segítik a kilépést a közfoglalkoztatotti státuszból a versenyszféra felé.
Ha az a kérdés, hogy addig, ameddig a versenyszféra nincs olyan állapotban, hogy munkát tudjon biztosítani minden munkakereső számára, az emberek segélyt kapjanak vagy közfoglalkoztatáson keresztül munkát, akkor ez a kérdés eldőlt - mondta az NGM munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.
„Talán furcsa lesz, amit mondok: nem hiszek a közmunka mindenhatóságában és más sem hisz. Nem az a lényeg, hogy ezt a foglalkoztatási formát hosszú évekig, évtizedekig tartsuk fönt” - fogalmazott.
Czomba Sándor szerint három-négy év múlva a versenyszféra már képes lehet a tömeges munkaerő teremtésre.
„Az nagy probléma lenne, ha 2018-19 környékén is arról kellene vitatkoznunk, hogy négyszáz- vagy ötszázezer embernek kell-e közfoglalkoztatás keretében munkalehetőséget biztosítani, mert ez azt jelentené, hogy a versenyszféra nincs abban az állapotban, hogy képes legyen tömegesen munkahelyeket teremteni, tehát kétélű fegyver a közfoglalkoztatás. 2010-13 között teljesen egyértelműen pozitív hozadéka volt” - hangsúlyozta az államtitkár.
Czomba Sándor hozzátette: a teljes foglalkoztatottsághoz szükség van a közfoglalkoztatásra, ugyanakkor a közfoglalkoztatásra tartósan berendezkedni nem célszerű.
Az államtitkár elmondta: a következő hónapokban is fogad el a kormány olyan jogszabályokat, amik segítik a kilépést a közfoglalkoztatotti státuszból a versenyszféra felé.
„Minden hangszeren játszanunk kell a következő időszakban, de a karmesternek a versenyszférának kell lennie” - fogalmazott.
Czomba Sándor hozzátette: a Visegrádi Négyek országai nagyon hasonló problémákkal találják szembe magukat.
A KSH adatai szerint a vasárnapi zárvatartás mellett nőtt a kereskedelemben dolgozók száma. Czomba Sándor munkaerőpiacért felelős államtitkár szerint ez azzal magyarázható, hogy a boltok a többi napon hosszabb ideig vannak nyitva.
Az első negyedéves foglalkoztatási adatok szerint 79 ezerrel többen dolgoztak, mint az előző év azonos időszakában. Ha ezt az adatot letisztítjuk a migrációs adatoktól és a közfoglalkoztatástól, akkor 68-69 ezer fős növekedés látható a versenyszférában - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.
„Jó ideje a feldolgozóipar az, ami elsősorban húz, nem véletlenül. Ezen belül is a járműgyártás és a beszállítói körben növekedett jelentősen, de magához tért a mezőgazdaság is, tízezer fölötti nagyságrendben év/év alapon nőtt a foglalkoztatás. Jól teljesít az építőipar, gyakorlatilag a szállítmányozás, raktározás területén is növekedést tapasztalunk, illetve a vendéglátásban is. És, láss csodát, ez egy izgalmas kérdés, a kereskedelemben is” - sorolta az államtitkár.
Czomba Sándor hozzátette: a KSH intézményi statisztikai adatai szerint év/év alapon nagyságrendileg 15 ezerrel nőtt a kereskedelemben foglalkoztatottak száma.
„Az a statisztika, amiről én beszélek az az öt fő feletti foglalkoztatókat látja, elsősorban a nagyokat, érthető okokból az történt, hogy meghosszabbított üzemmenetben dolgoznak a vasárnapi zárvatartás miatt. Meghosszabbítva csak úgy tudja megoldani, ha létszámot bővít” - mutatott rá.
Az államtitkár szerint ezek voltak a kormány várakozásai is. Czomba Sándor elmondta: a mezőgazdaságban a tavalyi nem túlságosan jó foglalkoztatási adatok pozitív irányba mozdultak el.
„A mezőgazdaság, különösen az idény-, szezonális munka óriási mértékben tud besegíteni a foglalkoztatásba. Most is alkalmi és egyszerűsített foglalkoztatásban több mint hétszázezer ember van, van aki egy napig, van, aki egy hétig, de ez egy jelentős létszám” - hangsúlyozta az államtitkár.
Czomba Sándor szerint az egy éve megindult folyamatok már trendnek tekinthetők, de - tette hozzá - tartós növekedés nélkül foglalkoztatás bővülést nem lehet elérni.
Forrás: Inforadio
XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX