Startlaphoz Csatlakozz!

Az ápolók délután öttől demonstráltak a fővárosban

Ha pár év múlva mi kerülünk kórházba, már nem lesz, aki ápoljon

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 12. kedd, 20:10

Kohut Ildikó a Péterfyben volt gyermekápoló, amikor az RTL egyik műsorában kollégájával, Sándor Máriával együtt kirobbantották az „ápolóügyet”, normális béreket követelve. Azt mondja, még mindig nem ült le velük egyetlen politikus sem, az pedig változó, hogy a kórházigazgatók és az orvosok hogyan viszonyulnak a küzdelmükhöz, a fekete pólós kezdeményezéshez. Az ápolók délután öttől demonstrálnak a fővárosban – írja a vs.hu.

Mit tudnak elérni egy ilyen tüntetéssel?
A pozitív hatása az lehet, hogy észbe kapnak a döntéshozók, hogy ez nem mehet így tovább. Az első lépés pedig talán az, ha rendezik az egészségügyi dolgozók fizetését.

Ez mit jelent?
Azt, hogy első lépésben 50 százalékkal növeljék meg a fizetésünket. Itt nemcsak az ápolókra gondolok, hanem a műszaki, az adminisztratív személyzetre is. Egyelőre nem várnak minket tárt karokkal, de azt látjuk, hogy a parlamentben most jobban félnek a civil szerveződésektől. Az a baj, hogy ők nem látják be, mennyit keresünk, pedig elhiheti, én se mennék a Kossuth térre, ha én is annyi pénzből élnék, mint ők.
A 10 ezer forint, amit nemrégiben beígértek nekünk, csak olaj a tűzre. Én most 114 ezer forintért dolgozom egy egészségügyi intézményben három műszakban.

A tüntetések kezdete óta leült önökkel hivatalosan vagy nem hivatalosan politikus?
Nem, nem ültünk le senkivel, de meg sem kerestek minket. Jól is van így, mert szeretnénk, ha az egész politikamentes maradna.

Pártok sem keresték meg önöket?
Nem. Nagyon bízunk benne, hogy a tüntetésen sem fognak felbukkanni pártok jelvényei és zászlajai, mert csak galibát okoznának.

Mi van, ha a tüntetések után sem történik semmi?
Bízom benne, hogy lesz valami változás, de ha nem, akkor folytatjuk. Azt nem tudom még, hogy miként. Most majd kicsit várunk, aztán összeülünk, és megbeszéljük, hogyan tovább. Az azonban valószínű, hogy mi is képviselni fogjuk magunkat a szociális szféra május 29-i tüntetésén, hiszen ők is csatlakoztak a mostani tüntetésünkhöz, és támogatásukról biztosítottak minket.

A kórházigazgatók, osztályvezetők hogy viszonyulnak az akciójukhoz? Engedik például, hogy fekete pólót vegyenek fel munka közben?
Nagyon változó, van, aki be merte vállalni, van, aki nem. A mostani munkahelyemen a közvetlen felettesem teljes mértékben egyetért velünk, hiszen ő is bérből és fizetésből él. Az előző munkahelyemen nem így volt, de nem tudom, miért. Pedig ha a pólót mindenki felveszi, akkor nem hiszem, hogy bárkinek is baja lenne belőle. Ha mi nem lennénk, akkor senki sem tudna minket pótolni. Amivel fenyegetnek, hogy ezer ember vár a helyünkre, az nem igaz.

Az orvosok mit szólnak? Van összefogás az egészségügyben?
Ez is változó, van, aki támogatja, mások nem, de inkább az összetartás jellemző. Elég csak ránézni a Facebookra. Persze vannak kirívó esetek, de azt nem tudom, őket mi motiválja.

Mennyire látja országosnak a kezdeményezést? Hiszen ön is és Sándor Mária is budapesti kórházban dolgozik.
Amennyire tudom, országos, a vidéki kórházak dolgozói is támogatnak minket. A mai tüntetésre is több busszal jönnek fel a vidéki intézményekből. Bár azt nem tudom, hogy a mi tüntetésünkre jönnek-e vagy a MESZK-ére a Hősök terére.

Mióta lement az adás az RTL Klubon, történt valami változás?
Igen, megkaptuk a túlórapénzünket, és megígérték, hogy kéthavonta mindig ki fogják fizetni. Azt is szeretnénk elérni, hogy a műszakpótlékokban is legyen változás, mert egyelőre azt a 2014-es fizetéshez mérik, pedig már 2015-öt írunk. Jelenleg is folynak a tárgyalások a kórházzal erről.

A Házon kívülben azt mondta, hogy otthagyja a Péterfy kórházat. Végül tényleg így tett?
Valóban otthagytam a Péterfyt, mert nem éreztem jól magamat ott. De továbbra is gyerekápolóként akarok dolgozni, már hétéves korom óta ezt akarom, és nem is szeretnék ezen változtatni. Most egy másik egészségügyi intézményben dolgozom, de azt nem szeretném elmondani, hogy melyikben. Emellett takarítok is, most is, miközben beszélünk, aztán indulok a tüntetésre. És holnap is takarítani fogok.

Egyszer sem bánta meg, hogy a médiában robbantottak, és az arcukat, nevüket is adták hozzá?
Nem bántam meg egyáltalán, a Péterfyből sem ezért kellett eljönnöm, a tévéműsor felvételekor én már beadtam a a felmondásomat. Illetve annyit bánok, hogy az egésznek a családom issza meg a levét, mert még kevesebb időm van rájuk a kórház, a takarítás és a szervezés mellett.
De szükség van erre, mert ha így marad és öt-hat év múlva esetleg mi kerülünk kórházba, már nem lesz, aki minket ápoljon. Egyszerűen szükség van arra, hogy most már vegyék észre, mindenki veszélyben van, és az egészségügy romokban hever. Van pénz stadionra és kisvasútra, de az egészségügyre nincs, ezen változtatni kell.

Most, hogy többször is szerepelt Sándor Máriával a médiában, felismerik az utcán, támogatják önöket?
A kolléganőmet nagyon sokan, de engem is. Többször megállítottak az utcán, a piacon, a pékségnél. Vannak, akik drukkolnak, vannak, akik a támogatásukról biztosítanak, és azt mondják, már a betegek és a jövő került veszélybe.
De olyanok is vannak, akik kérdőre vonnak, hogy miért hőbörgünk, egy kisbolti eladó 75 ezer forintot keres. Igen ám, de ha én elejtek egy beteget, akkor én a börtönbe kerülök, míg ha egy bolti eladó elejt egy lekvárt, akkor maximum feltörli. Arról nem is szólva, hogy én három műszakban dolgozom, nincsenek ünnepnapjaim, karácsonykor és szilveszterkor is be kell mennem dolgozni.

Forrás: vs.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Ha pár év múlva mi kerülünk kórházba, már nem lesz, aki ápoljon .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector