Startlaphoz Csatlakozz!

A közmunkások nélkül a 7,8 százalékos munkanélküliség 11,5 százalékra ugrana

A közmunka a végállomás

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 13. szerda, 14:17

A kormány mindent megtesz azért, hogy a közfoglalkoztatottak javítsák a munkanélküliségi statisztikát, akár azon az áron is, hogy a programban résztvevőket a későbbi elhelyezkedésük szempontjából menet közben hátrányok érik: a programban eltöltött időt például elvesztik az álláskereső napjaik beszámításánál, ami miatt nehezebbé válik a visszakapaszkodásuk a munkaerőpiacra. Az NGM változtatásokat ígér, miközben jövőre mégis nő a közmunkára szánt keret. Igaz, ha a közfoglalkoztatottakat az álláskeresőkhöz sorolnák, akkor a mostani 7,8 százalékos munkanélküliség egyből 11,5 százalékra ugrana – írja a HVG.

  A közfoglalkoztatottak jogilag nem minősülnek álláskeresőnek, aminek a kormányzati kommunikáció szempontjából azért van kitüntetett szerepe, mert a programban részt vevőket nem lehet munkanélkülinek tekinteni  ennek köszönhetően 2013 óta folyamatosan csökkennek a munkanélküliségi mutatók. Így aztán a KSH legfrissebb adatai szerint a felnőtt lakosság mindössze 7,8 százaléka munkanélküli.
 
  Bár Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a minap az Inforádióban arról beszélt, hogy nem cél a közfoglalkoztatási forma hosszú ideig történő fenntartása, az aktualizált konvergenciaprogramból az derül ki, hogy a közmunkaprogram kerete jövőre 25 százalékkal tovább emelkedik. A cél, mint tudjuk, a teljes foglalkoztatottság, 2016-ra munkanélküliségi rátának 7 százalék alá, 2018-ra pedig 5,5 százalékra kellene csökkennie. Az, hogy itt valami nem teljesen stimmel, abból is látszik, hogy Czomba az interjúban még arról beszélt, hogy a versenyszféra három-négy év múlva lehet már olyan állapotban, hogy tömegesen tudjon új munkaerőt felszívni. Addig is egy sor új jogszabályt ígért a közeljövőre, melyek a kilépést segíthetik a közfoglalkoztatotti státuszból a versenyszféra felé. "Minden hangszeren játszanunk kell a következő időszakban, de a karmesternek a versenyszférának kell lennie" – fogalmazott.
 
Megrekedhetnek a rendszerben
 
  A kormányt az is sürgeti, hogy a jelenlegi közfoglalkoztatás egyik aspektusáról nemrég az alapvető jogok biztosa is ítéletet mondott. Egy közmunkás jelentkezett egy piaci állásra, ám az állás betöltésének feltétele volt, hogy rendelkezzen a munkaügyi központ által kiállított, tartós álláskeresői státuszt igazoló okmánnyal. Erre a dokumentumra azért volt szüksége, mert a Munkahelyvédelmi Akcióterv adókedvezményt biztosít azoknak a munkaadóknak, akik tartós munkanélkülieket vesznek fel – és nyilván emiatt a kedvezmény miatt gondolkoznak el tartós munkanélküliek alkalmazásán. Csakhogy a közmunkásként eltöltött napok nem minősülnek álláskeresésnek, emiatt a férfinak nem volt annyi napja, amennyit az állás betöltéséhez előírtak – így a munkát sem kapta meg. A közmunkás az alapvető jogok biztosához fordult, március végén pedig Székely László állásfoglalást adott ki az eset kapcsán.
 
  Ebben az ombudsman leírja, hogy a jelenlegi szabályozás hátrányosan érinti a közfoglalkoztatásban részt vevőket. A közfoglalkoztatásban töltött idővel ugyanis mindenképpen kitolódik annak lehetősége, hogy az abban részt vevők a már említett – tartós álláskeresők foglalkoztatása céljából nyújtott – kedvezménnyel helyezkedjenek el a munkaerőpiacon. Azaz pont a régóta valódi munka nélküli közmunkásoknak nem jár a tartós munkanélkülieknek járó kedvezmény. Emiatt az ombudsman szerint a közfoglalkoztatottak megrekedhetnek a rendszerben.
 
  Pedig a kormány, ahogy Czomba is a rádióinterjúban, pont azzal érvelt a közfoglalkoztatás mellett, hogy átmeneti munkalehetőség, melynek révén a résztvevők visszatalálhatnak a (piaci) munka világába. Többek között ezért is lehet legfeljebb csak 12 hónapra szóló szerződést kötni a közfoglalkoztatottakkal (ami azért a lejáratkor akár újabb egy évre megújítható).
 
  De nem ez volt az egyetlen probléma, amire a vizsgálat rávilágított. A szabályozás azért is hátrányosan érinti a közmunkaprogramban részt vevőket, mert az ebben töltött idő nem számítható be a munkaügyi központtal folytatott egyéves együttműködési időszakba sem, ami pedig az aktív korúakat a szociális ellátásokra feljogosítja. Az ombudsman szerint így a nehéz körülmények között élőknek a szociális ellátásra való jogosultság megszerzése is kitolódik, és a közfoglalkoztatási időszak lejárta után hónapokon át nem juthatnak szociális ellátáshoz. Székely ezért felkérte az érintett minisztériumokat (Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzetgazdasági Minisztérium, Belügyminisztérium), hogy változtassák meg a vonatkozó törvényeket.
 
Az Emmi elismerte
 
  Az ombudsman állásfoglalásának nincs jogkövetkezménye, és az alapvető jogok biztosának sincs semmilyen eszköze arra, hogy kikényszerítse a jogszabály-változást. A címzetteknek csak annyi a kötelességük, hogy hatvan napon belül válaszoljanak a megállapításokra. Megkeresésünkre az NGM-től a belügyhöz irányítottak minket, ahonnan mindössze annyit válaszoltak, hogy vizsgálják a lehetőségeket, és válaszolni fognak Székelynek a törvényes határidőn belül.
 
  Az Emmi a hvg.hu kérdésre elismerte, hogy a jelenlegi szabályozás hátrányosan érinti közfoglalkoztatottakat, mert eleshetnek a szociális ellátásoktól. Azt, hogy ki jogosult ellátásra, kormányrendelet szabályozza, ezért a tárca álláspontja szerint „megoldás lehet a kormányrendelet vonatkozó rendelkezéseinek módosítása, így ebben az esetben nem szükséges törvénymódosítás. A tárca vizsgálja a jogszabály-módosítás lehetőségeit.”



A közfoglakoztatottak száma és a munkanélküliségi ráta

 
  A Munkahelyvédelmi Akciótervvel kapcsolatos megállapításokra a minisztérium nem reagált, valószínűleg azért, mert az csak az álláskeresőkre vonatkozik, a változtatáshoz pedig törvénymódosítás volna szükséges. Amennyiben a törvény nem módosul, azzal a kormány közvetve elismeri, hogy a közmunka nem átmeneti, hanem végállomás a munkanélkülieknek. Viszont ha az álláskeresőknek járó adókedvezményt a közmunkásokra is kiterjesztenék, akkor úgy kellene módosítani a vonatkozó törvényeket, hogy a közmunkások kikerülnének a munkaügyi statisztikából is, ez pedig különösen rosszul jönne a teljes foglalkoztatottságra törekvő kormánynak.
 
  A KSH adatai szerint januárban 169.400-an voltak közfoglalkoztatottak. Ha őket is a munkanélküliekhez számolnánk, a 7,8 százalékos mutató mindjárt 11,5 százalékra ugrana. Ebben a számban pedig még nincsenek benne a regisztrált álláskeresők, ők március végén 462 ezren voltak.
 
Három alkalom



Közfoglalkoztatottak nettó bére a minimálbérhez és a létminimumhoz képest

 
  A hvg.hu ugyanakkor úgy értesült, hogy nyártól a belügy utasítani fogja a munkaügyi kirendeltségeket, hogy közvetítsenek a közfoglalkoztatottak számára is munkát. Az, hogy jogilag ez milyen változásokkal jár, még nem látszik. A közfoglalkoztatásról szóló törvény januártól érvényes módosítása már azt tartalmazza, hogy az így felajánlott munkát kötelező elfogadnia a közmunkásoknak. Ha munkaügyi központ által ajánlott munkát három alkalommal nem fogadja el a közmunkás, akkor a közfoglalkoztatásból is ki lehet zárni.
 
  A közfoglalkoztatottak továbbra is a nettó 68 775 forintos minimálbér alatt keresnek. A szakképzettek nettó 66 469 forintot kapnak, míg a szakképzetlenek bruttó nettó 51 847 forintot vihetnek haza. A létminimum 2013-ban 87 510 forint volt a KSH szerint.
 
Plusz három nap
 
   A Belügyminisztérium júliustól ismét változtatná a közfoglalkoztatási törvényt. A módosítás értelmében akkor is fennállna a közfoglalkoztatotti jogviszony, amikor a közmunkások a munkaügyi központ által szervezett foglalkoztatási, munkajogi, pszichológiai vagy egyéb tanácsadáson vesznek részt. A Közmunkás Szervezet elnöke a Világgazdaságnak úgy értelmezte a változást, hogy azzal a regisztrált álláskeresőből is közfoglalkoztatottat lehet csinálni, legalább is papíron. A Belügyminisztérium azonban arról tájékoztatta a hvg.hu-t, hogy szó nincs a közfoglalkoztatási jogviszony kiterjesztéséről. Sokkal inkább arról, hogy ezután a munkaerő-piaci szolgáltatások időtartama alatt is jár a bér a közmunkásoknak. A törvény évente három napban maximálja az ilyen jellegű foglalkozáson való részvételt, ám a minisztérium szerint ezek a programok rövidségük ellenére határozottan „elősegítik a közfoglalkoztatottak nyílt munkaerőpiacra történő (re)integrációját, elsődleges munkaerőpiacon történő elhelyezkedését”.
 
Forrás: HVG

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A közmunka a végállomás.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector