Startlaphoz Csatlakozz!

Ismét utcára vonulnak a diákok és oktatóik

Megélhetési tanárok

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 14. csütörtök, 10:48

Nem csitul az ellenállás: ma ismét utcára vonulnak a diákok és oktatóik, „Valódi nemzeti konzultáció a szabad oktatásról” címmel hirdettek demonstrációt délután fél ötre a Kossuth térre. Nemcsak a felsőoktatás miatt tüntetnek: az egész oktatási rendszer működése, autonómiája veszélyben van a kormány önkényes átalakításai miatt, s az MTA napokban publikált tanulmánya is rámutatott: van mitől tartani – írja a Népszava.

  „A oktatás szabadsága - nem csak egyetemi szinten - továbbra is veszélyben van, és úgy látszik, sem az Emberi Erőforrások Minisztériuma, sem a kormány nem akarja megérteni, mit szeretnénk. Megpróbáljuk megértetni velük még egyszer” - olvasható a mai tüntetés szervezőinek felhívásában. Terveik szerint a téren kartondobozokból felépítik az „Oktatási Autonómia Várát”, amelyre a kormánynak címzett üzeneteket is ragasztanak. A hallgatók korábban online petíciót is indítottak „Mentsük meg a magyar felsőoktatást!” címmel.
 
  A diákok mellett az oktatók is hallatták hangjukat: az Oktatói Hálózat hétfőn tette közzé követeléseit, amelyben felszólították a kormányt, vállaljon kötelezettséget a felsőoktatás európai szintű finanszírozására, a fiatalok szabad választási lehetőségeire, az egyetemi autonómia helyreállítására. „Szűnjön meg az egyetemi kancellári pozíció, ami súlyosan akadályozza az egyetemek autonóm működését! Vonja vissza az államtitkárság a konzisztóriumok bevezetésének ötletét, mert ezzel végleg felszámolja a felsőoktatási autonómiát! Semmilyen gazdasági vezető, tanácsadó testület kinevezése ne történhessen meg a rektor és a szenátus egyetértése nélkül!” - írták.
 
  A mai tüntetés résztvevői nemcsak a felsőoktatás, hanem a közoktatás önkényes és káros átalakításai ellen is felemelik hangjukat, a mind nagyobb állami beleszólás az általános és középiskolák szabad működését veszélyezteti, az intézményi autonómia rombolásával egyenes arányban romlik az oktatók, pedagógusok munkaszabadsága is. „Az értelmiség létformájához hozzátartozik az autonómia, a megalkuvás elutasítása - egy pedagógus esetében ez különösen fontos. Egy tanár lehet alkotó, önálló személyiség, vagy lehet a központi hatalom végrehajtója. Sajnos egyre többen tartoznak az utóbbi csoportba, s így rendkívül nagy szellemi energia vész el” - mondta Falus Iván, az egri Eszterházy Károly Főiskola professzora tegnap az ELTE-n, az Oktatói Hálózat által szervezett „Mi lesz veled értelmiség?” című vitasorozat legutóbbi vitáján.
 
  „Egyrészt a kerettantervek miatt ma már lényegében teljesen megsemmisült az autonómia - nem konkrétan a kerettantervek léte, hanem azok tartalma vezetett idáig” - erről már Gloviczki Zoltán, volt közoktatási helyettes államtitkár beszélt. Kiemelte: a pedagógusok között egyre kevesebben vannak „tantervalkotó értelmiségiek”. Radó Péter oktatáskutató hozzátette: fontos kérdés, hogy a tanárok hogyan látják saját magukat, milyen önképük van. „A pedagógusok jellemzően szakmunkás önképpel rendelkező értelmiségiek, s erre az oktatáspolitika is rásegít, hiszen így is fizetik meg őket” - mondta. A közönség soraiból valaki közbeszúrta: „mi mind megélhetési pedagógusok vagyunk”.
 
  A közoktatási rendszer állapotával kapcsolatban kedden a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) is lehangoló adatokat közölt. A több mint 300 oldalas dokumentumban sok más mellett a finanszírozásról is szó esik, az adatok szerint a 2006 óta folyamatosan csökkennek az oktatásra szánt állami kiadások. Az MTA kutatói rámutattak arra is, hogy a nemzetközi összehasonlításban utolsó helyen kullogunk, a kelet-európai országokban szinte mindenhol egyre többet költöttek az oktatásra az elmúlt évek során. „A rendszerváltás óta semmilyen strukturális reform nem történt a közfinanszírozás terén, éppen ezért az összes területen - így az oktatás terén is - drámai alulfinanszírozottság tapasztalható”. Az MTA kutatása megmutatta azt is: 2001 és 2011 között mintegy felére csökkent a 29 évnél fiatalabb tanárok száma, viszont az 50-59 éveseké egyre növekszik - ez pedig újból előtérbe helyezi azt a régi félelmet, hogy az idősebb tanárok nyugdíjba vonulása után súlyos tanárhiánnyal kell majd számolni.
 
Tüntetés a Neptunért
 
  A bezárással fenyegetett Neptun Általános Iskoláért tüntetnek békés sétával és beszédekkel ma délután 5 és 7 óra között a Kossuth téren és az Akadémia utca 3., az Emmi központi épülete előtt. Közben folytatja intézményátnevezési ámokfutását a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik). Most a Szegedi Ortutay Gyula Városi Kollégium nevéből törölteti a névadót - közölte a Délmagyarország. A Klik a Magyar Tudományos Akadémiának a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmáról szóló állásfoglalására is hivatkozva azt állítja, az Ortutay-kollégium névhasználat nem felel meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) rendeletében foglaltaknak. Az intézmény új neve Szegedi Városi Kollégium lenne. A 330 fős kollégiumnak a Klik a fenntartója és az önkormányzat a működtetője. Ortutay Gyula (1910-1978) néprajztudós, akadémikus, politikus volt. 1948-ban a Független Kisgazdapárt társelnöke lett, 1945 és 1953 között nemzetgyűlési, illetve országgyűlési képviselő volt. 1947 és 1950 között a vallás- és közoktatásügyi miniszteri tisztséget töltötte be. Az 1956-os forradalom után az újjászervezett Hazafias Népfront főtitkárává választották. 1958-ban országgyűlési képviselő és az Elnöki Tanács tagja lett. 1946-tól haláláig vezette a budapesti tudományegyetem néprajzi tanszékét, 1957 és 1963 között ő volt az egyetem rektora.

Forrás: Népszava

 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Megélhetési tanárok.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector