Startlaphoz Csatlakozz!

Gyakorlati támogatás

Női karriernap a Millenárison

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 14. csütörtök, 17:27

Már második alkalommal rendezik meg a nők munkahelyi elhelyezkedését és beilleszkedését segítő Jobline Női Karriernapot. A rendezvény célja, hogy a sztereotípiákon, az esetleges önbizalomhiányból és a társadalom férfias jellegéből fakadó akadályokon túllépve minél több nő kezdje el karrierjének tudatos megtervezését. A rendezvény előadásai, konzultációs lehetőségei és álláskínálata révén inspirációt és azonnal hasznosítható gyakorlati támogatást nyújt a kilátogatóknak, legyenek álláskereső frissdiplomások, gyes-ről visszatérni szándékozó anyukák, vagy a karrierlétrán előrelépő tapasztalt munkavállalók.

  „A tavalyi rendezvény sikerein felbuzdulva és a visszajelzéseket is figyelembe véve döntöttünk úgy, hogy idén új helyszínen, nagyobb, tágasabb térben rendezzük meg a Női Karriernapot." – mondta Tóbiás Andrea, a rendezvény védnöke. „A Millenárison olyan tereket alakítunk ki, amelyek sokak számára teszik lehetővé az előadásokon való részvételt, ugyanakkor megteremtjük a kiscsoportos beszélgetések, az úgynevezett meetupok és a személyes tanácsadás meghitt környezetét is. Mivel tavaly nagyon sokan kifejezetten álláskeresési céllal látogattak el, biztosítjuk annak lehetőségét is, hogy a munkát keresők az állást kínáló cégek képviselőivel személyesen tudjanak beszélgetni, sőt akár egy első körös állásinterjún is részt vegyenek. A gyermekkel érkezőket pedig gyermekmegőrző és játszósarok várja" – mondta Tóbiás Andrea.
 
  A Jobline tavaly április közepén végzett női karrier kutatása szerint a 800 megkérdezett nő harmada élt már át hátrányos megkülönböztetést. Elsősorban az anyagi megbecsülés, a munkahelyen történő előrejutás és a szakmai tudás elismertetése területén szembesültek diszkriminációval.
 
  A tavalyi rendezvény mintegy 2500 résztvevője körében végzett felmérés szerint a látogatók 66%-a kifejezetten álláskeresési céllal kereste fel az eseményt. Közülük az összes válaszadó 43%-nak volt aktuálisan állása, de mégis fel akarták mérni, milyen további álláslehetőségeik nyílnának. A pályakezdőket, a gyesről visszatérőket, valamint a munkájukat elvesztőket is figyelembe véve látszik, hogy a látogatás elsődlegesen a karrierváltás előkészítéséhez, felméréséhez, a jövő tervezéséhez kapcsolódott. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan várhatóan idén is sokan, sokféle igénnyel látogatnak majd el a rendezvényre. A nap során 12 előadás, 8 meetup, 300 tanácsadási fórum, valamint több mint 20, a női karrierépítést támogató cég állásajánlat kínálata várja a látogatókat. A kiállító vállalatok többek között mérnöki, informatikai, gazdasági, pénzügyi és kereskedelmi területen várják - az állások jelentős része esetében - megalapozott idegennyelv ismerettel rendelkező jelentkezőket.
 
  Az idei Jobline Női Karriernap a sokszínűségre helyezi a hangsúlyt. Bár a nők kor, képzettség, életpálya elképzelések és családi viszonyok szempontjából rendkívül heterogén csoportot alkotnak, addig a szakmai előrelépést korlátozó vállalati üvegplafon leküzdése, a munkahely és magánélet egyensúlyának megteremtésének igénye vagy a gyermekvállaláshoz kapcsolódóan az atipikus foglalkoztatási formák iránti nyitottság általánosan jellemző.
 
  „A Női Karriernap sokszínű programjával a látogatói igények széles spektrumát szeretnénk kielégíteni. A karrierlehetőségek felmérésétől az előadásokon és képzéseken történő részvételen át az előre megtervezett állásinterjúig sok mindenre lehetőség nyílik. Amit viszont mindenki számára javaslunk, az az, hogy készüljön fel erre a szombati napra. Érdemes pontosan végiggondolni, milyen céllal akarunk kilátogatni a Millenárisra, míg a kiscsoportos tréningekre és egyéni tanácsadási alkalmakra pedig fontos előzetesen is regisztrálni" – tette hozzá Tóbiás Andrea.
 
  A Jobline Női Karriernap 2015. május 16-án 10.00 és 18.00 óra között a Millenáris központ D pavilonjában lesz. A belépés ingyenes, csupán előzetes regisztrációhoz kötött, melyet a www.noikarriernap.hu oldalon, vagy akár a helyszínen is meg lehet tenni.

Forrás: mmonline.hu
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Női karriernap a Millenárison.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector