Startlaphoz Csatlakozz!

A minimálbérnek fel kell zárkóznia a mindenkori létminimumhoz

A Liga kezdeményezi a jövő évi bértárgyalások megkezdését

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 19. kedd, 06:55

A Liga Szakszervezetek kezdeményezte, hogy a költségvetés benyújtásával haladéktalanul kezdje meg a kormány a 2016. évi bértárgyalásokat a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma keretein belül.

    A Liga hétfői közleményében kiemelte, hogy továbbra sem támogatja az egykulcsos személyi jövedelemadót, és felszólította a kormányt, hogy az 1 százalékpontos szja-csökkentést csak az átlagbér alatt keresők érvényesíthessék, az így fennmaradó összeget pedig tegyék elérhetővé bérfejlesztésre az életpályamodellel vagy más egyszeri bérjellegű juttatással nem támogatott ágazatokban dolgozók számára.

    A Liga ismét a kormányhoz fordult, hogy a költségvetési megszorítások a minimálbéren élőket ne érintsék, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a minimálbér belátható időn belül felzárkózzon a mindenkori létminimumhoz.

    A szakszervezetek szerint a kormány a közmunkaprogramra csoportosított többletforrást a piaci foglalkoztatás támogatására használja fel, egyúttal felhívta a kormányzat figyelmét a közmunkásként „visszafoglalkoztatott” közalkalmazottak helyzetének kivizsgálására.

    Ezzel kapcsolatban példaként említették, hogy tudomásuk szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) alá tartozó intézményekben az elmúlt hónapokban jelentősen megnőtt a közmunkában foglalkoztatottak száma, akiknek az alkalmazása azonban valójában csupán „visszafoglalkoztatás” keretében valósult meg. A szakszervezetek ezt az eljárást etikátlannak és törvénysértőnek tartják.

    A Liga közleményében ennek az elfogadhatatlan gyakorlatnak a megszűntetését és a „visszafoglalkoztatásban” érintettek eredeti munkaviszonyának visszaállítását kérte.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A Liga kezdeményezi a jövő évi bértárgyalások megkezdését.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector